Most, hogy feloldották a kijárási korlátozást, és ha a tisztes távolságból is, de mégis igazi, hús-vér emberek közé mehetünk, sokunk fejében megfordult, hogy itt lenne az ideje formába kapni magunkat. Ha eddig az egyik isteni finom, házi sütésű kovászos kenyér-szeletet majszoltuk a másik után, „tök mindegy, úgysem lát senki!” felkiáltással és nyugodt lelkiismerettel öntöttük magunkba a Cuba Librét, természetesen cukros kólával, mert hát mi nem iszunk, csak lenyugtatjuk magunkat ezekben a vészterhes időkben, és ennek folyományaként a mérleg jelenleg 3-5 kilóval többet mutat, mint a „karantén” elején, akkor pacsi, tudod, miről beszélek.
Rossz hír, hogy a kilók nem olvadnak le maguktól, habár sokszor adtam már nekik esélyt, hogy önként jobb belátásra térjenek, hiába. Jó hír viszont, hogy a diéta nem feltétlenül rossz dolog, sőt, nyugodtan felfoghatjuk egy új kalandnak, amikor másféle ételeket eszünk, mint szoktunk, mégis minden ízleni fog. A szénhidrát csökkentése mindig segít, a sok zöldségek pedig, a magas rosttartalmuk miatt fokozzák az anyagcserét, így nemcsak finom, de egészséges is lesz a diétás ételünk. A Cuba Libréktől fájdalom, el kell, hogy búcsúzzunk, de a kenyeret süthetjük ezentúl félig teljes kiőrlésű lisztből is, már ha megtartjuk ezt a jó szokásunkat, legalább, amíg időnk engedi.
Mutatunk három klasszikus salátát, amelyek nemcsak, hogy egészségesek, de jól is lakhatunk velük. Természetesen mindegyik fényév távolságra esik a mérsékelten ízletes, puszta zöld levelek rágcsálásától, és ha jól utánaszámolunk, energiát is tartalmaznak bőségesen, de hát régi bölcsesség, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy azt az energiát üres kalóriából, például cukorból visszük-e be, vagy tápanyagban gazdag ételekből, hogy sokáig jóllakottnak és energikusnak érezzük magunkat.
Sült spárga-saláta
Éppen szezonja van, és mint a legtöbb zöldségnek, a spárgának is nagyon jól áll, ha sütőben sütjük meg. Ha fokozni akarod az élvezeteket, paradicsom helyett epret tegyél bele!
Hozzávalók
- fél kg spárga zöld vagy fehér, mindegy
- 3 ek. olívaolaj
- 1 ek. kakukkfű
- 1 fej fokhagyma
- fél citrom leve
- só
- paradicsom, de a szezonra való tekintettel epret is tehetsz bele, úgy még finomabb
Elkészítés
- A spárga fás végét levágjuk, a fehéret megpucoljuk, a zöldet nem kell. 3-4 centiméteres darabokra vágjuk, betesszük egy tepsibe. A fokhagymát gerezdjeire szedjük, szintén megpucoljuk és betesszük a tepsibe. Megszórjuk sóval, kakukkfűvel, meglocsoljuk az olívaolajjal, összeforgatjuk, hogy mindenhol érje, majd betoljuk a 200 fokra előmelegített sütőbe. Akkor van kész, amikor a spárga itt-ott elkezd pirulni.
- Ekkor kihúzzuk a sütőből, tálba tesszük és langyosra hűtjük. Rácsorgatjuk a citrom levét és hozzáforgatjuk a cikkekre vágott paradicsomot vagy az egészben hagyott epret. Kész a saláta, süssél mellé egy tükörtojást is!
Tabbouleh gazdagon
A klasszikus arab petrezselyemsalátát kuszkusszal és bulgurral is lehet készíteni, így kézenfekvő megoldás, hogy ha megmarad ez a köret, akkor tabbouleh legyen belőle. Sok-sok petrezselyemmel az igazi, de én szeretem felturbózni sós olajos magvakkal és édes aszalt gyümölccsel is.
