Vágyaink falatnyi, gyönyörű és mennyeien finom desszertjét, a macaront megvenni drága, megsütni viszont nehéz. Mármint nem úgy nehéz, hogy bonyolult lenne összekeverni azt a három hozzávalót, vagy mondjuk három napig készülne, mint a panettone, hanem úgy, hogy sosem tudjuk, hogy mi lesz belőle a végén. Lehet, hogy gyönyörű, már-már eszményi sütiket húzunk elő a sütőből, de az sem kizárt egyáltalán (sőt!), hogy valami furcsa, beazonosíthatatlan cucc terül szét ugyanott, ahol a macaronhéjaknak kellene lenniük, de hogy kerültek azok oda?
Ahhoz, hogy egy jó és valóban működő macaronrecepthez hozzájussunk (és sikerüljön is végül), már-már majdnem akkora szerencse kell, mint a mesebeli királylány kezének az elnyeréséhez, és mellé még az is jól jön, ha vannak az úton segítőink, akik átvezetnek a nehézségeken. Nagy-Pojdin Beáta, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Bebepiskóta a videóival éppen ilyen, a legjobbkor felbukkanó segítője azoknak, akik addig nem adják fel, amíg meg nem sütik a tökéletes, vagy ahhoz erősen hasonlító macaront.
Pedig Bebe videóiban nincsenek látványos porcukorszórások és a fény sem csillan meg sejtelmesen a cukorszirupon, nincs semmiféle, érzelmekre ható szemfényvesztés, csak a színtiszta és jól befogadható információ, de az aztán alaposan. Mintha ott állnánk mellette a konyhában és látnánk a felhasznált termékektől a mozdulatokig mindent.
Macaron mákból, kókuszból, napraforgómagból
Valójában ahhoz, hogy valaki belevágjon a macaronsütésbe, elég kifejlett önbizalomra van szükség, esetleg zabolázhatatlanul kíváncsi természetre. Az első és legfontosabb akadály, amit le kell küzdeni, mindjárt az az alapanyagok beszerzésénél jelentkezik. Mivel egy három hozzávalós édességről beszélünk, kizárásos alapon nyilván nem a cukor a szűk keresztmetszet, sem pedig a tojásfehérje, hanem a harmadik: a mandulaliszt.
A valóságban azonban macaront egyáltalán nem csak mandulalisztből lehet készíteni – világosított fel Bebe, hanem bármilyen dióféléből vagy olajos magból
– és már sorolja is: mákból, kókuszból, napraforgómagból, tökmagból, kesudióból, dióból, pisztáciából, mogyoróból (mindegy melyik) szintén működik a recept.
Mikulás macaron
MÁKaron, vagyis macaron mákból
Újévi szerencse malacron
Szív alakú macaront is lehet sütni
Dióron, vagyis macaron dióból
Mangós macaron
Torta macaron díszítéssel
Ez pedig bátorságot ad az embereknek, sőt, egyenesen felszabadítja őket – magyarázza Bebe, hiszen, ha van az udvaron egy diófa vagy mogyorófa, annak a terméséből is el tudják készíteni, be tudják gyakorolni a macaronsütést, nem kell hozzá feltétlenül megvenni a méregdrága alapanyagot.
És hogy mennyire igaz ez, az a Facebook különböző sütis csoportjaiban is egyértelmű: nap mint nap lehet látni Bebe videós útmutatásai alapján, különböző magvakból készült, remekbe szabott macaronokat.
Ezekben a videókban időnként elsuhan a háttérben egy térdig érő kislány vagy felnyekken egy kisbaba, mivel Nagy-Pojdin Beáta egy fiatal, kisgyerekes anyuka, akinek az egyetem elvégzése alatt vett ilyen hirtelen fordulatot az élete.
Kárpátaljáról Budapestre, az ELTE-ről a sütő mellé
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Nagy-Pojdin Beáta jelenleg a házi, hobbi cukrászművészek egyik vezéralakja, de kicsoda ő egyáltalán és hogyan vált több tízezer ember tanítómesterévé? Sütni-főzni a kollégiumban kezdett el, 17 évesen, amikor a kárpátaljai Nagyszőlősről Budapestre jött tanulni. Itt rögtön kedvet is kapott a cukrászmesterséghez, elvégzett egy OKJ-tanfolyamot, ahol rá kellett jönnie, hogy ötvenéves tankönyvekből mignont és Eszterházy-tortát sütni nem pont az a cukrászat, amire vágyik. Mintha megrekedt volna az idő a magyar cukrászoktatásban, holott a világban már mindenki tükörglazúrral, színpompás macaronokkal és bársonyfújással kápráztatja el nemcsak a vásárlóit, de az egyszerű háziasszonyok a szeretteiket is.
Az OKJ-tanfolyam másik hátránya, hogy egy év alatt szinte teljesen lehetetlen elsajátítani a cukrászmesterség minden csínját-bínját, sőt, a legtöbben csak azért járnak ilyen iskolába, hogy megszerezzék a papírt egy saját üzlethez, a tudást meg, aki igazán igényes, majd megszerzi másképp.
