Mindig is utáltam a halakat: ez a 8 módszer segített, hogy megszeressem őket

Haranghy Orsi | 2024. Május 17.
„Lehetséges egyáltalán megszeretni a halat annak, aki mindig is kerülte? Jelentem, igen. Ez nem egy fekete-fehér igen, hanem egy út, pikkelyek és szálkák mentén, de sok új élménnyel.

Régóta csodálom azokat az embereket, akik jóízűen eszik a halakat. Mégpedig nem csak egy-egyfélét, hanem mindenféle halat. Horgász apa gyermekeként igazán minden lehetőségem megvolt rá, hogy megszeressem, de csak a kudarcok gyűltek. Hiába zengtek az ódák a legjobb tiszai halászléről, hiába mentek a receptek a fokhagymás tejbe áztatott, álompuha húsú rántott pontypatkóról, aki nem szereti, az már a hal szagát sem szereti.

Márpedig a hal a létező eledelek egyik legegészségesebbike. A világ leghosszabb életű és a legtöbb halat fogyasztó nemzeteinek bőséges közös halmaza bizonyára nem véletlen. A világ közel 200 országában az egy főre eső legnagyobb halfogyasztásban élen járó 10 százalékában megnéztük, hogy mekkora a közös halmaz a legszebb kort megélő nemzetekével. Mindkét top 20-as listán szerepel Izland, Norvégia, Japán, Hongkong, Makaó, Dél-Korea, Francia Polinézia, ezen kívül Franciaország is szép számokat mutat mindkét megmérettetésen. A hosszú és egészséges életet meghatározó tényezők persze komplex képet mutatnak, Svájc sem egy nagy halfogyasztó ország, a jól ismert okokból mégis toplistásak vannak a legszebb kort megérő nemzetek között.

Szép fogás! A sarki csér szereti a halat. A madár halászat után látható Izlandon / Fotó: Manuel ROMARIS, Getty Images

Sokat ismételt iránymutatás, hogy a halak jelentik a A-, B6-, D-vitamin és Omega-3 zsírsavak legjobb étrendi forrását. E fehérjében gazdag alapanyag rendszeres fogyasztásával sokat magunkért. Rövid távon jobb közérzetet okoz, ha bizonyos elnehezítő ételeket halra cserélünk Hosszú távon pedig bizonyítottan segít kivédeni olyan civilizációs betegségek kialakulását, mint a Magyarországon is tömegeket érintő szív- és érrendszeri problémák vagy a 2-es típusú (vagyis szerzett) cukorbetegség. Jó hatással vannak a vérnyomás csökkentésére is.

Egyelőre meglehetősen keveset beszélünk egy további népbetegségről, a szervezetszintű gyulladásról is. A témáról hosszabban olvashattok a Házipatika krónikus gyulladásokról írt cikkében, a halakban található esszenciális zsírsavakról pedig tudni érdemes, hogy bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatásúak. Ugyancsak bizonyított, hogy a mentális frissesség megőrzésében is szerepet játszik, az időskori „elbutulás” elkerülésére is ajánlott a halfogyasztás.

A Noryangjin halpiac Szöulban, Dél-Koreában / Fotó: Copyright Eric Reichbaum, Getty Images

(Hal)sereghajtók

A magyarországi halfogyasztás márpedig két kiemelt szezonra összpontosul: a karácsonyra és egy-két nyári bográcsozásra. Az egy főre eső halfogyasztás világranglistáján 185 ország között a 144. helyen állunk, és persze az sem segít a helyzeten, hogy nincsen tengerpartunk. Élelmiszerboltok, -áruházak és speciális halkereskedők azonban vannak, úgyhogy a kontinentális fekvés ne akadályozzon minket.

A halak ára már annál problémásabb. A legmagasabbra taksált halak filéje akár 15 ezer (tengeri süllő, szürke harcsa) vagy 25 ezer forintba (atlanti óriás laposhal, sashimi minőségű tonhal, ördöghal) is kerülhet, egy igazi ínyencség például a rombuszhal, amelynek jelenleg 37 900 forint a kilónkénti ára a Budaörsi Halpiacon. Ha mi sem nyomdában nyomtatjuk a pénzt, érdemes tehát a mindennapjainkba beilleszthető megoldások felé fordulni. Következzen néhány példa a nem olcsó, de megfizethető kategóriára is.

