Idén januárban a Sunday Times közölte, hogy Nagy-Britannia fontos műtárgyak cseréjéről szeretne tárgyalni Franciaországgal.
- Amit ők kérnek: a bayeux-i kárpit.
- Részükről tárgyalási alap: Napóleon kedvenc lova, Marengó csontváza vagy a rosette-i kő.
Visszaugrunk tizenöt évet az időben, egyenesen 2003-ba, mikor is Záhi Havássz, egyiptomi származású régész, egyiptológus közölte, hogy „ha a britek azt szeretnék, hogy emlékezzenek rájuk, ha vissza kívánják állítani hírnevüket, akkor önként vissza kellene adniuk a követ (a rosette-it), mivel az az egyiptomi identitás mérföldköve.”
A rosette-i kő. (fotó: Juan Naharro Gimenez/Getty Images)
Mi ez a felhajtás a kő körül, és miért fontos Napóleon?
Bonaparte Napóleon közel sem az a típusú hadvezér volt, aki ész nélkül ment előre, és zúzott porrá mindent, ami az útjába került. Egyiptomi hadjárata 1798-ban kezdődött, és három évig tartott. Már az az első évben létrehozta az Egyiptomi Intézetet, melyhez pár nap alatt közel félszáz tudós csatlakozott. A hadjárathoz egy sornyi építkezés és ásatás társult, az intézetnek bőven akadt dolga a leletekkel, melyek közül a leghíresebbre 1799. július 15-én talált rá Pierre-Francois Bouchard a Nílus-deltában fekvő Rashid melletti erődítési munkálatok során. A rosette-i kőtáblába V. Ptolemaiosz fáraó (ur. Kr. e. 204-180) egyik kiáltványát vésték egyiptomi hieroglif és a hétköznapinak számító démotikus írással, illetve ógörög nyelven. A kő átírta az ókori egyiptológia tudományát, mivel 1400 évnyi kutatás után végre sikerült megfejteni az egyiptomi írást és nyelvet – ehhez kellett még egy filológus, név szerint Jean-Francois Champollion. A kő megtalálásakor Champollion még csak kilencéves volt, de már akkor kiderült róla, hogy nyelvzseni. Hogy értsd, mit gondolunk nyelvzseni alatt: eltelik tizenegy év, és húszéves korára a következő nyelveket beszélte francia anyanyelvén túl: latin, görög, héber, arab, szír, káldeus, amhara, szanszkrit, avesztai, pehlevi, perzsa és kínai. Sőt, ennyi idősen már a francia tudományos akadémia tagja volt.
Jean-Francois Champollion jegyzetfüzete, amit a rosette-i kőhöz készített. (fotó: Art Media/Print Collector/Getty Images)
A rosette-i kő tanulmányozásával 1822-ben kezdett foglalkozni. Olyannyira érdekesnek találta a munkát, hogy három évig kizárólag erre koncentrált, majd 1824-ben publikálta a Précis du système hiéroglyphique-ét, ez tulajdonképpen a modern egyiptológia alapja. Csakhogy akadt egy angol polihisztor, név szerint Thomas Young, aki már 1814-ben lefordította a kő feliratait, és úgy vélte, Champollion az ő munkáját másolta, miközben erről szó nincs. Champollion nyíltan vállalta, hogy az ő publikációjához sokat segített Young munkája, ő viszont messzebbre jutott.
De mégis mit tud ez a kő?
Egyes tudósok szerint a lelet maga egyáltalán nem különleges, csak ami rajta van. 2018-ban már kijelenthető, hogy a Ptolemaidák korában a fáraók rendeleteit görög és egyiptomi nyelven is közzétették a sztéléken. Miután megtalálták, a rosette-i követ Napóleon parancsára Alexandriába vitték, és azonnal kutatni kezdték.
Mi az sztélé?
A sztélé faragott, vésett jelekkel vagy feliratokkal, sok esetben ábrákkal is ellátott nagyméretű kőtábla, melyet többnyire emlékműnek, síremléknek emeltek. Használták még városalapítás vagy győzelmes csaták emlékének megörökítésére is, írja a Wikipedia.
A franciák bevonták más nemzetek tudósait is, éjt nappallá téve folyt a munka. A hadjárat eközben haladt tovább, de 1801-ben a törökök jókora brit segítséggel partra szálltak a Nílus torkolatánál, a franciák pedig nem sokkal később eliszkoltak haza. Bár a háború véget ért, a régészeti leletekért folytatott harc ekkor indult csak meg igazán. A franciák ugyanis azt mondták, hogy felégetnek, porrá zúznak mindent, amit találtak. Hosszú ideig egyezkedtek, egy sornyi lelettel tértek haza, de a rosette-i kő maradt az angoloknál, és a British Museum tulajdonába került.
A franciáknak csak másolatuk volt, a britek pedig előszeretettel mondogatták, hogy az hamisítvány, de ez mit sem érdekelte a gallokat, ők szimplán csak elhatározták, hogy megfejtik végre a megfejthetetlennek hitt hieroglifákat – főleg, hogy az addigi kutatások néhány görög tudós elmélete nyomán indultak, és mint később kiderült, teljesen rossz irányba tartottak. Például ott van a görögként született, majd római állampolgárként elhunyt Plutarkhosz, aki szerint a hieroglifák egy gondolatot vagy fogalmat jelölnek, ami téves elmélet. A rosette-i kő pont azért fontos kulcs a modern egyiptológiához, mert a kutatók látták, hogy ugyanaz a szöveg szerepel rajta, csak három nyelven. Mivel a görögöt ismerték, „csak” le kellett fordítani a szöveget, azaz meg kellett fejteni az egyiptomi jelrendszert. A már említett démotikus szövegről húzták le először a lepelt, ezzel már 1802-ben készen voltak, és (a már szintén fentebb említett) Thomas Young volt az, aki 1814-re a hieroglifákat is megfejtette. Már hogy a tulajdonneveket. A kutatás itt megállt, Champollion akkor még ugye „kicsi” volt, hogy ezzel foglalkozzon, de miután a kő másolatának társaságában töltött pár évet, rájött, hogy miként jelölték az ókori egyiptomiak a mássalhangzókat, ennek köszönhetően pedig a démotikus írás megfejtésében is nagyot ugrott, egy sornyi jelet azonosított. Publikációja után még tíz évet szentelt a démotikus írás a hieroglifák kutatásának.
Champollion 1832-ben, 42 évesen hunyt el. Eredményei felforgatták az egyiptológia tudományát, később számos, a régészek világában nemzetközileg elismert szakember is őrá hivatkozott. Egyszerűsítsük: Champollion kitalálta a modern egyiptológiát, és megírta minden későbbi szakirányú „forgatókönyv” alapját.
Nyitókép: Juan Naharro Gimenez/Getty Images