Kénytelen volt vendéglátósnak állni a legtöbbet foglalkoztatott magyar színész, Barabás Kiss Zoltán

Mona | 2021. Május 01.
Kényszerhelyzet volt ez számára a pandémia miatt. A Balatonnál dolgozott az 50 éves színész.

Barabás Kiss Zoltán neve eddig a színházi közönség számára volt ismert, de tavaly nyáron egy egészen új szerepben is kipróbálta magát: vendéglátósként dolgozott a Balatonon. A színész elmondta a Life TV Ébredj velünk! című műsorában, hogy március közepétől egészen júliusig dolgozott a magyar tengernél: reggeliztette a vendégeket, akik imádták, hogy ő szolgálja fel reggelijüket.

Komoly borravalókat kapott Barabás Kiss Zoltán – Forrás: Life TV / Ébredj velünk! – videó

Amikor nyitott ott is a terasz tavaly, akkor a barátomnál reggeliztettünk. Én szolgáltam fel, csináltam a kávét, sört csapoltam, adtam a reggeli rövideket, ő pedig a rántottát és a bundás kenyeret csinálta közben. Élveztem. (…) A kikötőből is jöttek, de a bicikliútról is. Az egy bicikliút mellett van a parton, Alsóörsön. (…) Az, hogy mennyien megismertek engem, nekem is furcsa volt. (…) Olyan borravalókat kaptam, hogy ihaj” – árulta el.

Kényszerhelyzet volt ez ugyan egy színésznek, ugyanakkor nagyon érdekes utazás is volt számára, hiszen egy egészen új dologba pillanthatott bele. A színművész fontosnak tartja, hogy az ember mindig próbálja magát jól érezni a bőrében, és ne vegye túlzottan magára a problémákat.

 

 

Ők is szakmát váltottak a pandémia miatt:

Exit mobile version