Ledobtak egy cicát az emeletről, kitiltják a kisgyerekes családokat a debreceni macskakávézóból

T.CS. | 2020. Október 27.
Egy incidens olyannyira megijesztette a debreceni macskakávézó tulajdonosait, hogy radikális lépésre szánták el magukat: nyolcéves kor alatt ezentúl nem lehet belépni a népszerű kávézóba.

Múlt hét kedden egy kislány az emeletről hajította le a hely egyik közkedvelt cicáját, Oszkárt. Szerencsére a cicának nem esett komolyabb baja, de az eset a kávézó tulajdonosai számára új megvilágításba helyezte az eddigi vendégpolitikájukat. Október 27-től, azaz mától már nem szolgálnak ki olyanokat, akik nyolcéves kor alatti gyerekkel érkeznek, és ezt az információt a Facebook-oldalukon is közzétették – szúrta ki a Telex.

A szeptemberben tíz állandó macskával nyitó macskakávézó tulajdonosa, Karakas Richárd szerint a kisgyerekes családok többségével semmi baj nem volt, és a szülők felelősségteljesen tudták kontrollálni a gyereküket, de volt egy kisebbség, ahol a gyerekek közeledése az állatok felé már-már állatkínzássá fajult, a szülők egyáltalán nem korlátozták az állatokat nyúzó gyereküket, és gyakran hiába próbáltak rászólni a vendégre, ennek nem volt látható következménye. A debreceni macskakávézó tulajdonosai számára a macskák épsége a legfontosabb, ezért döntöttek a változtatás mellett, és mostantól akár a személyit is elkérik, ha valaki egy pici gyerekkel érkezne hozzájuk. A korhatár a macskakávézókban nem számítana különösen szokatlannak: Pécstől Veszprémen át Budapestig több helyen is alsó korhatárhoz kötik a belépést.

Dobjuk fel a reggelt aranyos cicás fotókkal!

Exit mobile version