Ez az 5 csillagjegy a legnagyobb hazudozó

nlc | 2017. Június 28.
Talán olyan ember nem is létezik, aki legalább egyszer az életében ne mondott volna igazat. A csillagjegyek között vannak megbízható és kevésbé megbízható jegyek. Ugyanakkor öt csillagjegy már-már megrögzött hazudozó. Ők azok.

A helyzet az, hogy a csillagjegyek mellett az aszcendens is mutathat hajlamot a hazudozásra. Nos, ha csillagjegyed nem is szerepel a legnagyobb hazudozók listáján, még nem biztos, hogy mindenkor igazat mondasz, vagy a saját szempontjaid szerint hajlítod a történetet.

Ez az 5 csillagjegy mindenestre biztosan hajlamos lehet a hazudozásra.

 

Az Ikrek a jobbik arcát mutatja

Az Ikrek kettős jegy, és ez a kettősség a csillagjegy megbízhatóságára is rányomja a bélyegét. Az Ikrek szerint az igazságnak nemcsak egyetlen oldala van, éppen ezért nem könnyű vonalat húzni jó és rossz, igaz vagy hamis között. Az Ikrek bármilyen mesét is adjon elő, meggyőződése, ő nem hazudik, sőt kifejezetten az igazságra törekszik. Szerinte igazságnak, hazugságnak is számtalan árnyalata van, az sem csupán fehér és fekete. Mottója szerint: “A hazugság hiba, hiszen előbb vagy utóbb kiderülhet, hogy amit mondtál, mind igaz volt.” Nos, mutassa bár a jobbik arcát, az Ikrek mégiscsak hajlamos a hazudozásra.

 

A Rák sejtelmes és titokzatos

A Rák érzelmes csillagjegy. Horoszkópja szerint nem feltétlenül hazudik, ugyanakkor rendkívül mélyen érez, ezért nem feltétlenül mondja ki, amit valójában gondol. A valóság a Rák számára nagyon különböző lehet, mint ahogyan azt mások látják. A csillagjegy az érzelmessége okán hajlamosabb másokat manipulálni, mintsem hazudni. Ugyanakkor túlzottan is kontrollálhatja a környezetében élőket, ráadásul fel sem tűnik neki a folyamatos számonkérés. A történéseket a saját érdekei szerint próbálja irányítani. Mindez tehát azt jelenti, a Rák igenis hajlamos a valóságot a saját szemszögéből tekinteni.

 

Az Oroszlán megszépíti a történeteket

Az Oroszlán alapvetően egyenes jellem, nem tartozik a hazudozó jegyek közé. Ugyanakkor ez a csillagjegy a valóságot meglehetősen gyakran látja egészen másként, mint mások. A dolgokat igencsak felnagyítja, szeret túlozni, szereti önmagát fényezni, a valósághoz képest jobb színben láttatni. Ezen ugyanakkor gyorsan átlátnak a többiek, hiszen a tüzes csillagjegyek csöppet sem profi hazudozók. Az Oroszlán ugyanakkor hajlamos az önimádatra. A narcisztikus vonások pedig gyorsan elterelik a valóság talajáról. Nem vállalja a felelősséget, mindenért másokat hibáztat, az eseményeket a saját érdekei szerint alakítja. És ilyenkor a hazugság már egyáltalán nem áll tőle távol.

 

A Skorpió a legnagyobb hazudozó

Tisztán, világosan és egyértelműen fogalmazni a Skorpió számára szinte lehetetlen küldetés. Látszólag úgy tűnhet, mintha a meztelen igazságot adná elő, a valóság mégis az, hogy a Skorpió rendkívül védi önmagát, ezért a történetek számtalan változatát adja elő. Ez a csillagjegy rendkívül mélyen és őszintén érez, de nagyon kegyetlen is tud lenni. Amikor kényelmetlen helyzetbe kerül, a hazugságok tengerébe süllyedhet. Amikor nem kapja meg a kellő figyelmet, hajlamos a megcsalásra, amit persze letagad, vagy a másikat hibáztatja, hogy mindez megtörténhetett. 

 

A Halak nem mindig ismeri az igazságot

A Halak sem tipikus hazudozó, ugyanakkor nehéz számára meghatározni az igazságot is. Rendkívüli fantáziával rendelkezik, ezért a valóság és a víziók gyakran összemosódnak nála. Elhiszi, amit valójában szeretne. A Halak is két arcát mutatja. Amikor hazudik, a saját igazát állítja. Általában nem manipulál, csupán nagyszerű képességgel rendelkezik, hogy a saját igényeit mások elé helyezze. Akadnak közöttük, akik áldozatnak állítják be magukat, de ők sem tudatosan manipulálnak. Érzelmességéből adódóan a Halak sem a legerősebb és legmegbízhatóbb csillagjegy

(via Gostica)

Exit mobile version