A húsleves tényleg gyógyít

nlc | 2019. November 20.
Amit régóta sejtettünk, azt egy tanulmány most be is bizonyította.

Egy frissen megjelent tanulmány szerint a húsleves tényleg beválik bizonyos betegségek, így például az influenza és a megfázás ellen – szúrta ki a 24.hu a Telegraph cikkében.

(iStock)

A kutatók 56, házi készítésű levest vizsgáltak, és megállapították, hogy akadnak köztük olyanok, melyek még a maláriát okozó parazita, a Plasmodium falciparum életciklusát is képesek megzavarni. A tyúkhúslevesek mellett marhahúslevesek, illetve zöldséglevesek is hatékonynak bizonyultak a parazita ellen.

Hogy pontosan mely összetevő volt ennyire hatásos, azt egyelőre nem tudni, hiszen a vizsgált levesek a legkülönfélébb receptek alapján készültek. A szakemberek azonban abban bíznak, hogy a további kutatások erre is fényt derítenek majd.

Exit mobile version