Te is észrevetted, hogy olcsóbb lett a tojás?

B.Esz. | 2021. Március 30.
Érdemes kihasználni a nagyáruházak árcsökkentését, ugyanis húsvét után megint méregdrága lesz a tojás.

Ugyan az elmúlt időszakban jelentős árnövekedés volt megfigyelhető, a tojás darabját átlagosan már 45 forintért árulták, a nagyáruházak most a beszerzési ár plusz minimális árréssel árusítják a tojást, nagyjából 10 forinttal olcsóbban – írta meg az Index.

Nagyot zuhan a tojás ára húsvétra (Fotó: Unsplash)

„Ötven forint felé közeledett a tojás ára, ehhez képest most harmincöt forintért bármelyik nagy áruházláncban lehet tojást venni, ilyen áresés pedig egyáltalán nem jellemző” – mondta a lapnak Szép Imre, a Tojásszövetség elnöke, hozzátéve, hogy ez az átlagos méretű, tehát M-es, ketrecben tartott tyúktól származó tojásra vonatkozik, amely a magyar tojástermelés nagyjából 80 százalékát teszi ki.

Nemrég a szakértők még azzal kalkuláltak, hogy a tojás ára jócskán megemelkedhet, húsvétra akár 65 forintba is kerülhet egy darab. Szép Imre szerint azonban a tojás az egyik olyan termék, amellyel a vevőt be akarják csábítani az áruházba, vagyis üzleti húzás volt a nagy kereskedőláncok részéről az akció, amely múlt csütörtökön indult.

Rossz hír, hogy hosszú távon nem tartható ez a fogyasztói ár, húsvét után minden bizonnyal ismét normál árréssel árulják, vagyis újra 45 forint körül lehet az átlagár.

Még több hírünk a témában

Exit mobile version