Bulgur, az új kedvenc: így készítsd el sósan és édesen!

Haranghy Orsi | 2024. Június 26.
A közel-keleti konyhákból érkezett ez a magyar ételekbe is tökéletesen beilleszthető köret. Bulgur – avagy búza egy kicsit másként, ahogyan megszoktuk.

A bulgur hazai térhódítása szemmel látható. Úgy tűnik, hogy néhány köretnek végre sikerül megtörnie a rizs, krumpli és főtt tészta egyeduralmát. Az egyik sikersztorit a bulgur írja épp, a másik jeles új szereplő pedig a kuszkusz. A magyar földeken is termesztett hajdinát az akadályozza meg a szélesebb körű népszerűség elnyerésében, hogy van egy kis kesernyés – valójában csak hajdinás – mellékíze, a quinoa pedig az igen magas ára miatt nem lesz soha mindennapi köret. De mi az oka annak, hogy a bulgur ilyen jól illeszkedik a magyar konyha repertoárjába, mint csak kevés jövevény?

Az ára mindenképp indokolja: 400-450 forintért kapható most fél kiló a főzés-párolás során többszörösére megdagadó gabonaféléből. Ma már nem is kell érte egzotikus boltba mennünk, immár elérhető a nagyobb üzletláncok boltjaiban is.

Bulgur – nem nehéz hozzá párt találni / Fotó: Gerzsenyi Flóra, Nosalty Ételfotó

Bulgur, a diszkrét kísérő

Én a bulgurral való első találkozásomkor egyszerűen azt gondoltam, hogy kézzel készült tarhonya van a tányéron. Jellemző, hogy egy vegán étteremben történt ez: a vegetáriánus és vegán konyhákra jellemző a jóval sokszínűbb alapanyag-használat a gabonák és persze mindenféle növényi hozzávaló terén. Jobban szemügyre véve persze láttam a különbséget a házi tarhonya és a bulgur között, de azóta is vallom, hogy kivétel nélkül minden ételhez tökéletesen passzol, amit tarhonyával, főtt rizzsel vagy valamilyen egyszerű főtt tésztával készítünk. Érdemes felszabadítani magunkat a megszokott kereteink alól, és bátran illeszteni köretelemként a lecsótól a szaftos pörköltökön és, ragukon, tokányokon át a gombapaprikásig. De kiváló kísérője az egyszerű grillezett zöldségeknek, sült húsoknak és halaknak is.

Elszakadva a magyar „húst körettel” logikától, bulgurból remek hideg és meleg egytálételek, saláták is készíthetők.

A gabonaféle értelemszerűen jóllakat, és ha nem egy olajos-zsíros szaftos húst illesztünk mellé, megkapóan egészséges és finom ételt varázsolhatunk belőle. De mielőtt rátérnénk a receptekre, tisztázzuk, hogy mi is tulajdonképpen a bulgur?

Beluga lencsével és mindendféle zöldséggel kevert bulgur / Fotó: Westend61 ,Getty Images

Búzatöret – egy okos választás

A bulgur esetében a búzaszemeket nem őrlik meg, mint a hazai gabona-feldolgozás esetében szokás, legyen szó akár búzadara, akár búzaliszt előállításáról. A búzaszemeket először párolják, aztán kiszárítják, majd durvára összetörik (a tört búzaszemek látványa emlékeztethet a házi tarhonyára).

Mivel ennél jobban nincsen feldolgozva, teljesebb értékű élelmiszer, mint az őrölt gabonafélék: rostokban és ásványi anyagokban gazdag. Az élelmiszeripar eljárásai során alapprobléma, hogy a terményeket éppen azoktól a mikro- és makrotápanyagoktól fosztják meg a feldolgozás során, amely miatt az emberi szervezet számára értékes egy élelmiszer. A feldolgozási folyamatok sora után így keletkeznek olyan tápanyagaitól jelentős mértékben megfosztott élelmiszerek, mint a finomított fehér cukor vagy lisztek.

A megfőtt bulgur / Fotó: GMVozd, Getty Images

A bulgur amellett, hogy táplálóbb tehát, a fogyasztása jóval kisebb vércukorterhelést is jelent a szervezetnek, mint az (itthon) hagyományosnak számító gabonáké. A glikémiás indexe 46-48 között, vagyis az alacsony tartományban mozog. Összehasonlításképp a 100-as spektrumon a fehér kenyér 71-73, a sült krumpli 85, egy átlagos fajtájú, fehér főtt rizs glikémiás indexe pedig akár 89 is lehet, ami rendkívül magas. (A 100-as érték már a szőlőcukor, avagy a glükóz glikémiás indexét jelöli; az értékek pedig aszerint eltérők lehetnek, hogy milyen fajtákét mérik, illetve az adott gabona milyen előzetes kezeléseken esik át, pl. gőzölésen, illetve mi magunk miként hőkezeljük.) A vércukorszint-ingadozással küzdők számára tehát mindenképpen okos választás a bulgur. Ugyanebbe a tartományba esik még a vadrizs, más néven indián rizs, a quinoa és a hajdina.

A sietős hétköznapokban pedig azért is praktikus alapanyag a bulgur, mert hamarabb megfő, mint a rizs. Tíz-tizenöt perc főzési idő elég neki, és utána egy kis pihentetés fedő alatt, hogy szépen megduzzadjanak a szemek.

Török bulgur piláf

Ismerős ez az étel? A török étkezdékben alapfogásnak számít paradicsomos bulgur piláf receptjét érdemes megtanulni. Egy ízes, fűszeres köret, amit számtalan feltéthez remek kísérő, legyen az akár magyar, akár nemzetközi.

Az egyik autentikus fogyasztási módja szerint azonban csak sűrű, krémes török joghurt kíséretében, petrezselyemmel megszórva tálalják.

A török és más közel-keleti konyhákban is igen kedvelt fűszer a menta. Az eredeti török recepteknek megfelelően ebbe az ételbe is kerülhet friss mentalevél vagy szárított fodormenta, amennyiben kedveljük az üdítő mentaízt.

Paradicsomos török bulgur piláf / Fotó: Esin Deniz, Getty Images

Hozzávalók:

Elkészítése:

Almás-fahéjas bulgurkása a mindennapokra

Ennek a kásának az elkészítése pont olyan egyszerű, mint egy hétköznapi zabkásáé. Tejet nem tartalmaz, helyette egy édes-vajas alapot csinálunk, amit fűszerezünk, és beleforgatjuk a gyümölcsöt. Az almán kívül ízlésünk szerint bármilyen gyümölcsöt tehetünk bele! Édesszájúak csinálják több cukorral, és ízlés szerint az – egyébként szuperfinom – vajas-barnacukros alap is kiváltható egyszerűen mézzel, agavésziruppal vagy egyéb édesítővel. Reggelire, uzsonnára, nassolásra egyaránt finom és tápláló alternatíva.

Édes fahéjas-almás bulgurkása / Fotó: Svetlana Monyakova, Getty Images

Hozzávalók:

Elkészítése:

Exit mobile version