Halak nem luxusáron 2024 májusában

Egész pisztráng: 3 909 Ft /kg, Aldi

Füstölt makrélatörzs: 3 960Ft/kg, Spar

Ecetes pácolt heringfilé: 4 000 Ft/kg, Spar

Hekkfilé: 4 000 Ft/kg, Auchan

Tőkehalfilé: 4 000 Ft/kg, Tesco

Pontyfilé: 4 890 Ft/kg, Spar

Afrikai harcsafilé: 4 990 Ft/kg, Fishmonger.hu

Aranydurbincs: 5 520 Ft/kg, Aldi

Tenger gyümölcsei keverék: 5 780 Ft/kg, Tesco

Halakban egyébként is kiemelten fontos az ellenőrzött helyről és módon történő halászat vagy haltenyészet. Ma már komoly problémát jelent a túlhalászás, ezzel a természetes élőhelyek kizsákmányolása, kifosztása. A halak húsából kimutatható higany- és más szennyezettségek úgyszintén, illetve a tenyészetekben túlterhelt tavakból és nem higiénikus tartásból szintén nívó alatti haltermékek kerülnek ki, a pangasius kapcsán például sokszor került elő ez a probléma.

Milyen termékeket kerülj?

  • A gyanúsan olcsó hal nagy valószínűséggel gyanús körülmények között is élt.
  • A surimi és egyéb feldolgozott élelmiszerek több cukrot, E-számot, módosított keményítőt, szójafehérjét, mesterséges rákaromát, ízfokozót, színezéket tartalmaznak, mint tiszta tenger gyümölcseit. Művi módon összelegózott, adalékokkal feltuningolt élelmiszerek. A legtöbb surimi csak mintegy 40% halat és tenger gyümölcseit tartalmaznak.
  • Halrudacskák. Nézzük meg a címkén, hogy a tiszta halhúson kívül valóban csak a panírozáshoz szükséges alapanyagokat tartalmazza-e, és nem hasonlóan sok, teljes értékű ételbe nem való adalékot.

8 módszer arra, hogy megszeresd a halakat és tenger gyümölcseit!

1. Olyan, hogy a „halak”, nem létezik

Ne vedd egy kalap alá őket! Aki nem kedveli a halakat, hajlamos egy homogén halmazba sorolni őket. Ha egy kicsit közelebb lépünk hozzájuk, láthatjuk, hogy akkora különbségek vannak köztük, mint a csirkehús, marhahús, vadhús vagy belsőségek között.

2. Krémek, kenegetősök: a májkrémet is sok májat utáló szereti

Az én haltörténetemben egy tonhalkrém jelentette az áttörést. Egy végeláthatatlan autópálya-dugós utazás alkalmával egyszerűen csak véletlenül vettem egy tonhalas szendvicset. A körülmények és az éhség rávitt a megkóstolására, és láss csodát,

a kellőképpen műanyag mentőkajából nem áradt a szokásos halszag. Ámde ízlett a krém, még ha tudvalevőleg is a legrosszabb transzzsírok is kerülnek a tartósítószeres junk foodokba. Ez volt a kapudrog.

 

A kis siker után egyszercsak szembejött egy igazán gusztusos tonhalkrémes kanapé (néhány falatnyi, nyitott szendvicske), és ezzel meg is indultam a halak felé.

Tonhalkrémes kanapé / Fotó: Aleksandar Milosavljević, Getty Images

A különböző halkrémekben egyébként is a fűszerek, hagyma, olívabogyó, kapribogyó, a majonéz, mustár, tejföl – és a többi – dominál. Ha olyan, kicsit inkább a húsra emlékeztető alapanyagból készítjük, mint a tonhal vagy a lazac, közelebb kerülhetünk a halak valódi élvezetéhez.

3. Trükk a halszag semlegesítésére

Az egyik legfőbb ellenség, ugye. Sokaknak magával a tiszta, fehér halhússal nem is volna különösebb problémája, de a híres-hírhedt halszag eltántorítja.

Ez a módszer leginkább a tengeri halak és a tenger gyümölcsei esetében bevethető: sütés-főzés előtt facsarj friss citromot a halfilére! Ne aggódj, a hőkezelés után nem lesz citromízű. Elég csak keveset tenni rá, egyszerűen csak érje a felületét.

