Heti horoszkóp június 4-10.: Feszültségekkel teli hét következik

Székelyhidi Ágnes | 2018. Június 04.
A csodás hétvégét követően feszültségekkel teli hét vár rád. Hogy mi az, amire mindenképpen érdemes odafigyelned, hogy melyik nap lehet a legkomplikáltabb, az a heti horoszkópból kiderül. A türelem ezúttal valóban rózsát terem. És egyébként is, jönnek még szép napok júniusban.

KOS

A hét eleje alkalmas baráti és hivatalos megbeszélésekre. Most mindenkivel óvatosan kommunikálj! Az időzítés, a stílus és a megfogalmazás is fontos, de még így is történhet félreértés. Ebben az esetben napold el az egyeztetést, és semmi esetre se hibáztasd a többieket. A hét második felében felgyorsulsz. A Kos Hold hatására úgy érzed, nem érsz rá, nem tudsz várni, ami agresszívvá tehet. A feszültség még a szombatodat is megszínezi. Vasárnapra a Bika Holdnak és Uránusznak, valamint a Bak Szaturnusznak köszönhetően végre lelassulsz…

BIKA

Ha a hét legelején a főnököd beszélni akar veled, ne hidd, hogy le akar tolni. Nem tesz jót a kommunikációnak, ha megrohan az üldözési mánia. A hét közepén valaki más is beszélni akar veled. Mindenképpen hallgasd végig, akkor is, ha te azonnal tudod megoldást. A bolygók szerint ő lassabb, és érzelmi hatás alatt nem lát olyan tisztán, mint te. A hétvége első felében pihenned kéne, ha nem akarsz lerobbanni. Vasárnap a föld jegyekben járó bolygók (Hold, Uránusz, Szaturnusz) szerint erősebbnek fogod érezni magad…

IKREK

A Vízöntő Holdnak köszönhetően lendületesen indul a heted. Szerdától aztán megtorpanást mutatnak a bolygók. Nincs baj sem veled, sem a többiekkel, csupán arról van szó, hogy mindenkinek joga van ugyanazt a szitut másképp látni, megítélni. De ez viszi előre az ügyet. A hét második felében a tűz és a levegő megfelelő aránya lelkesedést hoz neked. Pénteken és szombaton sikerül megtalálni a közös célt és a közös hangot. Vasárnap engedd meg magadnak a lustálkodás luxusát – tanácsolja a Bika Hold…

RÁK

A hét elején a nagy vízbolygó-háromszög hatására úgy érzed, mindenki szeret és támogat téged. Őrizd meg ezt az érzést, és tedd gyakorlattá. A hozzáállásod határozza meg most és a későbbiekben is, hogy mit vonzol be. A hét második felében a Kos Hold miatt sürgetést érezhetsz a munkádban, amitől biztosan idegessé válsz. Önismereted birtokában tudod, ilyenkor könnyen hibázol. Hétvégén a föld jegyekben járó bolygók szerint a vasárnap lesz a kedvenced. Minden elsimul benned és körülötted.

Feszült hétre számíthatnak a csillagjegyek (Thinkstockphotos)

OROSZLÁN

Kedvelni fogod, hogy mozgalmasan indul a hét. Sokféle hatás ér, amelyekre fárasztó reagálni. Még szerencse, hogy téged éppen ez motivál. A hét közepén nem szabad belefolynod olyan vitákba, amikhez nincs közöd. Több konfliktusos bolygószembenállás lesz az égen. Jó lenne felismerni, hogy nem neked kell megoldanod ezeket. A hét második felében a Kos Hold miatt elemedben fogod érezni magad. Ez még a szombatodat is megszépíti. Majd jön a vasárnap és a lazítás. A Bika bolygók előhozzák belőled a gourmand-t.

SZŰZ

Gördülékenyen kezdődik a hét, aztán keddtől egyre jobban felkavar valaki. A Halak Hold szerint egyszerre vonz és irritál az illető. Hogy melyik erősebb, az tőled függ. Jól tennéd, ha nem akadnál fenn az apró részleteken. A hét második felében a munkahelyeden konfliktusba keveredhet valaki a főnökkel. Jobb, ha nem folysz bele. Péntektől ennek már nyoma sem lesz, ha kimaradsz a vitából. Hétvégén ésszerűen költekezz – tanácsolják a föld jegyekben járó bolygók. Nem lenne okos, ha már hónap elején mínuszba kerülnél.

