Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Mesterséges húst hoztak létre a világűrben

A Földön már sikerült a mutatvány, most azonban arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy működik-e a módszer a súlytalanság állapotában.

Az ISS Nemzetközi Űrállomáson hozták létre a mesterséges húst, amit szarvasmarháktól vett sejtekből készítettek, amelyeket tápanyagokkal stimulálva idézték elő a szövetek növekedését – írja a 24.hu.

A kísérletet az izraeli Aleph Farms nevű cég végezte, egy orosz biológiai nyomtatókat fejlesztő vállalkozás, a 3D Bioprinting Solutions segítségével. A két cég a Földön már sikeresen előállított ezzel a módszerrel műhúst, most azonban azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az izomszövet fejlődésére a mikrogravitációs környezet. 

Az űrállomás fedélzetén földi cégek is végezhetnek bérkutatásokat (Fotó: NASA)

A megoldástól a kutatók azt remélik, hogy a jövőben akár a hosszabb távú űrutazások során biztosíthatja az asztronauták számára a megfelelő élelmiszer-ellátást. 

Azoknak azonban még várnia kell, akik szeretnék megkóstolni a cég termékeit, azok ugyanis egyelőre még nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top