Továbbra sem tudni, honnan kerültek kukacok az iskolások levesébe

nlc | 2019. Május 22.
A Nébih vizsgálata alapján nem a beszállító cég hibázott.

Csontkukacok kerültek a menzán a gyerekek lebbencslevesébe a kerepesi Széchenyi István Általános Iskolában. Az eset még május elején történt, akkor az iskola azzal védekezett, hogy biztosan nem az ő tálalókonyhájukon kerültek bele a kukacok az ételbe, ugyanis a szállító cég zárt edényben viszi oda őket, ők csak tálalják.

Az ételt szállító Hungast Vital Kft. most közölte, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálata arra jutott, hogy nem a közétkeztető cég volt a hibás az ügyben – írja a Hvg.hu.

A mintavételek alapján a Nébih szerint kizárható, hogy a leves a főzőkonyhán szennyeződött, illetve a laboratóriumi vizsgálatok igazolták a tálaló- és a főkonyhán vett bevizsgált minták tisztaságát is.

Az továbbra sem derült ki, hogy hol kerültek kukacok a levesbe.

(Kiemelt kép: illusztráció, MTI/Komka Péter)

Exit mobile version