Előkészületben: lazac, citrom, kapor / Fotó: SimpleImages, Getty Images

Másik fontos szempont, ha ne várj túl sokáig az elkészítésükkel, mert a hűtőben tárolás alatt erősödik a szaguk. Úgyis csak két-három nap hűtőben tárolás a maximum, amit bírnak

4. Az ismerkedés fázisában keresd a szálkamentes halakat!

A másik nagy mumus a szálkás halhús. Köztudottan balesetet is okozhat. A szálka a népnyelvben a „torkunkon akad” – egész pontosan a nyelvtő, a garat vagy mandulák nyálkahártyájába fúródhat. A szálkás halakat ezért apróra vágott falatokkal, a húst átnézve és lassan kell enni. Ha nincs kedved ehhez a rituáléhoz, keresd a szálkamentes halakat!

Tengeri süllő a budapesti Aria Hotel éttermében / Fotó: Balkányi László, Nosalty Ételfotó

A következő halfilékben, vagyis kicsontozott halakban nem kell, illetve kell tartanod a szálkáktól:

Szálkamentes halak: pisztráng, süllő, lazac, makréla, angolna, tonhal, harcsa, kecsege, viza, menyhal,
Szálkás húsú halak: balin, ponty, keszeg, kárász, amur, csuka, busa.

5. Kezdd a beavatást a semleges ízű halakkal!

Az édesvízi halakat szokás mocsárízűnek is nevezni. Tény, hogy elsősorban a tóban élt halakra jellemző ez a sokak számára kellemetlen íz és szag, de a folyami halakra ez már kevéssé igaz. Persze egy igazi halutáló egy jó tiszai harcsát is kellemetlennek tart.

Posírozott pisztrángfilé citromos zöldségraguval / Fotó: Csigó László, Nosalty Ételfotó

A hazai kínálatból a legtisztább húsúnak a pisztrángot tartják. A szivárványos pisztráng a lazacfélékhez tartozó, gyorsan úszó, ezért izmos húsú ragadozó hal, ráadásul korrekt áron beszerezhető itthon.

Semleges ízű halak: tőkehal, afrikai harcsa, pisztráng, tilápia. Sokan a lazacot is közéjük sorolják.

Könnyed hús, nem tolakodó ízvilág a tengerből: tőkehal / Fotó: Creativ Studio Heinemann, Getty Images

6. Ne gondold, hogy a hal egy ízetlen, száraz alapanyag!

Sokak fejében él az a feltevés, hogy a hal húsa száraz, csak diétára való. Bár a sovány halhús valóban egészen kiváló diétás alapanyag, a zsírosabb húsú halak igenis szaftosak és sok fogyasztó számára ezek az izgalmasabbak. Ezek sütve sem fognak kiszáradni. Mutatjuk is, hogy melyek ezek.

Zsíros húsú halak: tonhal, makréla, hering, ponty, harcsa, lazac, angolna.

Szárazsággal nem vádolható: pontyhalászlé egy tihanyi vendéglőben / Fotó: WiktorWater, Getty Images

7. Nem véletlenül kedvenc a halrudacska: sok múlik a készítési technikán

Az előző pontot továbbfűzve: ha a könnyed szerkezetű halhúst nem jól kezeled, valóban ehetetlenné, de minimum unalmas alapanyaggá válik. A sovány húsú halak és a rákok különösen hajlamosak a kiszáradásra, a tintahal vagy a polip pedig könnyen gumis, rágós állagúvá válik sütés hatására.

Tacók grillezett rákkal és avokádóval / Fotó: grandriver, Getty Images

A halrudacska inkább a gyorsétel kategóriába sorolandó, de annyi praktikusság van az előkészített panírban, hogy belül kevéssé szárad ki a hal. Ha emellett döntünk, egészségesebb, ha frissen mi bundázzuk. Olvass utána az egyes fajták készítési módjának, hogy ne rontsd el az alapanyagot!

Sovány húsú halak: fogas, tőkehal, lepényhal, süllő, amúr, keszeg, busa.

8. Maradj a komfortodnál és fűszerezz bátran!

Ha bizarrnak tartasz egy pikkelyestül, fejestül egyben sült halat, inkább gondolkodj az eddigi kedvenceidben. Pörköltet készíthetsz harcsából, hamburgert tonhalas „húspogácsáva”, tacót afrikai harcsából, de a vastag bundás fish & chips tőkehalból szintén az egyik legkönnyebben megszerethető halféle.

Hamburger extra: a halpogácsa ropogós bundában sült, és sok tartármártás kíséri / Fotó: LauriPatterson, Getty Images

Végül ne feledd: a sok fűszer, krém, szósz szintén elnyomja a halízt! Persze csak amíg nem szereted meg tényleg…

Exit mobile version