Hozzávalók
- 1 bögre bulgur vagy kuszkusz
- 2 bögre víz
- só
- 1 gigantikus csokor petrezselyemzöld
- fél citrom leve
- 4 ek. olívaolaj
- 1 ek. méz
- fél tk. őrölt gyömbér vagy egy kisebb darab reszelve
- fél tk. római kömény
- 1 db csili, ha szeretjük a csípőset
- 1 marék dióféle, pl. földimogyoró
- 1 marék aszalt gyümölcs, pl. vörösáfonya
Elkészítés
- A gabonát felöntjük kétszeres mennyiségű forró vízzel, lefedjük. A bulgurt főzni kell 15 percig, lassú tűzön, mint a rizst, a kuszkusz megszívja magát anélkül is.
- Amikor kész, egy tálba tesszük és hagyjuk kihűlni. Durvára vágjuk a petrezselymet, a szára is nyugodtan belemehet és belekeverjük a többi hozzávalót. Fogyasztás előtt érdemes állni hagyni pár órát, ha van időnk. Ha nincs, így jártunk. Most szólok, hogy annyira finom, hogy az adagokat érdemes előre kijelölni fejben, nehogy azon csússzon el a diétánk, hogy túlesszük magunkat salátával.
Cézár-saláta
Ez is egy örök klasszikus, ami a csodás, parmezános krutontól és az öntettől lesz olyan finom. Az egyik élelmiszerdiszkontban most lehet is római salátát kapni, amiből az eredeti recept szerint készül a Cézár-saláta, de ha mégsem sikerül szerezni, akkor a szívsaláta és a jégsaláta is megteszi. Oké, ez tényleg elég sok zsiradékot tartalmaz, diétája válogatja, hogy megengedjük-e magunknak, vagy sem.
Hozzávalók
- 1 fej jégsaláta vagy két fej római saláta vagy három fej szívsaláta
A krutonhoz
- 2 szikkadt zsemle, vagy 2 szelet kenyér
- 10 dkg vaj
- 5 dkg parmezán
Az öntethez
- 3 gerezd fokhagyma
- 1,5 dl olívaolaj
- 1 citrom leve
- 1 db szardella vagy 1 tk. szardellapaszta (elhagyható, ha nincs otthon)
- 2 ek. jó minőségű mustár
- 2 tk. Worcester-szósz
- 5 dkg parmezán
Elkészítés
- Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra. Megmossuk a salátát és alaposan lerázzuk róla a vizet, hagyjuk száradni. Nagyobb darabokra vágjuk/tépkedjük.
- Olvasszuk fel a vajat és reszeljük bele a parmezánt, keverjük jól össze.
- Felvágjuk a zsemlét vagy kenyeret kis, 1×1 centiméteres kockákra. Általában igaz, hogy törekedjünk a minőségre, de itt fokozottan: ha valami szörnyű, lyukacsosra fújt zsemlével dolgozunk, nem ropogós lesz, hanem szétmállik. Forgassuk bele a vajas-parmezános mártásba. Oszlassuk el egy tepsin és toljuk be a sütőbe. Amikor kissé barnulni kezdenek, forgassuk meg egyszer. Figyeljünk, ne süssük túl!
- Közben elkészítjük a salátaöntetet, az egyszerűség kedvéért turmixgépben. Az olívaolaj kivételével mindent tegyünk a tálba és pörgessük addig, amíg a fokhagyma teljesen pépessé nem válik. Ekkor kezdjük el lassan hozzácsorgatni az olajat. Amikor szép, selymes és egynemű lesz, kikapcsolhatjuk a gépet.
- A salátát a tányéron állítjuk össze: a salátalevelekre szedünk az öntetből, majd a tetejére ültetjük a ropogós krutont, és már kész is vagyunk.
A Cézár-saláta alapesetben nem tartalmaz húst, sem tojást, de ha akarsz, főzzél rá (forrástól számítva) 6 perces, félig lágy tojást, és grillezett csirkemellel is nagyon finom.
Bármilyen csodálatos, még órák múlva sem érezzük, hogy éhesek lennénk, úgy eltelít a minőségi, tápanyagokban gazdag étel.
A diéta-téma gyakorlatilag kimeríthetetlen
- A szemem előtt mindig pörögnek a kalóriák – 8 dolog, amit csak a folyton fogyókúrázók értenek
- Ezzel a tíz étellel felpörgetheted az anyagcseréd
- “A fogyókúra nem azt jelenti, hogy csirkemellel kell feltölteni a hűtőt”