„Szeretem a páromat, de nem kívánom” – Élet orgazmus nélkül

Szekeres P. Mónika | 2018. Július 18.
Milyen mintát hozunk a családunkból, milyen kulturális elvárásoknak akarunk megfelelni, de még az is, ellen tudunk-e állni a fogyasztói társadalom nyomásának – mind-mind befolyásolja szexuális életünket, vallja Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, szexológus tanácsadó.

A női orgazmuszavar az egyik leggyakoribb probléma, amellyel felkeresik a párok Sarkadi Bálintot. Ha a szervi problémákat és az akut lelki történéseket kizárjuk, ilyenkor a nemi magatartás tanulásában kell keresnünk az okot, véli a pszichológus: „Mert bizony ezt is tanuljuk. Méghozzá egy életen át, gyermekkorunktól fogva, később pedig minden partnerkapcsolatunkban. Ezt a szocializációt bármi megakaszthatja, egy traumatizáló szexuális visszaélés éppúgy, mint a társadalom vélekedése a nemi feladatokról, amely kész forgatókönyvvel kívánja kijelölni a női életutakat, benne a szexuális viselkedést is. Tehát a terápia során is mindig az a célunk, hogy ezt az elakadt tanulási folyamatot támogassuk, vagy ha éppen arra van szükség, új irányba tereljük.”

Anyu, miért nem beszélsz velem erről?

De vajon miért van szükség arra, hogy  jó későn, felnőttkorunkban, egy terapeuta segítsen ebben a szüleink és partnereink helyett? „A szexuális edukáció hagyományosan elhanyagolt területe a családi nevelésnek” – mondja a tanácsadó, aki szerint még a mai harmincas, negyvenes korosztály is úgy nőtt fel, hogy otthon igen kevés szó esett a témáról, tabuként kezelték a szülők. S ami még nagyobb baj: tabu is maradt. A pornófilmek világából pedig inkább karikaturisztikus információkat, mintsem valódi, támogató ismereteket lehet szerezni. De van rosszabb is ennél, hiszen a tudáshiánynál is károsabb, ha a gyermekkorban arra kondicionálódunk, hogy a szexuális igényeink szégyellni valók. „A kezeket a paplan fölé mondat sajnos, nem csak tréfából hangzik el – mondja a szakember. – Pedig az teljesen természetes, egészséges dolog, hogy egy kisgyermek simogatja magát, hogy így ismerkedjen a testével, így tapasztalja meg, hol kellemes az érintés. Ha ezért megszidják, ne adj’ isten, meg is büntetik, erkölcsileg fogja elítélni önmagát. Ilyenkor azok kifejeződése, megfogalmazása gátlódik. Egyszerűen nem merünk beszélni róla, pedig a kommunikáció az életnek ezen a területén is kulcsfontosságú. Ez a felnőtt partnerkapcsolatban is gondot okozhat, ha például egy kudarcra nem az a válasz, hogy megbeszéli a pár, inkább elkezdi kerülni az intim helyzeteket. Vagy éppen egy külső viszonyban keres megoldást az, aki a szégyen érzésével és az ebből fakadó gátlásokkal küzd.”

Előnyben vannak azok a lányok, akiknek idősebb testvérrel vagy rokonnal olyan bizalmas kapcsolatuk van, hogy vele őszintén beszélhetnek a témáról. Mert bár furcsa, de sokszor éppen az édesanyák szoronganak a szex szóba hozásától, aminek pedig természetesnek kellene lennie egy jól működő anya-lány kapcsolatban. S ugyan az iskolákban vannak kezdeményezések a téma feldolgozására, az eltérő korosztályok eltérő igényeinek megfelelően, de ezek semmiképpen nem pótolhatják a családon belüli nyílt beszélgetéseket.

