Új kutatás: itt telepszenek meg a baktériumok a konyhában

nlc | 2023. Január 22.
Meglepő eredményre jutottak a kutatók.

A Journal of Food Protection című folyóiratban nemrég megjelent egy tanulmány arról, hogy a különböző konyhai felületek hogyan szennyeződnek be. Az eredmény sokakat meglephet, nem a konyhapult, a mosogató vagy a vágódeszka az, amire kiemelten oda kell figyelni, hanem a fűszertartók. 

Fotó: Getty Images

A kísérletben résztvevőknek egy húsos ételt kellett elkészíteniük, és hogy a kutatók ki tudják deríteni, a folyamat során mely felületeken tűnhetnek fel esetlegesen kórokozók, a húsba egy olyan bakteriofágot juttattak, ami nem veszélyes az emberre, viszont megmutatja, hogy a készülő ételről hova kerülhetnek át esetlegesen kórokozók. 

“A legtöbb felület esetében a pozitivitás nem haladta meg a 20 százalékot, kivéve a fűszertárolók, amelyek esetében a minták 48 százalékában mutattak ki MS2 keresztszennyeződést” – osztották meg a kutatók az eredményeket, megjegyezve, hogy a felületeken végzett egyéb méréseik összhangban voltak a keresztszennyeződéssel kapcsolatban végzett korábbi vizsgálatokkal.

(via The Kitchn)

Exit mobile version