Ha egyszerű, de ütős sütire vágysz, a retró gyümölcstortát kerested!

Belső Olga | 2020. Március 28.
Lágy piskóta, krémes puding, lédús gyümölcsök, viccesen rezgő zselé: a gyümölcstortát mindenki szereti.

A gyümölcstorta azok közé a sütik közé tartozik, amikkel az elsők között próbálkozik az ember már gyerekkorában, főleg akkor, ha szemfülesen észreveszi, hogy még sütni sem kell hozzá. Én is próbálkoztam, rusnya is lett, de azóta sokat tanultam a hibáimból, úgyhogy mostanra már-már a tökélyt veri az eredmény.

Az egyes számú hiba, amit elkövethetünk, az az, hogy magunk sütjük a piskótaalapot. Erre nemcsak, hogy semmi szükség, de egyenesen fölöslegesen bonyolítanánk vele az életünket. Nekünk gyerekkoromban volt otthon alumínium gyümölcstortaformánk. Okos voltam, előírás szerint kivajaztam a pálcika ujjaimmal az összes redőjét, habot vertem, piskótatésztát kevertem, szóval megtettem, amit lehetett, az eredmény mégis mindig lehangoló lett. Az történt ugyanis, hogy a gondos vajazás ellenére is mindig beleragadt a formába a piskóta széle, elszakadt, odalettek a szép fodrai. És ami mondjuk egy almás piténél egyáltalán nem jelent problémát, mármint hogy vizuálisan messze esik az ideálistól, az egy tortánál egyenlő a kudarccal.

Valamivel később rájöttem, hogy az, hogy megvannak otthon a feltételek a tortalapsütéshez, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy meg is kell cselekedni.

Ugyanígy például, ha van kezünk meg lábunk, hogy megmásszuk a Mont Blanc-t, még egyáltalán nem biztos, hogy meg is kell, sőt, meg akarjuk egyáltalán az életben. Tortalapot ugyanis lehet a boltban, készen kapni, többfélét is. Nekünk arra van szükségünk, ami lapos, van viszont pereme, ami általában, hagyományosan fodros. A perem fogja összetartani a rétegeket.

Egy szelet gyümölcstorta (A szerző fotója)

Mondjuk, azt nem állítanám, hogy a kész gyümölcstorta lapok finomak, de hát de gustibus non est disputandum, ízlésről nem vitatkozunk. Biztosan van, akinek ízlik, különben nem lehetne eladni. A másik elméletem az eladhatóságára: a lustaság diadala, ami nálam is tort ül mostanában, különösen gyümölcstortafronton.

A pudingkészítés tudománya

A következő pont, amin el lehet rontani a gyümölcstortát, az a puding. Nem a minősége, gondolom, akit érdekel a gyümölcstortatéma, az tudja, hogy melyik fajta pudingot érdemes megvásárolni és melyiket nem. A hőmérséklettel viszont el tudunk csúszni. A lényeg az, hogy nem szabad forrón ráönteni a tortalapra, mert eláztatja, ronda lesz és szottyos, azt meg nem szeretnénk.

Viszont azt sem szabad megvárni, hogy teljesen kihűljön, mert még a végén megbőrösödik nekünk, és akkor meg nem tudjuk egyenletesen eloszlatni, ami szintén katasztrófához vezet a gyümölcstorta-univerzumban. A helyes eljárás tehát az, hogy habverővel egyengetjük folyamatosan a puding kihűlésének útját, amíg langyos nem lesz.

A tortadíszítés művészete

Most jönnek a gyümölcsök, ami az egész gyümölcstorta készítésnek a legélvezetesebb része. Annak, aki szeret az ilyesmivel bindzsizni, annak ez maga a mennyország: olyan kézműves alkotás (mozaik), amit a végén meg is lehet enni. Nem ám öncélú origami, suba vagy makramé: gyümölcstorta díszítés! Mindazonáltal ezt is el lehet rontani, csak szólok. Méghozzá azzal, ha nem puha gyümölcsöket választunk, szeleteléskor ugyanis, ha nem tudjuk simán elvágni, benyomódik a gyümölcs a pudingba, és szétcsócsálja a művünket.

