Tudtad? A szemed formája a csillagjegyedről is árulkodik

nlc | 2023. Június 20.
A szem a lélek tükre, így nagyon sok mindent elárul rólad. Olykor talán többet is, mint sejtenéd.

Kos

A Kosnak nagy, széles szemei vannak, gyakran mandula formájúak, fürkésző tekintetűek. Olyan érzésed lehet vele kapcsolatosan, hogy előtte semmit sem titkolhatsz. Érthető, hiszen a Mars bolygó uralja őt, így rendkívül dinamikus, fáradhatatlan, és mindig „harcra kész”, aki ráadásul a szemkontaktus elkötelezett híve.

Bika

A Bika szeme általában a föld színeire hasonlít a leginkább, abból is a sötétebb tónusok jellemzik, nyugodt, érzelmileg zárkózott típus, de ugyanakkor néha meglehetősen sebezhetőnek is tűnik. A Vénusz által uralt csillagjegynek gyakran őzikeszeme van, vagyis nagy, barna, ártatlan, picit ijedt tekintetűnek tűnhet.

Ikrek

Az Ikrek szeméből egyfajta pajkosság, játékosság, érdeklődés és kíváncsiság olvasható ki. A szemek általában meglehetősen fürgén mozognak, mintha tulajdonosuk folyamatosan próbálná feltérképezni a környezetét. Ő az, akire igazán érvényes a jellemvonás: „ragyog a szeme”.

Rák

A Rák szeméből szinte minden tulajdonsága kiolvasható. Uralkodó planétájához, a Holdhoz hasonlóan többnyire nagy, kerek szemei vannak, ám akad példa a mandulaformára is. Ártatlanság, egyfajta szomorúság, félénkség olvasható ki a szeméből, ugyanakkor az intellektualizmusról is árulkodnak.

Oroszlán

Az Oroszlán vidám és elragadó természetű csillagjegy, szemhéjának formája szinte tökéletesen hasonlít az állatvilág oroszlánjaihoz, mint ahogyan pislogása is megfontolt és lassú. Amikor valaki rá néz, méltóságteljes, tiszteletet parancsoló egyéniség sugárzik belőlük, ám amint elveszíti a fejét, a szeme is megváltozik: kicsit sötétebb tónust kap, megvillan benne a bátorság, mintha ugrásra, támadásra állna készen…

Szűz

A Szűz a Merkúr bolygó hatásának köszönhetően beható és fénylőn csillogó szemeket tudhat magáénak. Jellemzően nagy és kerek a szemformája, melyből árad a bölcsesség, pontosan ez teszi vonzóvá mások számára. Nem beszélve hosszú szempillájáról, ami szintén egyedi vonásnak tekinthető.

Mérleg

A Mérleg szeme a leggyakrabban nagyon szimmetrikus, amely igazán csábítónak tűnhet a többiek számára, a csillogása pedig valódi romantikát kölcsönöz neki. Vagyis ő egyszerre bájos és magával ragadó. Nem véletlenül nézi magát a tükörben olyan szívesen…

(Fotó: Getty Images)

Skorpió

A Skorpió átható tekintete elől nincs menekvés, mágnesként vonzza magához a többieket. Szeméből éppúgy árad a hipnotikus erő, mint a titokzatosság. Nem árt tisztában lenni hipnotikus erejével, mert elég egy pillantás, és máris a rabja lettél. Tekintetével röntgenként világít át rajtad, nem beszélve arról arról a tulajdonságáról, hogy „pillantásával ölni tudna”.

Nyilas

A Nyilas tekintete fényes és nyílt, amikor igazán jól érzi magát és vidám, szinte gyermekien csillogó tekintettel köszönt vissza rád. Néha úgy tűnhet, nem is rád, hanem befelé figyel. Különösen igaz rá, amikor az utazásairól fantáziál, ilyenkor a szeme ugyanis izgatottan ide-oda mozog, amivel kiemeli őt a tömegből.

Bak

A Bak pillantása mély, átható, mintha egyfajta varázserőt „lövellne” a többiek felé. Nyugodt és nagyon komoly csillagjegy, ugyanakkor időnként a keskeny szemekből mintha bosszúság áradna. Rá gyakran jellemző lehet a karikás, táskás szemek, és a többiekhez képest több szem körüli ráncot is gyűjthet.

Vízöntő

Amikor a Vízöntő szemébe nézel, nem tudod megmondani, vajon gondolataiban valahol máshol jár, vagy valóban rád figyel. Tekintete hidegnek tűnhet, mint ahogyan kimondottan az ő jellemvonása az a pillantás, amelynek hatására úgy érzed, szinte jéggé dermedsz.

Halak

Az összes csillagjegy közül a Halaknak van a legszebb szeme. Álmodozó, rejtélyes, kristálytiszta a tekintete, senkiével sem lehet összetéveszteni. És éppen ez a különös pillantás és szemforma teszi őt kimondottan vonzóvá mások szemében. Nemcsak a hölgyeket, a férfiakat is.

Exit mobile version