5 mudra, ami a fogyást is segíti – Prána mudra

nlc | 2021. Január 18.
A következő napokban öt olyan kéztartást fogunk bemutatni, amik egyesével is nagyon hasznosak, együtt pedig a teljes emésztőrendszert is támogatják.

A mudra jelentése pecsét, és a jóga rendszerének egy kevésbé ismert csodája. Az öt energia mudrájának nevezzük azokat a kéztartásokat, amiket a maival együtt öt napon át mutatunk be. Szanszkritul Pancsa Prána Upásaná a neve ennek a mudrasornak, ami a testünk energiáit egyensúlyba hozza és rengeteg egyéb előnnyel jár. Egyesével is használhatók, de együttes elvégzésük étkezések előtt ajánlatos, az étellel bevitt energia tökéletes és megfelelő felhasználása érdekében.

Fotó: Pixabay

A mudrák bármilyen testhelyzetben végezhetők, kényelmes háton fekvés közben is. De nyugodtan próbáld ki törökülésben, kezeidet a térdeken nyugtatva, meditációt követően.
Egy kéztartást minimum kettő és fél percig tarts ki, majd az ujjak laza átmozgatása után vedd fel a következőt. Bármikor használhatod az egyes mudrát szükség esetén. Terápiaként pedig végezd naponta háromszor, nagyjából ugyanabban az időben.  De ez esetben is csupán: 5 mudra x 2,5 perc x 3 alkalom = azaz 37,5 percet igényel egy napodból, ami igazán megéri az egészséged érdekében.

Prána mudra

A prána az az energia, ami a testi és elmebéli funkciók mögött működik. A légzést, az érzékelést, az észlelést koordinálja. A testnedvekkel cirkulálva jut el a test minden pontjára. Amikor a prána mudrát gyakorolod, akkor közvetlenül a mellkas és a fej energiaáramlását hozod egyensúlyba, ez a két régió kapcsolódik hozzá.
Formázása: a hüvelykujj hegye összezár a kisujj és gyűrűsujj hegyével, eközben a középső és mutatóujj nyújtva marad, mintha “jelentkeznél” – persze a kezek a térden vagy a földön nyugszanak, tenyérrel felfelé.

Prána mudra

Fogyasztó pitta káraka

A fogyókúrát leginkább támogató változata, a pitta káraka mudra. Formázásakor a gyűrűs- és kisujjat behajtod a tenyeredbe, és a ráhajtott hüvelykkel leszorítod. Ez a variáció erőteljesen segít mobilizálni a lerakódott testzsírt, de a letapadt nyákot is. Azaz megfázásnál éppúgy használható, mint renyhe emésztés, lassú anyagcsere és testi-lelki tunyaság esetén.

Hatásai

Úgy működik, mintha egy adag kávéval vagy frissítő teával kínálnád a tested. A prána mudra az energia forrása, hívják a dicsőség mudrájának is.

Exit mobile version