Aranygaluskát nem süt az ember mindennap. Sőt, ha jobban belegondolunk, az aranygaluska azok közé az ételek közé tartozik, amiket az ember évente pontosan egy alkalommal készít el. Ha innen nézzük, az aranygaluska lelki társa, sőt rokona a szilvás gombócnak és a vadas marhának, már amennyiben mindegyikre évente egyszer képes rászánni magát az ember.
További hasonlóság még e három étel között, és utána le is pattanok erről a vonalról, hogy mindhárom elképesztően finom, valamint hogy ha elég elszántak vagyunk, a munka unalmas részét alattomos módon kiszervezhetjük a gyerekeknek. Pusztán érdekeltségi alapon: ha törsz, fiam, diót, lesz aranygaluska, ha nem, nem. Ne aggódj, gombócot gömbölygetni is tudnak már négyévesen is, ha elég elszántak voltunk, és megtanítottuk nekik.
Először a dió vagy mogyoró
Tegyük hozzá gyorsan, az aranygaluskában nem a diótörés a szűk keresztmetszet. Lássuk be, a 21. században már senki nem tör diót, kivéve, akinek ott terpeszkedik a kertjében egy méretes diófa, mert még nem merte kivágatni, nehogy a szomszédok megszólják érte. Normál esetben a diót pucolva vásároljuk, és csak röhögünk, amikor bepróbálkozik az élelmiszermulti a gondosan, kilónként zacskózott héjas dióval, kilencszázért. Természetesen nem vesszük meg, mert nem vagyunk önmagunk ellenségei, de viccnek jó volt.
fotó: Belső Olga
Bizonyos szempontból szentségtörésnek számít, de én bátran vállalom: aranygaluskát mogyoróból is lehet sütni. Természetesen nem földimogyoróból, hanem törökmogyoróból. Hogy közérthetőbb legyek, abból, amiből a nutella van. Rögtön három indokom is van, amiért az aranygaluska nálunk többnyire mogyoróból készül: az egyik, hogy anyósom háza előtt van egy bőven termő mogyoróbokor, amiből egyenesen következik, hogy van mogyorónk. A másik, hogy a mogyoró finomabb, mint a dió. A harmadik meg az, hogy a gyerek kitalálta, hogy a dió csípi a nyelvét, úgyhogy nincs az az isten, hogy a szájához emeljen bármit, amiben dió van. A mogyoró, az más tészta, az jöhet, minden mennyiségben.
Tehát, az aranygaluska-készítésnek van egy hosszabb és kacskaringósabb útja, amikor magunk szedjük és törjük hozzá a csonthéjast, és van egy rövidebb, amikor pucolva vásároljuk. Ez utóbbi esetben sokkal jobb a helyzet, mert akkor nem egész, csak fél napig tart elkészíteni az aranygaluskát.
Most jön a kelt tészta
Ha megvagyunk a dióval vagy mogyoróval, bedagasztjuk a tésztát, ami a klasszikus buktatészta. Kovászt készítünk egy deci langyos tejből, egy kiskanál cukorból, 3 evőkanál lisztből és 2 deka élesztőből, hagyjuk felfutni. Közben 2 tojás sárgáját elkeverjük 5 deka porcukorral, felöntjük 2 deci tejjel, teszünk hozzá egy csipet sót. Fél kiló lisztet tálba teszünk, a közepébe mélyedést fúrunk, ebbe öntjük a folyadékokat, meg még 6 deka olvasztott zsírt vagy vajat, amelyikben jobban hiszel, vagy van otthon.
Dagaszthatod géppel, vagy fakanállal is kidolgozható, én kézzel szoktam, mert akkor érzem, hogy most nem akármit sütök. Majdnem azt írtam, hogy nem akármilyen sütit, de ugye érzed, hogy az aranygaluska nem „süti” – a Duna nem patak, a medve nem játék, az aranygaluska nem „süti”. Az aranygaluska egy fajsúlyos dolog, abba beleáll az ember, és tiszteli.
Amikor már szép hólyagos a tészta, a sikérszálak kapaszkodnak, vagyis érzem, hogy készen van, meleg, huzatmentes helyre teszem megkelni. Az aranygaluska persze tipikusan őszi étel, olyankor készíti az ember, amikor nem bír tovább uralkodni magán, mert lehullott a dió vagy a mogyoró, szóval nem egészen magától értetődő, hogy hol találunk neki langyos helyet. Már nincs meleg, de még nem fűtünk. Nem baj, előbb-utóbb úgyis meg fog kelni, legfeljebb tovább tart egy félórával.
Most jön a kemény meló
Ami eddig volt, az semmi ahhoz képest, ami most jön. Remélem, most már kezd kibontakozni, hogy miért csak egyszer süt az ember egy évben aranygaluskát.
Tehát a szépen megkelt tésztát deszkára borítjuk, ujjnyi vastagra kinyújtjuk, és most kezdődik a puzzle. Dolgozhatunk pici pogácsaszaggatóval, de minden forma jó, amivel kicsi galuskákat tudunk szaggatni. Én kezdő háziasszony koromban, a gyéren felszerelt konyhámban szív alakú formát használtam, mert a szív alakú forma egyrészt kötelező tartozéka minden háztartásnak, másrészt az íves részével pont megfelelő alakú tésztadarabot lehet szaggatni, habár szigorú formai megkötések nincsenek. A feles pohár is megfelel a célnak.
Az aranygaluska, mint már említettem úgy tízszer ebben a cikkben, nem egy gyorsan összecsapható étel. Van persze a gyorsított eljárás, amikor rétegenként szórjuk a diót vagy mogyorót a galuskákra, ami tényleg praktikus, de egyáltalán nem helyes. A galuskákat körbe kell hogy vegye a cukros darált mogyoró, amit csak úgy lehet elérni, hogy veszünk egy nagy levegőt, és minden egyes kis nokedlit egyenként és külön-külön megforgatunk először olvasztott vajban, majd a darált cukros dióban, mogyoróban. Így lesz igazi, és annyival jobb, mint az ipari, hogy aki ezt megkóstolta, soha többé nem vesz boltban aranygaluskát.
Tehát megadjuk magunkat a sorsunknak, és szaggatunk, forgatunk, rakunk, szaggatunk, forgatunk, rakunk, amíg le nem megy a nap vagy el nem fogy az összes tészta. Akkor újra megkelesztjük a tepsiben. Ez van…, ugye említettem, hogy az aranygaluska nem egy fast food?
Tied a jutalom
Amikor kisült, az asztal közepére tesszük, és úgy, ahogy van, még forrón rávetjük magunkat, mint az oroszlán a prédájára, és tépjük, marcangoljuk. Azt a szentségtörést még meg lehet bocsájtani, hogy dió helyett mogyoró kerül az aranygaluskába, de azt, ha valaki késsel akarja felvágni, azt soha!
Adhatsz hozzá vaníliasodót melegen, ha van rá igényetek, elrontani nem fogja. Ugye az magától értetődik, hogy ha már ennyit gályáztál egy tepsi aranygaluskáért, akkor nem zacskós pudingporból főzöd hozzá a sodót, hanem rendesen, tojássárgájából és vaníliából?
Nyitókép: Thinkstock