A fóliás sárgadinnyét ugyan már szedik egyes termelők Magyarországon, bár még nincs sok belőle, a görögdinnyétől azonban úgy tűnik még elég messze vagyunk – tudhattuk meg a TV2 Tények riportjából. Sárgadinnyét ugyan még kis számban, de már találni a piacokon, de számíthatunk rá, hogy a jövő héten már több lesz belőle. A nagyobb mennyiség kell is ahhoz, hogy csökkenjen az ár, ugyanis jelenleg a magyar termés kilónként bő kétszáz forinttal drágább az olasz konkurensnél, és 1200-1300 forintot könnyen elkérhetnek kilójáért, amit sok vevő sokall.
Az elcsúszó dinnyeszezon miatt a görögdinnye nemcsak később érkezik a hideg miatt, hanem kevesebb is lesz belőle. Egyelőre nincs elég kisdinnye az indákon. A hideg miatt csak később tudták megkezdeni az ültetést, a húsvét utáni fagyok pedig nagy pusztítást vittek véghez az állományban. A sok eső a gombabetegségeknek is kedvez, így sűrűbben van szükség permetezésre is. A szakemberek szerint az igazi dinnyeszezon július első hetében kezdődhet el, mert a fóliás hazai görögdinnye ekkor jelenik majd meg a hazai piacokon, de a kint termő görögdinnyére akár július huszadika utánig is várnunk kell majd.