Egy 3 gyerekes anya tanácsai: főzés magyar fizetésből vakáció idején

Haranghy Orsi | 2024. Július 23.
Riportalanyunkat házon belül vadásztuk le: az NLC Család rovatának vezetőjét, Kun Gabi kolléganőnket kértük fel, hogy a nyári otthonfőzés témáját járjuk körül, annak is a lehető legpraktikusabb oldalát: heteken át főzni, míg nincs iskola. Több főre, válogatósokra, és még egészségesnek is kellene lenni… Gabi elfogadta a kihívást, hogy együtt legyünk olvasóink hasznára a szünidős főzések idején!

Kun Gabi harcedzett anya és újságíró. És nem utolsósorban remekül süt, főz. Na, nem azon a kissé szőrszálhasogató módon, ahogyan én szeretek. Gyakran csak passzióból belemerülve egy-egy étel elkészítésébe, órára nem pillantva, kísérletezgetve, ételfoltos receptfüzetbe jegyzetelgetve. Gabinál az éhes szájak jelentik a legfőbb motivációt, eszköze pedig a praktikum, hiszen bár szívesen süt-főz, nem szeretné az egész nyarat a tűzhely mellett tölteni.

Tehát nem egy amerikai influenszermami szupertanácsai következnek a kisebb lakás méretű konyhájából, hanem valóságos és észszerű menütervezési és főzési tanácsok egy gyakorló édesanyától és háziasszonytól.

Doktor Schwab intelmei és a valóság

Mint oly sokan, Gabi és én is érdeklődve olvassuk-hallgatjuk a dr. Schwab Richárddal készült interjúkat. Végre nem csak sztáraddiktológusa van az országnak, hanem sztárgasztroenterológusa is! Megbeszéljük egymással a nem kevés bélproblémát látott orvos tanácsait, és megy a fű alatti kombucha-biznisz. A gombából készített, fermentált dzsúz most éppen nálunk a sláger, ezt nevelgetjük otthon úgy, mint más a kovászát.

Márpedig dr. Schwab egyik nagy „mondása”, hogy az egészséges bélflórához minden nap fél kiló zöldséget kellene megennünk. Fél kilót. Zöldséget. Nyerset. Épp nemrég hallottam Friderikusz Sándor podcastjében, aki maga is megkísérelte a nagy zöldségevést, hogy feladta – bár ő is igyekszik betartani a gasztroenterológus több tanácsát a mindennapokra. Fridi pedig nem is főz négy-öt emberre!

Gabi válasza erre a magyar valóságba mutat: ezt sajnos nem tudják finanszírozni. Egy ötfős kompánia esetében minden nap 2,5 kilogramm nyers zöldséget tenni az asztalra igen komoly anyagi teher még akkor is, ha próbálkozik az ember akár csak egy kis telken vagy földdarabon a saját veteményessel is. Hát még az emeletes házban lakó pesti ember.

A brokkoliparadoxon

Egy kis- és két nagykamasz mellett téma egyáltalán az egészséges étkezés? Hát, naná! Ha a gyerekekkel ezt nem is lehet olyan explicit módon tenni, az anyai szándék megvan, és kisebb-nagyobb cselek bevetése is belefér. „Ebből a szempontból az én gyerekeim is olyanok, mint bárki másé. Megvannak a kedvencek, amit bármikor ennének, és ez nyilván nem a nyers karalábé vagy a párolt brokkoli. Apropó brokkoli. Minden szülőnek jó szívvel ajánlom a krémleveseket. Az én gyerekeim nem eszik meg a brokkolit semmilyen formában, sülve, főve, sehogy sem. De a tejszínes brokkoli-krémleves pirított mandulával közös kedvencünk.”

„A magyar konyha hagyományosan nem zöldségalapú, mi ehhez képest az átlagosnál több zöldséget fogyasztunk, habár elsősorban nem nyersen. A zöldség-krémlevesekkel a legundokabb zöldségeket is vonzóvá tudom tenni a gyerekek számára, és afféle személyes kis sikeremnek tudom be, hogy nagy főzelékevőket neveltem a gyerekekből is. Még a kelbimbó-főzelék is jól megy nálunk” – mesél Gabi a szinte családi sci-fi-szerű jelenségről.

Brokkoli krémleves (Fotó: Nosalty Ételfotó)

A két dolog, amiben a legtöbb szülő nem dúskál: idő és pénz

A két leggyakoribb sóhajtozás tárgya minden bizonnyal az, hogy mire nincs elég idő vagy pénz. Vagy mindkettő. A főzés erősen érintett mindkét területen, különösen mióta olyan árakon vásárolunk, amit néhány évvel ezelőtt legfeljebb egy svájci társas utazáson tudtunk volna elképzelni.

„Munka és a gyerekek mellett nekem nincs időm órákat piacozni és több speciális élelmiszerboltot felkeresni a receptekhez, úgyhogy az én módszerem az, hogy banyatankkal elmegyek a közeli szupermarketbe, és lehetőleg egy helyről szerzek be mindent. Mi nem rendelünk heti menüt, általában inkább én főzök. Nálunk két-három nap a határ, ennyi ideig még szívesen megesszük ugyanazt az ételt, tehát összesen háromszor főzök a héten. Ez egy egészséges egyensúly nálunk, a gyerekek sem unják meg ugyanazt az ételt, és nekem sem kell minden áldott nap a konyhában állnom.”