„Amikor először találkozom valakivel, először is szexuális anamnézist veszek fel, vagyis az úgynevezett gátló és gátlást fenntartó ingereket együtt igyekszünk megkeresni. Mert előfordulhat, hogy egy konkrét kellemetlen eseménynek tulajdonítják a probléma okát– például annak, hogy egy szexuális együttlét alkalmával rányitottak a párra –, miközben az régebbi, mélyebb sérelmekből ered.

Nem vagy hibás!

Ha a téma tabu a családban, vagy szégyenérzet kapcsolódik hozzá, az tehát zavart okozhat a saját testünk elfogadásában. „Innen pedig egyenes út vezet serdülő lányoknál az amúgy ebben az életkorban teljesen természetes maszturbáció elutasításához, és már el is érkeztünk az orgazmusképtelenség egyik lehetséges okához – magyarázza Sarkadi Bálint. – A folyamat ugyanis olyan erős gátlásokat építhet be, hogy a későbbiekben a nő a partnerével sem mer eljutni a gyönyörig. Olyan is lehet, hogy az önkielégítés során megérkezik ugyan az orgazmusig, de folyamatosan jelen van az ehhez társított félelem a kontroll elvesztésétől. Ugyanezt éli meg a kapcsolatában is, de másik szinten, azaz a partnerével már nem képes eljutni a kielégülésig.”

Fotó: thinkstock

Felfelé az úton

Ahogyan láttuk, a női orgazmuszavarok hátterében gyakran a saját test megismerése és elfogadása áll. Így a test felfedezése – akár a tükörmódszerrel – és az erogén zónák megtalálása lehet az első lépés. Utóbbiban szexuális tartalmú képek, filmek megnézése segíthet, hiszen mindez a szexuális önismeretet fejlesztheti, ahogyan például egymás masszírozása, simogatása is rávezethet: mi az, ami jó nekem, mi nem. És még az egymás előtti maszturbálás sem ördögtől való, mert ekkor azt is láthatjuk, mi jó a partnerünknek”– véli a szexológus.

Ám fontos, hogy legyen közös motiváció. Nos, a szexuális tanácsadókat rendszerint párok keresik fel, de többnyire a nő kezdeményezésére. A férfiak általában nem túl vidáman érkeznek, párjuk „rángatja el” őket az első terápiás ülésre.

Még az sem ritka, hogy a nő egyedül jön el, leggyakrabban amikor a szexuális elakadás a párjával szakításhoz vezetett – mondja a szakember. – Ilyenkor az énkép sérül: az »én vagyok a hibás« érzése nagyon erős lehet. Fontos tudatosítanunk benne, hogy ketten voltak a kapcsolatban, és nem mindenért ő a felelős, szaknyelven szólva megpróbáljuk átkeretezni a negatív énképét.”

Becsaptalak: nekem sohasem volt jó

S miközben a szexuális életünkről, a legintimebb szféránkról van szó, azt is el kell fogadnunk, hogy a társadalmi elvárások, hagyományok oda is beférkőznek és hatnak ránk:

Így például az, hogy a nőnek nem kell minden együttlétkor eljutnia az orgazmusig, vagy éppen az ellenkezője, hogy mindig kielégüljön, szintén elvárás lehet. Az ilyen vélekedéseket sajnos maguk a nők is túlságosan könnyen elfogadják. De ugyanilyen kártékony az az elképzelés, mely szerint minden csak a férfin múlik, az ő felelőssége, hogyan alakul az együttlét, így a férfi a saját hátán akarja elvinni ezt az egész terhet, ami természetesen nyomasztó. A nő pedig ebben a helyzetben arra érezhet kényszert, hogy becsapja partnerét, hogy színlelje az orgazmust azt gondolván: működik a szexuális életünk, hiszen a partneremnek jó… Aztán olykor hosszú évek után mégis elhangzik tőle, hogy: nekem sohasem volt jó. Ez egy kemény beszélgetés kezdete lehet, hiszen felborítja az addig felépített rendszert, mégis megéri ezt választani a konfliktus elkerülése helyett. Ebből tanulhatunk, hiszen a félelem a konfrontációtól csak további falakat húz a partnerek közé.”

