„Hajni, írjál már egy cikket, légyszi, a rakott krumpliról, és írd bele azt is, hogy véletlenül sem kell megfőzni a krumplit!” – követelőzött nemrég egy kedves ismerősöm. Na persze, a kibicnek semmi nem drága, gondoltam, majd élvezettel figyeli a páholyból, ahogy engem keresztre feszítenek és feldarabolnak. Miután élve megnyúztak.
Írjak a rakott krumpliról. Pff. Mintha az olyan könnyű lenne. Mindenki máshogy csinálja, mindenkinek a saját rakott krumplija az igazi, és mindenki jobban tudja, hogy milyen a jó rakott krumpli. Tipikusan az a kaja, amit mindenkinek a mamája tud a legjobban. És én most szóljak be(le). Azon kívül, hogy a krumpli ne lisztes, szétfővő legyen, mert akkor nem gusztusos krumplikarikákat, hanem szétesett, pürés izét kapunk végeredményül.
Aztán rögtön eszembe jutott, mit mondott az egyik interjúalanyom: a konyha szabadság, és ez a szabadság mindenkinek jár, neki például eszébe nem jutna beleszólni abba, hogy a Széll Tamás hogy főz rakott krumplit. Már mentem is a polchoz, lekaptam a Lidl Konyha – Ízek nyomában című szakácskönyvet, és felcsaptam a 134. oldalon: Az én saját rakott burgonyám.
Ezt a főzni–nem főzni kérdést elintézzük, a többi hozzávalón és a technológián meg lehet szabadon, különösebb iránymutatás nélkül veszekedni. Hát nem jó ötlet?
„A burgonyát nyersen fogjuk használni, még vízbe sem tesszük. Megtisztítjuk, majd konyhai gyaluval 2-3 mm-es szeletekre vágjuk. Azonnal konyharuhára tesszük. A lehető legtöbb nedvességet vonjuk el belőle” – írja Széll Tamás séf a receptben. Kezdődhet hát, dörzsöltem a tenyerem.
Fűszeres Eszter jobban szereti a főtt krumplis verziót, akkor hagyja nyersen, mikor siet. Úgy is elfogy.
Ceglédi Zoltán nem ér rá, mondjam gyorsan, hogy mit akarok, mert nyolc perc múlva nyilatkozik. Akkor menjél. Megnézem, ő sem főzi meg, gyalulja, nyersen hagyja.
Én megfőzöm. Na, csak kiböktem. Viszont csak félig. Sőt, kissé vastagabbra szeletelem a félig főtt krumplit, majd mondom, miért, de a rakott krumplinak – amit még véletlenül se nevezzünk rakott burgonyának, mert nem az a neve! – vannak egyéb problémái is. Attól függetlenül, hogy néhány alapanyag kell hozzá, nem olyan egyszerű ez.
Van vele macera.
„És szeretném elmondani, hogy a rakott krumpli nekem a legmacerásabb étel a világon, de sajnos a legtöbben rosszul csinálják, ezért kénytelen vagyok magam nekiállni” – tesz őszinte vallomást Fűszeres Eszter, én pedig megkönnyebbülök, nem vagyok egyedül a világon. Én is utálok vele szöszölni. Ráragad a kezemre a krumpli héja, a tojást meg kell pucolni, van, hogy nem sikerül, oda a fehérjéből egy jó nagy darab, és akkor még a rétegezés gyötrelmes perceiről nem is beszéltem. Ennek ellenére persze nekiállok, és én is azért állok neki, mert kevés jó rakott krumplit ettem. Meg azért, mert ha én nem csinálok, nem csinál nekünk senki.
Aztán vannak itt más dolgok is. Vannak, akik raknak bele mindenféle egyebet krumplin, kolbászon és tojáson kívül. Például cukkiniszeleteket. Sonkakockát. Meg a rétegek közé bacont. Sőt, a tetejét is beborítják baconnel. Ne adj isten sajtot reszelnek rá, megfosztva ezzel a rakott krumplit attól, ami az egyik lényege: a tetején piros-ropogósra sült krumplitól.
Csak krumplit ne kéne hámozni (Fotó: Fortepan)
„Na ez, úristen, ez! Ez a rakott krumpli lényege! A szotty! – törölgeti a kenyérrel elégedetten a tányért a férjem a vacsoránál. – Ez most nagyon jó lett!”
Igen, a rakott krumpli másik lényege ez. Szotty nélkül félkarú-féltökű óriás.
A szottyos állagot többféleképpen elérhetjük. Van, aki vajkockákat dob a rétegek közé, van, aki oda is tejfölt csorgat. Van, aki fűszerrel ízesített tejszínt önt rá, illetve a rétegek közé. Megint mások disznózsírforgácsokat dobálnak bele. És akkor megint bekanyarodtunk az „ahány ház annyi szokás” tágas utcájába, ami kivétel nélkül mindig egyirányú.
A rakott krumplival kapcsolatban egyetlen dologban lehet egyetértés. Hogy a kolbásznak kiváló minőségűnek kell lenni. Hogy füstölt, csípős, vagy csemege, ezt döntse el ki-ki a habitusa szerint. De jó kolbász nélkül nincs rakott krumpli.
Szafaládé, lecsókolbász, csibevirsli és más hasonló termékek ebbe a Szent Ételbe nem kerülhetnek bele.
Ígértem, hogy elmondom, miért hagyom vastagabbra a krumplit, itt az ideje, hogy erre sor kerüljön. Mert én a kolbászhoz házi szalámit is szeletelek, szintén kicsit vastagabbra. A házi szalámi lényegében egy kolbász, de vastag (mű)bélbe töltik, úgy füstölik fel. Nem lesz olyan száraz, mint a kolbász, puha, omlós marad a hús. Hogy miért így csinálom? Hát, mert a mama is így csinálta, és így szoktam meg. Így szeretem, és nekem így jó a rakott krumpli.
Azt hiszem, összefoglalhatjuk a lényeget, és kezdődhet a hacacáré.
1.) A zsiradékkal kikent hőálló tál aljára kerül egy réteg krumpli.
2.) A krumplira kerülnek a tojás- és kolbászkarikák.
3.) A rakott krumpli tetejére is krumpli kerül. Hogy ezen belül hány sor krumpli-tojás-kolbász szentháromságot rétegezünk, szokás dolga.
4.) A rétegeket és a tetejét szottyosítsuk.
Indulhat a kommentáradat!
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi