Mennyei, serpenyőben sült barackos csirke

nlc | 2019. Július 14.
Mutatunk egy csodás receptet, amelyre tuti senki nem mondja majd, hogy "jaj, már megint csirke"!

A csirkében az a legjobb, hogy elképesztően gyorsan elkészül, ráadásul szuperül állnak neki a könnyed, gyümölcsös ízek is. Aki szereti a húsokat édes ízekkel kombinálni, imádni fogja ezt a barackos sült csirkét – a combok a fehérboros létől szaftosak maradnak, a barack pedig izgalmas, karamelles aromát hoz az ételbe!

 

Hozzávalók (4 főre):

Elkészítés:

1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.

2. Egy nagyobb, sütőbe is tehető serpenyőben hevítsünk olívaolajat és vajat, közben a csirkerészeket sózzuk, borsozzuk, és forgassuk meg őket egy kevés lisztben.

3. A serpenyőben pirítsuk meg a csirkecombok mindkét oldalát úgy 6-8 perc alatt. Vegyük ki a csirkét a serpenyőből.

4. Ugyanebben a serpenyőben pirítsuk meg a barackokat néhány perc alatt, vegyük ki őket, majd süssük meg egy kicsit a paradicsomot is. Ha végeztünk, azokat is vegyük ki a serpenyőből.

5. Dobjuk a serpenyőbe a lila hagymát és a fokhagymát, pirítsuk meg őket. Öntsük a serpenyőbe a fehérbort, és tegyük vissza a csirkerészeket. Tegyük a serpenyőt a sütőbe 10-12 percre, majd adjuk hozzá a barackot és a paradicsomot, és tegyük vissza további 5 percre. Friss bazsalikommal tálaljuk.

PureWow

Exit mobile version