Fotó: thinkstock

„Új kapcsolat elején a teljesítménykényszer miatti nyomás, az, hogy a párok nagyon akarják, okozhat elakadást, kudarcot – említi Sarkadi Bálint a tipikus esetek között. – Mindent és azonnal akarnak. Miközben időt kellene hagyniuk maguknak az összeszokáshoz, egymás igényeinek megismeréséhez, a magukéinak pedig a megfogalmazásához. Hiszen eltérő szexuális és partnerkapcsolati mintákkal érkeznek, viszont itt valószínűleg más lesz az együttlétek menete és tempója, mint amiben már otthonosan érzik magukat.” Ha viszont csak időszakosan fordul elő orgazmusprobléma, akkor érdemes átgondolnia a párnak, hogy milyen komolyabb változások történtek az életükben, vagy megfigyelni azt, hogy milyen helyzetben jelentkeznek a nehézségek, tanácsolja a szakember. Például milyen pózban vagy milyen szituációban. „És igenis lehet nemet mondani a másik kezdeményezésére – hangsúlyozza a szexológus. – Azt kell megértenünk, hogy ilyenkor nem a párunkat utasítjuk el! Persze, tudom, nem könnyű. Hiszen a szexualitásunk személyiségünk oly mély rétege, hogy mindenre, ami ezt érinti, fokozottan érzékenyek vagyunk.”

Szeretem a páromat, de…

„A megkülönböztetést, hogy van hüvelyi és csiklóorgazmus, mi, szakmabeliek nem szeretjük – állítja a szexológus. – A lényeg, hogy legyen orgazmus. Ráadásul még ebben is érvényesül egy közösségi elvárás, egy plusz nyomás: a nőnek legyen hüvelyi orgazmusa, mert »az az igazi«. S ha megvolt, ki lehet pipálni ezt is. Pedig el lehet jutni a csúcsra előjáték, petting, orális izgatás közben is, ez is lehet jó, ez is szex! Nem kell feltétlenül közösülés hozzá.”

„Szeretem a páromat, de nem kívánom”, ezt már többször, több barátnőm is panaszolta nekem…

Sok minden állhat ennek a hátterében. És sokféle testi tünet is kísérheti, köztük hüvelyszárazság, amely kellemetlen érzést, sőt fájdalmas közösülést okozhat, ezzel megerősítve a szexet elkerülő viselkedést. A megszokás is vezethet a vágy kihunyásához, mert mindig energiát kell tennünk a kapcsolatunkba, soha nem mondhatjuk azt: készen van. Ugyanígy megjelenhet ez a probléma a gyermekvállalás után, amikor a feleség-férj szerepeket teljesen felülírja a szülői szerep. Ennek látványos megjelenési formája, amikor a pár már nem is nevén szólítja egymást, hanem anyának és apának. Nehézség lehet az is, ha a pár tapasztalatlanul megy bele a kapcsolatba, ha egyiküknek sem volt korábban szexuális partnere, vagyis az említett tanulási folyamat elején járnak mindketten.”

Egy hölgy ismerősöm, aki szintén „szeretem a páromat, de nem kívánom” szindrómával küzdött, maga bogozta ki, mi történhetett velük: az apjának tekintette a férjét, úgy szerette, mint egykor az apját, és ugye az ember nem fekszik le a saját apjával… Minderre csak ráerősített a férj gondoskodó, atyáskodó attitűdje.

Mindannyian hozzuk magunkkal korábbi kapcsolataink mintáit. De ezt meg lehet kérdőjelezni, lehet módosítani. Az említett hölgynek erre azért van különösen jó esélye, mert saját maga jött rá a miértre. Egyébként a terápia során mi is erre törekszünk, hogy a páciensek kompetenciája fejlődjön, a változtatás kulcsa az ő kezükben van, én csak támogatom őket a célhoz vezető úton.”

Borítókép: thinkstock

Exit mobile version