MÉRLEG

Amennyiben akadályba ütközöl a hét elején, tedd fel a kérdést: „Mit tenne ebben a helyzetben egy bölcs ember?”. Meglátod, azonnal tudni fogod a választ. A hét közepén eszmei, filozófiai konfliktusba keveredik két kollégád. Mérlegeld, van-e értelme közbelépni. A hét második felében a Kos Hold szerint a párod sürgetni fog – ha nincs párod, akkor valaki más. Mivel nem bírod, ha sietned kell, ingerlékennyé válhatsz. Hétvégén a családod sokba kerülhet, ha mindent te akarsz finanszírozni. Ne tedd.

SKORPIÓ

Hétfőn még a hétvégi családi élmények fogságában lézengsz. Leplezd, hogy fejben nem vagy ott a munkában. Keddtől már jobb passzban leszel, viszont szerdán reggel legyél nagyon óvatos az utakon. Egy Vénusz-Plútó szembenállás balesetveszélyt jelez, délutánra ugyanakkor már kedvezőbb fényszögekre számíthatsz. Ismét elemedben leszel, és szárnyalni fogsz. A munkatempód le fogja nyűgözni a többieket, annyira, hogy hétvégén sem tudsz lassítani. Pedig kéne. Főleg, ha nem akarsz lerobbanni. A vasárnap legyen a szerelemé.

 

A horoszkópból kiderül, mi mindenre számíthatsz a héten (Thinkstockphotos)

NYILAS

Amennyire gördülékeny lesz a hét eleje, annyira döcögősnek tűnik a folytatás. Ennek tudatában alakítsd a dolgaidat. Szerdától ellentétes hatások érvényesülnek égen és földön egyaránt. Minden vágyad, hogy valakivel találkozz és beszélj, ám ő folyton kitér, vagy flegmán viselkedik veled. Értetlenséged odáig fokozódik, hogy kellemetlen stílusban kéred számon. Ebből egyenesen következik a veszekedés. Jobb lenne, ha ezt megelőznéd. Hétvégén erősnek és ellenállhatatlannak fogod érezni magad. Kétség nem fér hozzá, az is vagy.

BAK

A hét csúcspontja és mélypontja is szerdán lesz. Hajnalban ugyanis egy Vénusz-Plútó szembenállás alakul az égbolton, amit már hétfőtől érzékelhetsz. Úgy látszik, valakinek a kényeskedése irritál, és bőszít fel. Bölcsen tennéd, ha nem csinálnál ebből különösebben nagy ügyet, mert csak fölösleges konfliktusba keveredsz. A hét második felében pontosan kell fogalmaznod, és vissza kell kérdezned, ha nem akarsz félreértést. Egyszerű, ha gyorsan, az elején tisztázod, ki mit gondol. A hétvégéd aktívnak ígérkezik. A fáradtság ellenére nem tudsz egy helyben maradni.

VÍZÖNTŐ

Ennél jobban nem is indulhatna a heted, most bárkivel és bármilyen témában könnyedén megtalálod a közös hangot, ami óriási lendületet ad a hétnek. A hét közepén viszont két tűz közé kerülhetsz. Kellemetlen Vénusz-Plútó szembenállás lesz, ami azt szimbolizálja, mindenki tőled várja a megoldást. Pontosan tudod, bőven elég, ha a saját ügyeidet rendezed, nem kell még mások problémáit is magadra venned. Hétvégén vedd igénybe a fogyó Hold erejét, és selejtezz! Hihetetlen, milyen látványosan tudsz haladni.

HALAK

A hét elején minél több dolgot intézz el, mert akkor még simán megy minden, mert aztán szerdára és csütörtökre is jut egy-egy visszatetsző fényszög, ami akadályokat jelent. Valaki folyton beleszól abba, amit csinálsz, amitől egyre ingerültebb és fáradtabb leszel. Még szerencse, hogy közben két szuper fényszög (Hold-Jupiter és Hold-Vénusz) védelmet von köréd. A hétvége kitűnő utazásra, kirándulásra, ne is hezitálj, fogd magad, és indulj el. Ne törődj az időjárással sem. Folyton lehetne kifogást találni, csak nem érdemes.

Exit mobile version