Ezek a legcinikusabb csillagjegyek

M. N. | 2021. Október 02.
Ők azok a bizonyos csillagjegyek, akik bármiben képesek meglátni a negatívumot és ezt meglehetősen szúrós módon kifejezésre is juttatni...

Bak

A Bakok számára hosszú időbe telik, mire megbíznak valakiben, és a cinizmusuk is éppen ebben a bizalmatlanságban gyökerezik. Alapvetően mindenkiről a legrosszabbat feltételezik, egészen addig, míg a másik fél kellőképpen meggyőző módon rá nem cáfol erre. Úgy gondolják, hogy az emberek alapvetően önzők és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, ritkán tesznek bármit is önzetlenül, másokért. A jegy szülöttei éppen ezért mindent és mindenkit fenntartásokkal kezelnek.

Bika

A Bikák cinizmusát a megjátszás és a felszínesség piszkálja fel. Személyiségüknél fogva keresik és igénylik a valódi, őszinte dolgokat. Ösztönösen átlátnak a talmi csillogáson, ha pedig átverve érzik magukat, azt bizony nem hagyják szó nélkül: ilyenkor maró cinizmussal lendülnek a szó szoros értelmében véve támadásba. És bár sokszor nem úgy tűnik, valójában ezt jobbító szándékkal teszik.

(Fotó: Getty Images)

Szűz

A Szüzek cinizmusa elsősorban saját magukra irányul és ezt vetítik ki aztán másokra. Képtelenek elfogadni a dicséretet és ha valaki bókolni próbál nekik, inkább meg sem hallják, kinevetik, vagy egyenesen degradálják, ami igen kínos helyzeteket szülhet minden érintett számára. Mindez abból táplálkozik, hogy a jegy szülöttei egyenesen rettegnek a manipulációtól és a dicséretet is a manipuláció eszközének tekintik.

Skorpió

A Skorpiók abból indulnak ki, hogy az emberek a legtöbbször vagy ostobaságokat mondanak, vagy pedig hazudnak, esetleg egyszerre a kettőt. Abból adódóan szinte senkit sem képesek komolyan venni, a bizalmukba fogadni pedig még kevésbé. A cinizmus esetükben egyfajta túlzásba vitt védekezési mechanizmus. 

Tudtad?

A cinikusok egy ókori görög filozófiai iskolát alkottak, amelyet Szókratész egyik legjelentősebb tanítványa, Antiszthenész alapított az i. e. 4. században. Személyes példamutatásra építő tanításuk középpontjában az erény állt. A filozófiatörténetben több magyarázat is van arra, hogy honnan ered a cinikus elnevezés, amely a görög kutya (küon) szóból származik. Egyes hagyományok szerint ez szinopei Diogenész, az egyik legjelentősebb cinikus filozófus csúfneve volt, más magyarázat szerint arról az athéni tornacsarnokról (Künoszargesz – Fürge kutya) kapták nevüket,[1] amelyben Antiszthenész tanított, megint más elképzelés szerint az elnevezés “nemegyszer túlzottan is természetes magatartásuk miatt ragadt rájuk”. (Wikipedia)

via

Még több horoszkóp

Exit mobile version