Ha még mindig nem akarsz sütit sütni, készíts hideg sajttortát!

Belső Olga | 2020. Augusztus 26.
Be sem kell kapcsolni a sütőt, mégis van az asztalon házi édesség - hála nektek, hideg sajttorták! Fehér csokis, gyümölcszselés, oreós.

Hideg sajttortát gyártani határozottan hálás feladat: kevés munka, nagy siker, és bár egy pillanatig sem izzadtunk a sütéstől felforrósodott konyhában, mégiscsak megvan az a jó érzésünk, hogy sütit tettünk az asztalra. Ráadásul olyat, ami friss, kellemes, őrületesen finom, és hogy teljes legyen az illúzió, még gyümölcs is van rajta, ezért nyilván egészséges is, muhaha. A krémben lakó, gigantikus mennyiségű csokiról most nem beszélünk.

Persze, simán előfordulhat, hogy nincs is a krémben csoki, sőt, még az is lehet, hogy tejszín sincs:

ahogy általában az összes sütés nélküli édességnek, úgy a sajttortáknak a receptje is halált megvető bátorsággal módosítható, így némiképp diétabaráttá tehető.

A hideg sajttorták alapja általában valamiféle zsiradékkal formálhatóvá tett kekszmorzsa, tehát nyugodtan választhatunk teljes kiőrlésű, cukormentes, gluténmentes vagy akármilyen spéci kekszet. Persze az sem baj, ha Oreo-ból készül, ha ahhoz van kedvünk éppen. Ebben az esetben a krémet kaparjuk le a kekszről és mentsük át a sajtkrémbe, receptet is adunk hozzá kisvártatva.

A sajtkrém zsírtartalma viszonylag makacs dolog, de használhatunk light mascarponét (ugyanolyan finom lesz), tejszín helyett pedig használhatunk görög joghurtot. A cukrot is simán kispórolhatjuk belőle, vagyis helyettesíthetjük édesítőszerrel.

Ebből is látszik, hogy hideg sajttortát készíteni jutalomjáték, megenni meg különösen az. Három receptet is hoztam, egy fehér csokis-áfonyásat, amit muffin formában készítettünk és egy perc alatt befaltuk az egészet, egy joghurtos krémmel készült sajttortát, a tetején gyümölcsös glazúrral, és egy oreósat. A hozzávalókat, a fentiek szellemében, bátran módosíthatjátok, formálhatjátok a saját igényeitek szerint.

Áfonyás muffin-sajttorta

Ha hideg, hűtőből kivett hozzávalókkal dolgozunk, még sokkal jobb lesz a helyzet, mert fél óra alatt készre dermed a krém.

Áfonyás cheesecake, pillanatok alatt elfogyott. (A szerző fotója)

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Betesszük egy kutterbe a kekszet és a hideg vajat és addig pörgetjük, amíg morzsás nem lesz.
  2. Egy muffinforma mélyedéseibe papír kapszlikat teszünk, ezekbe igazságosan elosztjuk a kekszmorzsát majd egy pohár talpával lenyomkodjuk. Mindegyikre szórunk pár szem gyümölcsöt is.
  3. Most egy habverő táljába beletesszük a jéghideg tejszínt, felverjük. Beleforgatjuk a mascarponét, közben mikróban felolvasztjuk a fehér csokit, simára keverjük, hagyjuk kicsit kihűlni.
  4. Belekeverjük a krémbe a cukrot és a vaníliás cukrot, majd az olvasztott csokit és beleszórjuk a zselatinport is. Rákanalazzuk a kekszes alapra, majd néhányszor jól odacsapkodjuk a pulthoz, hogy elterüljön.
  5. A maradék áfonyát egy kis lábasban felfőzzük a cukorral, szitán áttörjük, majd rákanalazzuk a sajttortákra és egy kiskanál hegyével elfirkáljuk a sajtkrém tetején. Betesszük a hűtőbe, és amikor megszilárdult, fogyaszthatjuk.

Egyszerű sajttorta gyümölcsös glazúrral

Ez egy alap sajttorta recept, aminek az egyetlen különlegessége a tetején pompázó gyümölcsös bevonat. Ha nagyon laza vagy, ezt is simán elhagyhatod, a vaníliát viszont még véletlenül sem!

Sajttorta gyümölcsmázzal (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

A glazúrhoz

Elkészítés

  1. A kekszes alaphoz a kekszet és a vajat beletesszük egy kutterbe és addig pörgetjük, amíg morzsás nem lesz, majd jól belenyomkodjuk egy kapcsos tortaforma aljába.
  2. A krémhez kikeverjük a mascarponét a cukorral és a vaníliával, majd belekeverjük a habbá vert tejszínt vagy a görög joghurtot. Végül kevergetés mellett beleszórjuk a zselatint is. Ezt a krémet rásimítjuk a tortalapra. Betesszük a hűtőbe.
  3. A gyümölcsöt felforraljuk a cukorral, majd szitán áttörjük, így magtalanítjuk. Kihűtjük, belekeverjük a zselatint majd ráöntjük a tortára. Nem spatulával egyengetjük el, hanem megfogjuk a tortát és úgy forgatjuk, hogy mindenhová csorogjon a mázból. Hűtőbe tesszük, amikor kidermedt, ehetjük.

Oreo-s sajttorta

Az Oreo keksz magában is elég népszerű, de ha már táblás csokit is készítenek belőle, mi se maradjunk ki a jóból és használjuk süti alapanyagul!

Oreo cheesecake (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Először szétszedünk 18 db kekszet (a többiből díszítés lesz) és egy kenőkéssel leszedjük róluk a krémet. A kekszet a vajjal kutterbe tesszük és összedolgozzuk, majd betömködjük egy tortaforma aljába.
  2. A kekszekről leszedett krémet habverővel összekeverjük először a joghurttal, majd a cukorral, végül beleforgatjuk a mascarponéba. Belekeverjük a többi hozzávalót is és rásimítjuk a kekszes alapra.
  3. A maradék kekszet elfelezhetjük vagy darabokra törhetjük, majd kidíszítjük vele a tortát. Jól lehűtjük és kész is vagyunk.

További, sütés nélkül készíthető édességek

Exit mobile version