A legviccesebb állag: a zselé

És végül elérkeztünk a zseléhez, aminek egyszerűen még ma sem tudok betelni az állagával. A gyerekek sem, úgyhogy helyesen tesszük, hogy ha nincs bevált zselénk, akkor legalább kétfélét veszünk és mindegyikből kettőt. Az elsővel a gyerek játszik, de ez nem elvesztegetett anyag és idő, hanem tesztelés: megnézzük, hogy viselkedik, mennyi idő alatt dermed meg. Mármint a zselé, nem a gyerek.

A zselétesztelés mellékterméke. Tettünk bele bogyós gyümölcsöket felolvasztva, úgy még finomabb lett (Fotó: Belső Ákos)

Ez nagyon fontos, mert a híg zselé szintén eláztatja a piskótát, ha viszont idő előtt megdermed, melegíthetjük újra. Szerencsére vannak ma már egészen jó fajták, amik még a mi életünkben képesek rádermedni a tortára, sőt, akár fél óra alatt is.

Mindent egybevetve, ahhoz képest, hogy a gyümölcstorta-készítés gyerekjáték, igen lassú gyerekjáték, és nem azért, mert túlzottan igényesek vagyunk, hanem mert mindent ki kell hűteni, meg kell dermeszteni, mielőtt a következő mezőre léphetnénk. De nem baj, az eredmény mindenért kárpótolni fog.

Retró gyümölcstorta

Gyümölcstorta eperrel és áfonyával, retró szalvétán. Remélem, értékelitek alatta a gyönyörű, retró szalvétát! (Fotó: Belső Olga)

Hozzávalók

A pudinghoz

A zseléhez

A díszítéshez

Elkészítés

  1. Ha otthon sütjük a piskótát, akkor a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből habot verünk a sóval és a cukorral. Egyenként beleforgatjuk a tojások sárgáját, majd beleszitáljuk a lisztet és szintén beleforgatjuk. Kivajazott gyümölcstortaformába töltjük a masszát, majd betoljuk a 180 fokos sütőbe és reméljük a legjobbakat. Felhasználás előtt teljesen kihűtjük. 
  2. Ha bolti piskótalapunk van, akkor a pudinggal kezdünk: A pudingport összekeverjük a cukorral egy kis lábasban, hozzáöntünk egy kevés tejet, habverővel elkeverjünk, alágyújtunk. Felöntjük a többi tejjel és gyakori kevergetés közben addig főzzük, míg be nem sűrűsödik. Amikor kész, elzárjuk a hőforrást, és továbbra is félpercenként jól megkeverjük a habverővel, nehogy bebőrösödjön a teteje.
  3. Amikor langyosra hűlt, ráöntjük a tortalapra, spatulával elegyengetjük. Betesszük a hűtőbe megdermedni.
  4. Kb. egy óra múlva artisztikusan rámozaikozzuk a puding tetejére a megmosott, felszeletelt gyümölcsöket, lehetőleg jó sűrűn. Minél több gyümölcs kerül a tortára, annál finomabb és annál jobban néz ki.
  5. Végül elkészítjük a zselét a használati utasítás szerint, ami általában úgy néz ki, hogy a zseléport és a cukrot elkeverjük a vízzel, forrásig melegítjük, majd elzárjuk, és amikor már nagyjából kihűlt, de még nem dermedt meg, egyenletesen rácsorgatjuk a gyümölcsök tetejére. Érdemes a kis fazekat konyharuhába csomagolni, hogyha hátrafolyna a zselé, ne maszatolja össze a tortapapírt.

Kellemes és gyümölcsöző alkotást kívánok!

További csodálatos, retró sütiket is találsz 

Exit mobile version