Praktikus tanácsok Kun Gabitól, ha válogatós a gyerek, és szeretnénk spórolni egy kicsit:

Kun Gabi, az nlc újságírója (Fotó: Németh Botond)

Gyerekek, receptek, influenszerek

Az évtized egyik szava – sajnos vagy nem sajnos – az influenszer. Gabiéknál a kiskamasz még nem használhatja a közösségi felületeket, de a nagyobbak instáznak- tiktokoznak, és szokták is küldeni neki azokat a szuperlátványos receptvideókat, amik ellepték az online teret. De mik a tapasztalatok az akár tízmilliós kattintásokat hozó őrületekkel?

„Én magam is lelkes követője vagyok az Insta- és TikTok főzős videóknak, Reels-eknek. De olyan cuki ötleteket is kaptam már a közösségi felületekről, minthogy kedves kis üzeneteket rejtsek el iskolaidőben az uzsonnacsomagokban, és megannyi ötletet, hogy ne mindig ugyanazt a sonkás kenyeret kapja a gyerek tízóraira” – mesél Gabi arról, hogy a sokat korholt social media, ha okosan bánunk vele, a hasznunkra lehet.

„Több családi kedvencünk is származik Instáról, Tiktokról. Óriási sláger volt a serpenyős töltött bundás kenyér, ezt mind a mai napig készítjük” – mutatja is Gabi a videót.

@patiispage

Redo of my viral 5 minute breakfast sandwich – this time with other ingredients 🥑✨ Ingredients: – 2 brioche toasts – 2 eggs – 1 slice of Gouda cheese – Handful of cherry tomatoes, sliced – 1/2 avocado, sliced – Handful of iceberg lettuce – Salt and pepper to taste – Butter or oil for cooking Macros: 610kcal / 25g proteins / 40g carbs / 30g fats #breakfastsandwich #5minutesandwich #quickrecipe #simplebreskfast #healthy #foodtok

♬ original sound – ✮

A TikTokot szintén letarolt tortillatrükk is bevált náluk. A négy részre vágott lepény ráadásul arra is buzdíthat, hogy több zöldséget együnk – nem muszáj csak sajttal, sonkával bélelni a tortillalapokat.

@ellcarter1

#fyp #foryoupage #food

♬ Sexy Bitch (feat. Akon) [Extended] – David Guetta

„Személyes kedvencem Poppy, a krumplikirálynő. Tőle tanultam meg a tökéletes krumpli trükkjét” – mutatja Gabi, és mi sem leszünk restek kipróbálni. „Magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy a sütés előtt félig megfőzzem a krumplit, és beleöntsek a vízbe extrasok, egy 2 decis pohárra való sót. Az eredmény márpedig őrületesen jó! Egy tepsit oldajjal fel kell forrósítani, és beleborítani a félig megfőzött krumplit, így lesz tökéletes a sült krumpli a végén.”

„Itt a határ a józan ész. Nagyot ment a közösségi médiában több olyan recept is, amit az én gyerekeim is azonnal el akartak készíteni, de én sikerrel megakadályoztam. Ilyen volt, amikor pirítóba teszik, és abban sütik ropogósra a töltött tortillákat. Na, azt nem engedtem. Ha a sajt belefolyik a gépbe, és ráég, onnan az életben nem szedem ki” – hangzanak az anyukás mondatok, amik szinte a fülünkben csengenek.

„Ugyanilyen volt a mikrohullámú sütőben megsütött bögrés csokis süti is. Hihetetlen látványos volt az Insta-videókon, de nem így az életben. Nem is lett túl gusztusos a végeredmény, ahogy a bögréből kibugyogott a csokis cucc. A bögre elmoshatatlan volt utána. Néhány évvel ezelőtt a másik nagy őrület a dalgona kávé volt. Nem felejtem el, hogy először legalább négy percig kellett verni habverővel, beletettek egyetlen pohárban 10 dkg cukorot, ami rengeteg. Hihetetlenül egészségtelen volt, ráadásul kamaszoknak nem kell kávét inniuk. Néhány alkalom után leállítottam a dalgona-kávégyártást is, így az élmény megvolt, de rendszert nem csináltunk belőle” – idézi fel Gabi.

Most pedig két jól bevált, kicsit egyszerűsített recept következik a nyári főzésekre!

Paradicsomleves betűtésztával, mindenki kedvence

Az igazi jó paradicsomleves nem savanykás, nem bazsalikomos vagy rozmaringos, hanem sűrű és édes, nem igaz? Nem beszélve a betűtésztáról, amivel laktatóbb is, és egy kis játékra is mindig jó. Nagyon gyorsan elkészül a leves, nem kell agyonfőzni. Csak kicsivel több időt igényel, mint ameddig kifőzzük hozzá a betűtésztát.

Paradicsomleves betűtésztával (Fotó: Nosalty Ételfotó)

Hozzávalók:

Elkészítése:

Paella – nem teljesen spanyolul

A paella nemzeti kérdés, Spanyolországban szó szerint ölre mennek érte, korábban már Jamie Olivert is kiátkozták a nem ortodox receptjéért. Nos, ez a paella sem az, ellenben nagyon finom! Gabi konyhájában, ha rizs kerül az asztalra, az basmati rizs. Ez a fajta többször annyi rostot tartalmaz, mint a fehér rizs, jobb a felszívodása, kevésbé emeli meg a vércukorszintet, ezért egészségügyi szempontból ez egy remek választás. A pulykakolbász szintén tabu Spanyolországban, de Gabi konyhájában a hús a szárnyasokat jelenti, ezért nem chorizo kerül bele, hanem egy szárnyasból készült kolbász. A családi receptben nem szerepel a méregdrága sáfrány, ami persze mindig jót tesz a paellának. Ha van otthon, akkor tegyetek egy mokkáskanál sáfrányt is bele!

Fotó: Getty Images

Hozzávalók:

Elkészítése:

Exit mobile version