Ezek a csillagjegyek érzelmileg elérhetetlenek

G.P. | 2022. Február 15.
Vannak, akik könnyen megnyílnak, amíg másoknak ez az egyik legnagyobb feladat az életükben. Olyan csillagjegyek jönnek, akiknek az érzelmi élet nehezített pálya.

Ha félünk az elutasítástól, szinte mindent megteszünk azért, hogy az ne következzen be. Ilyenkor a jellemző reakció a bezárkózás, és inkább biztonságos távolból szemléljük a másikat. Persze, az, hogy ki, mennyire képes megnyílni, nem csupán a csillagjegyünktől függ, de közrejátszhat abban, hogyan viszonyulunk másokhoz.

Nehezen tudsz közel kerülni hozzájuk
(Fotó: Getty Images)

Vízöntő

A Vízöntők gyakran elszigetelik magukat a környezetüktől érzelmileg. A párkapcsolataikban is jellemző, hogy begubóznak, és emiatt távolivá, érzelmileg elérhetetlenné válnak.

Logikusak és analitikusak, miközben zárkózottnak és távolságtartónak tűnhetnek. A Vízöntő nem az a csillagjegy, akihez fordulni lehet, ha valakire van szüksége, akinek a vállán kisírhatod magadat.

Ikrek

A bohókás Ikrek komfortzónája az elme, nem pedig a szív. Amikor úgy érzi, hogy egy helyzetben túl sok az érzelem, és forróvá válik számára a talaj, akkor az Ikrek egyszerűen lefagy.

Ha Ikrek a partnered, ne kövesd el azt a hibát, hogy túlságosan rátámaszkodsz, mert koppanni fogsz. A társad kiváló kommunikátor, de ha épp abban a szakaszban találod, amikor érzelmileg bezárt, biztos lehetsz benne, hogy mindent megtesz azért, hogy a beszélgetés ne mélyüljön el, és a könnyed témák irányába tereli a szavakat.

Nyilas

A Nyilas abszolút társasági ember, de sokszor a szabadság a legfontosabb számára. Amikor azt hiszi, hogy valaki más érzelmi szükségletei veszélyeztetik a függetlenségét, azt csapdaként éli meg, és védekezésképpen egyszerűen visszavonul.

De az is igaz, hogy ha a Nyilas szerelmes, és érzelmileg megérinti valaki, akkor erőfeszítéseket tesz azért, hogy legyőzze a hatalmas szabadságvágyát, és képes túllépni a korlátain. Csak egy kis perspektívaváltásra van szükség.

Bak

A Bak hajlamos arra, hogy az érzelmeit úgy védje, hogy bezárja a szívét, ami a partnerét megviselheti. A Bakok gyakran élvezik az egyedül töltött időt, és nincs szükségük arra, hogy bárkivel megosszák azt. Ettől a partnerük távolságtartónak érezheti őket. Bak számára feladat, hogy egészséges egyensúlyt találjon a munka és a kapcsolatok között.

via

Ismerd meg jobban a csillagjegyeket!

Exit mobile version