3 csillagjegy, akik túlságosan büszkék

nlc | 2023. Január 09.
Sosem ismernék el ugyanis a hibáikat, sosem látnák be, ha valamit rosszul tettek!

Bak

A Bak nagyon büszke a munkájára és úgy egészében arra, ahogyan menedzseli az életét. Nagyon szorgalmas és kitartó típus, de a büszkesége néha gátolja, hogy például segítséget kérjen. Pedig az útmutatás vagy segítség kérése nem jelenti azt, hogy attól valaki kevésbé sikeres vagy tehetséges lenne, csupán annyit, hogy kellően bölcs ahhoz, hogy kikérje mások véleményét, ötleteket, inspirációt kapjon a továbblépéshez. A megvalósítás továbbra is rajta múlik, ugyanakkor a többiek segítségével gyorsabban találhatna rá a megoldásra, mint ha egyedül kezelné a problémát. Ő is büszkébb annál, hogy beismerje, nem mindig tudja, mit és hogyan kéne tennie.

Fotó: Getty Images/Lidiia Moor

Kos

A Kos erős, merész és persze rendkívül büszke. Úgy véli, nagyobb kockázatokkal nagyobb jutalom is jár, amit másoknak is szeretne megmutatni. Nem is fáj neki jobban semmi, mint amikor valaki megkérdőjelezi a szakértelmét, a tekintélyét. Előfordul, hogy előre tudja, a döntése, a választása valójában csöppet sem kedvező a számára, mégsem fogadja el a többiek ötleteit, javaslatait, inkább megy a saját feje után. Időnként a vesztébe rohan, de képtelen veszíteni. Szívesen gondolja magáról, hogy ő mindent és mindenkinél jobban tud, neki nincs szüksége a többiek segítségére, mert az ösztönei úgyis mindenkor a siker felé irányítják. Néha bejön, néha nem.

Skorpió

A Skorpió a többiekhez hasonlóan ugyancsak rendkívül büszke csillagjegy, ami akkor válik nyilvánvalóvá, amikor valaki megpróbálja megtéveszteni őt vagy lóvá szeretné tenni. Könnyen átlát a szitán, szint lehetetlenség őt becsapni. A legnehezebb számára mégis beismerni, hogy a párkapcsolata kudarcot vallott. A lehető leghosszabb ideig tagadja, hogy tönkrement a kapcsolata, a legvégsőkig úgy tesz, mintha minden tökéletesen működne, hiszen ő mindent megtett a boldogságért. Képes évekig boldogtalan kapcsolatban élni, csak fenntarthassa kifelé a látszatot. Mindenkinek fájdalmas élmény szembenézni a szakítással, neki is meg kéne érteni, valójában semmi szégyellnivaló nincs ebben.

Exit mobile version