A Krisztus feltámadását ünneplő húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe; olyannyira az, hogy sokan a feltámadást még Krisztus születésénél is fontosabb eseménynek tartják. Az ünnephez ezzel együtt számos népszokás kötődik, köztük olyanok is, melyek már a kereszténység elterjedését megelőzően, a pogány időkben is fontos szerepet töltöttek be az emberek életében.
A tavaszi nap-éj egyenlőséghez köthető ünnepségek már régóta jelen vannak az emberiség történetében: csak kevés olyan népről tudni, akik ne ünnepelték volna ilyen-olyan formában a tavasz beköszöntét, ezzel együtt pedig az újjászületést és a termékenységet. A Qubit vonatkozó cikke szerint az ókori görögök, a kelták és a germánok is megülték, sőt, ünnepelték a tavaszt a perzsák és a maják is.
Egy gyerekbarát istennő és egy nyúllá lett madár
A húsvéttól ma már gyakorlatilag elválaszthatatlan húsvéti nyúl a történészek szerint a germán mitológiából származik: egy bizonyos Ostara (Oestre vagy Eastre) nevű pogány istennőnek köszönhetjük, aki a legenda szerint a tavasz és a termékenység istennője volt, és egy személyben a gyerekek legjobb barátja is.
Egy elhallás miatt várjuk most a húsvéti nyulat – és nem a húsvéti gyöngytyúkot (Fotó: GettyImages)
Arról, hogy az angol easter (húsvét) szónak köze lehet Ostarához, a pogány istennőhöz (vagy erdei tündérhez) először Szent Béda angol szerzetes ejtett szót a 8. századi feljegyzéseiben. A szerzetes még egy homályos eredetű történetet is kapcsolt Ostarához, ami hamar igen népszerű lett:
eszerint az istennő egy sebzett madárra bukkant egy mezőn. Hogy megmentse az életét, gyorsan nyúllá változtatta, ám az átváltoztatás nem volt igazán sikeres.
Noha az állat a külsejét tekintve valóban nyúllá változott, továbbra is képes volt tojni. Sőt! Hálából azért, hogy megmentette az életét, az istennőnek is tojásokat ajándékozott.
Ugyanennek a történetnek egy másik változata szerint Ostara az egyik madarát szántszándékkal változtatta nyúllá, hogy lenyűgözze a gyerekeket. Ez a nyúllá lett madár aztán színes tojásokkal örvendeztette meg az istennőt, aki a tojásokat szét is osztotta a gyerekek között.
A németeknek köszönhetjük a húsvéti nyulat?
Más források szerint azt, hogy a húsvéti szokásoknak a nyúl is szerves részévé vált, a 16. századi németeknek köszönhetjük; szerintük nagyjából ekkortájt válhatott a hagyomány az ünnepkör részévé. És hogy miért pont a színes tojásokat tojó nyúl? Nos, a történészek ezt egy egyszerű elhallással magyarázzák: sok száz évvel ezelőtt egyes német területeken húsvétkor még nem nyulat, hanem gyöngytyúkot és annak tojásait ajándékozták egymásnak az emberek.
A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. Ez a rövidke szó a hosszú évek során aztán még tovább rövidült, míg végül már csak annyi maradt meg belőle, hogy Hase, ami németül nyulat jelent.
Egyébként nem csak a húsvéti nyulat, de a csokinyulat és a tőle elválaszthatatlan csokitojás ötletét is a németeknek köszönhetjük: a 19. században rukkolt elő az akkor meglehetősen szokatlan, ám gyorsan népszerűvé váló ötlettel egy német csokigyáros.
A tojás és a nyúl is ezer szállal kötődik a húsvéti ünnephez (Fotó: Getty Images)
Miért jó a gyereknek, ha hisz a húsvéti nyúlban?
A Good Housekeeping cikke szerint a húsvéti nyúl létezésének egyik legnagyobb előnye, hogy hozzájárul a gyerekek szellemi fejlődéséhez azzal, hogy fejleszti a fantáziát. A kedves és szerethető figura emellett nagy szerepet játszik abban is, hogy a kicsik jobban megértsék a családi hagyományokat.
Arra a kérdésre, hogy meddig célszerű felhasználni a tapsifüles meséjét, a szakértők szerint nincs egyértelműen jó válasz. Ha senki nem szólta el magát a közvetlen közelében és a barátai között sem, akkor érdemes kivárni a pillanatot, mikor a gyerek elkezdi felfedezni a valóság és a képzelet közötti különbséget: például ráeszmél, hogy egyetlen éjszaka alatt nem lehet körberepülni a Földet egy varázsszőnyegen.
A Good Housekeepingnek nyilatkozó pszichológus szerint a szülők ilyenkor azzal teszik a legjobbat, ha bevallják a gyereknek, hogy a húsvéti nyúl a valóságban nem létezik, hogy az csupán a képzelet szüleménye, majd megnyugtatják, hogy ez a tény a hagyományokon, a bevett szokásokon egyáltalán nem változtat; vagyis, minden marad a régiben.