Az elmúlt években a kínai feng shui térrendezései elvei egyre népszerűbbek Európában is. S aki ezen elvek mentén rendezi be az otthonát, az irodáját, sokkal sikeresebbnek, boldogabbnak, egészségesebbnek érzi magát.
Talán te is tapasztaltad már, hogy a tárgyak, a színek, a formák milyen erős hatással vannak a hangulatodra, a mindennapokra is. De valójában még az sem mindegy, milyen állatot gondozol a lakásodban. Akik kipróbálták, egyértelműen állítják, amióta beszerezték ezt az állatkát, sokkal egészségesebbek, szerencsésebbek és a párkapcsolatuk is harmonikusabb. Nos, miről is van szó pontosan?
A feng shui szerint az aranyhal szerencsét hoz
Ki ne ismerné a történetet, amelyben a halász fogja az aranyhalat a vízből, s a hal az életéért cserében három kívánságát teljesíti. Nos, úgy tűnik, ez nemcsak a mesében van így, hanem a valóságban is. S ezzel nemcsak a feng shui ért egyet, hanem a buddhista filozófia is. Utóbbiak hite szerint az aranyhal az egészséget, a gazdagságot, a boldogságot, a teljes életet szimbolizálja. A keleti népek meggyőződése, hogy azok a családok, akik otthonukban aranyhalat gondoznak, hosszabb életre és egészségre számíthatnak, szerencsésebbek, életvidámabbak a többieknél. Az ősi Egyiptomban az aranyhal a boldogság szimbóluma volt. A görögöknél nászajándékként manapság is sokan választanak az aranyhalat, amely boldog és kiegyensúlyozott házasságot jelez, nem mellesleg bőséges gyermekáldást az ifjú párnak.
A feng shui szerint pozitív energiákat ad a lakásnak az aranyhal
A feng shui elvei értelmében az akváriumban tartott aranyhal nagyon pozitív energiákat ad a lakásnak, s növeli a chit, vagyis az életenergiát. Sokan esküsznek rá, hogy amióta a nappalijukban aranyhalat gondoznak, az életük békésebb, boldogabb, bőségesebb és szerencsésebb. S ehhez egyetlen apró halacska is hozzájárulhat, még csak arra sincs szükség, hogy óriási akváriumot helyezz az otthonod kellős közepére.
A hit ugyan sokat számíthat, de aki kipróbálta, váltig állítja, az aranyhal óriási változásokat hozott az életében. Gazdagabb lett, a házassága boldogabb, mint korábban bármikor, s a betegségek is messze elkerülik… Talán tényleg érdemes tenni egy próbát.
(via horoscope daily)