A következő évben felvették az ELTE-re, szociális munkás szakra, majd az egyetem mellett dolgozni is kezdett: tíz, középsúlyos fogyatékkal élő kamaszfiút gondozott egyedül, 22 évesen. Ez borzasztó nagy felelősség, és lelkileg is megterhelő volt, ám hamar vége lett, mivel kiderült, hogy friss házasként máris kisbabát vár. Aki most reflexszerű fejszámolásba kezd, annak segítek: Nagy-Pojdin Beáta még mindig csak 25 éves, két kislány anyukája – a pici még csak 4 hónapos – és mellettük készíti a részletes, mégis lényegre törő sütis videókat, amik a képernyő elé szegezik az embert és amikből olyan sokat lehet tanulni – és ezt tapasztalatból mondom.
A napi munka nyűgétől megszabadulva, végre már csak a szakdolgozatára és a kislányára kellett koncentrálnia és végre maradt ideje a sütésre is. Figyelte a trendeket a világban, aktívan sütött mindennap (a férje munkahelyén boldogok voltak a kollégák, mert ők ették meg a csodás tortákat és süteményeket), míg végül, tavaly februárban meglett az álomotthon, benne egy viszonylag pici, de mindenre alkalmas konyhával, és ezzel együtt jött a YouTube-csatorna ötlete.
Egy-egy videó napokig készül, mert a két kicsi mellett egyszerűen nincs egybefüggő két órája elkészíteni a sütit, felvenni, megvágni a videókat, alámondani a szöveget részletesen, kitérve minden lehetséges buktatóra, hogy a nézők el tudják kerülni azokat.
Azt is elárulta Bebe, hogy neki már szinte mindig sikerül a macaron, pedig tényleg borzasztóan kényes sütemény, például még az is meg tudja ölni, ha a sütő tömítése mellett pára marad, vagy túl sokáig keverjük a masszát. Kezdőknek inkább az olasz macaront javasolja, méghozzá mákból, az nem is túl drága és általában mindenkinek sikerül.
Az olasz (cukorszirupos) macaron
Macaront háromféle módszerrel lehet készíteni: a francia az, amikor sima cukorral és porcukorral dolgozunk, az olasz megoldásban szirupot kell előbb főzni, a svájci út pedig az, amikor a tojásfehérjében gőz felett oldjuk fel a cukrot, utána verjük habbá. Az olasz, bár bonyolultabb a többinél és cukorhőmérő is kell hozzá, ez kecsegtet a legtöbb sikerrel – feltéve, ha pontosan dolgozunk.
Hozzávalók
- 110 g tojásfehérje
- 150 g kristálycukor
- 175 g mandulaliszt (vagy más olajos mag finomra darálva, mondjuk mák)
- 135 g porcukor
- 38 g víz
Elkészítés
- A tojásfehérje felét, vagyis 55 grammot beletesszük a tálba, amiben fel szeretnénk verni. Ne műanyag legyen, ideális esetben ez a robotgép fémtálja.
- Egy másik tálba összeszitáljuk a mandulalisztet és a porcukrot.
- Egy harmadik fazékba pedig beletesszük a vizet és a kristálycukrot és közepes lángon elkezdjük melegíteni, közben folyamatosan mérjük a hőmérsékletét. Amikor 113 fokos lesz, elindítjuk a habverőt, hogy dolgozzon a tojásfehérjén.
- Amikor eléri a 118 °C-t a cukorszirup, akkor levesszük a tűzről és lassan, óvatosan, a tál falán végigcsorgatva hozzáöntjük a verődő tojáshabhoz. Ezután maximális fokozaton még 6-7 percig verjük, míg kemény, csúcsos, ragacsos habot nem kapunk.
- Közben a tojásfehérje másik felét belekeverjük a cukros mandula (vagy más mag) -lisztbe, hogy összeálljon egy marcipánszerű masszává. A kész habot három részletben belekeverjük, a végén pedig elvegyítjük benne az ételfestéket is. Addig kell keverni a masszát, amíg szalagszerűen nem folyik le a spatuláról.
- Habzsákba töltjük, majd teflonos sütőalátétre tízforintos nagyságú korongokat nyomunk a masszából. Hozzácsapkodjuk a tepsit a pulthoz, hogy feljöjjenek a buborékok, ha nem megy, fogpiszkálóval segítünk nekik.
- Hagyjuk szikkadni 10-12 percig, majd betesszük a 155 fokra felmelegített sütőbe és alul-felül sütéssel 16-17 perc alatt készre sütjük.
Közben pedig vigyázunk rá, hogy ne legyen pára a konyhában, ne legyen forró a tepsi, hűljön ki a macaron, mielőtt leemeljük a teflonlapról, szóval nagyjából lábujjhegyen járunk a saját konyhánkban, de hogy konkrétan mi mindenre kell még odafigyelni, azt a leginkább Bebepiskóta videóiból lehet pontról pontra megtanulni.
Ide süsd el a kimaradt tojássárgájákat
- A madártejhez három dolog kell, a negyedik a vanília
- Tojáslikőr házilag, a tökéletes recept
- Vörös fennálló és cirkas likas – receptjeikben élnek örökké a nagymamák