Hétvégi menü: Kárai Dávid receptjeiből főzünk könnyűt, jót

Belső Olga | 2019. Július 06.
Itt a zsenge kukorica, főzzünk belőle mexikói krémlevest! Utána egy fehérboros-tejszínes csirkepörkölt jön, majd meggyes-mandulás piskóta.

Ismét itt egy csodás nyári hétvége, amikor a lehető legkevesebbet szeretnénk a forró konyhában senyvedni, ezzel szemben a lehető legtöbb időt szeretnénk a szeretteink körében, boldog elfoglaltságokkal tölteni, úgy is mint evés-ivás, strandolás, kirándulás meg persze piacozás. Az évnek ebben a szakában ugyanis a piac maga a bőség, a dőzsölés, van ott minden a málnától a nektarinig, a kaportól a zsenge csöves kukoricáig, hogy nézni is tereh, a költővel szólva.

Tehát a szombat délelőtti, jóleső program ezzel meg is van, már csak meg kell főzni a zsákmányt. Olyan menüsort állítottunk össze, ami nem túl korai kelés és ráérős piacozás mellett is az asztalon lehet déli harangszóra, már amennyiben vannak ilyesfajta elvárásaink. Ha nincsenek, az még jobb, akkor az egész egy nettó élvezet lesz a bevásárlástól az utolsó falatig.

A mostani menüt Kárai Dávid Házikoszt című szakácskönyvének segítségével állítottuk össze, és megbízható jó szokásunk szerint olyan ételeket válogattunk, amelyek csupa szezonális és könnyen elérhető alapanyagból készülnek. Mexikói csirkés kukoricalevessel kezdünk, természetesen friss csöves kukoricából, a húst pedig ezúttal akár ki is hagyhatjuk belőle, lévén, hogy a második fogás fehérboros csirkepörkölt lesz. Nokedlivel, mi mással? Desszertnek pedig meggyes-mandulás piskótát készítünk.

Mexikói csirkés kukoricaleves

Észrevetted már, hogy nyáron a csőről lerágott kukorica mindig sokkal finomabb és édesebb, mint amit télen a fagyasztóból vagy a konzervdobozból vettél elő? Ennek a legfőbb oka a kukoricacső, ami maga is tele van csodálatos ízekkel, és úgy hozzátartozik az élményhez, mint a meggymag kesernyés bukéja a meggyhez vagy a karajcsont a karajhoz. Aki az ízeket szereti, meg nem fosztaná ezektől az ételét.

Mexikói csirkés kukoricaleves

Szokás szerint négy adagra való hozzávalókat írunk a receptbe, de ha rám hallgattok, rögtön dupla adagot főztök.

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Az olívaolajon megpároljuk a felvágott hagymát, majd hozzáreszeljük a fokhagymát, és beletesszük a csőről levágott kukoricaszemeket és a félbevágott csöveket is. Hozzáadjuk a fűszereket, majd felöntjük a húslevessel. Addig főzzük, amíg a kukorica meg nem puhul. Ezután kivesszük a kukoricacsöveket, és eldobjuk.
  2. Belerakjuk a krémsajtot, majd összeturmixoljuk. Ha túl sűrű lenne, kevés húslevessel vagy vízzel hígítjuk. Belekeverjük a cheddar sajt felét, felforraljuk, majd a főtt csirkehússal, korianderrel és a maradék sajttal tálaljuk.

A csirke, a tortillachips és a sajtszórás opcionális, sőt, ezekkel kiegészítve gyakorlatilag egy teljes étkezéssé válik a kukoricaleves. Jó tudni, ha egy gyors vacsorát szeretnénk egyszer összeütni, mondjuk a tegnapi sült csirke maradékával. 

Fehérboros csirkepörkölt

Természetesen ennek a pörköltnek vajmi kevés köze van a mi paprikás-zsíros, piros pörköltünkhöz, viszont rendkívül pikáns ízt ad neki a bor, a tejszín és a gomba, meg persze a kakukkfű és a tárkony.

Fehérboros csirkepörkölt

Hozzávalók

Elkészítés

  1. A zsírt egy serpenyőben felhevítjük. A combokat sózzuk-borsozzuk, majd mindkét oldalukat aranybarnára pirítjuk a zsírban. Kivesszük a húst, és félretesszük.
  2. Hozzáadjuk az olívaolajat a zsírhoz, és beletesszük az apróra vágott vöröshagymát. Néhány perc alatt megpirítjuk, majd hozzáadjuk a reszelt fokhagymát és a zöldfűszereket.
  3. 3-4 percig pirítjuk, majd felöntjük a borral. Megvárjuk, hogy pár perc alatt az alkohol elpárologjon, majd hozzáöntjük az alaplevet és a tejszínt, elkeverjük, és visszatesszük a combokat. 20-25 percig főzzük, amíg a combok teljesen meg nem puhulnak.
  4. Közben a vajat és az olívaolajat felhevítjük, és megpirítjuk benne a felszeletelt gombát. Ha kész, sózzuk-borsozzuk, majd a csirkecombokhoz keverjük.

Ha szeretnél hozzá nokedlit is készíteni, tessék, itt egy klasszikus recept a Nosaltyn.

Meggyes-mandulás piskóta

Végül pedig jöjjön a desszert, úgyis erre várt mindenki, és nem hiába.

Meggyes-mandulás piskóta

Hozzávalók

Elkészítés

  1. A puha vajat és a porcukrot robotgéppel habosra keverjük. Egyesével beledolgozzuk a tojások sárgáját (a fehérjét félretesszük). A finomlisztet elkeverjük a mandulaliszttel, a sütőporral és egy csipet sóval, majd a keverékhez adjuk, és alaposan összedolgozzuk.
  2. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan, több részletben a tésztához forgatjuk. Egy tepsit kivajazunk, majd kilisztezzük, és belesimítjuk a tésztát.
  3. A lecsepegtetett meggyet összeforgatjuk a liszttel, majd megszórjuk vele a tészta tetejét. 180 fokos sütőben 40 perc alatt készre sütjük. Tálalás előtt megszórjuk porcukorral.

Reméljük, ízleni fog. Ha tetszik neked ez könnyed gasztronómia, Kárai Dávid: Házikoszt című szakácskönyvében további egyszerű, de izgalmas recepteket találhatsz.

Exit mobile version