2040-re több lesz a mesterséges hús, mint a valódi

nlc | 2019. Június 12.
Az állatok lemészárlása nélküli húsé a jövő!

2040-re az emberek által elfogyasztott hús 60 százaléka már nem lemészárolt állatokból származik majd, hanem mesterségesen előállított, illetve növényi alapú „hús” lesz – derül ki az AT Kearney globális tanácsadó friss jelentéséből.

A nagyüzemi állattenyésztési ágazatot egyre többen tartják feleslegesnek és etikátlannak, így csak idő kérdése, hogy vegán, illetve laboratóriumi körülmények között készülő húsok jelentős piaci részesedésre tegyenek szert. 

Vegán „húspogácsával” készült fogás (iStock)

Mára jó néhány tanulmány alátámasztja, hogy a hagyományos húsipar komoly környezetromboló hatással bír, és jelentősen hozzájárul a globális felmelegedéshez.

„A flexitárius, vegetáriánus és vegán életmód felé való elmozdulás tagadhatatlan, sokan csökkentik a húsfogyasztásukat a környezeti és az állatjóléti tudatosság miatt” – fogalmazott Carsten Gerhardt, az AT Kearney munkatársa.

Az olyan cégek, mint például a Beyond Meat, az Impossible Foods vagy a Just Foods, melyek kizárólag növényi összetevőkből állítanak elő például hamburgerhúst vagy épp tojásrántottát, illetve más, állati eredetű ételeket helyettesítő fogásokat, gyorsan növekednek.

Más vállalatok laboratóriumi körülmények között kísérleteznek olyan húsok előállításával, melyek sejtszinten állati eredetűek, ám nem kell hozzájuk állatokat tenyészteni és lemészárolni. Ezek a húsok várhatóan a szenvedélyes húsfogyasztók igényeit is kielégítik majd. A szakemberek becslése szerint 2040-re az elfogyasztott húsok 35 százalékát adják ez utóbbiak, míg 25 százalékban a vegán alternatívák terjednek majd el.

via

Exit mobile version