Gyerekeim még csak óvodások, de sokat gondolkodom azon, milyen tudást adhatnék nekik, amivel mindannyian boldogulnak az életben tíz, húsz, harminc, száz év múlva is. Olyan „tananyagot” szánok nekik, amit ők maguk is továbbajándékozhatnak saját gyerekeiknek, ami örök érvényű, sosem múló érték. Amitől boldog és sikeres felnőttek, elégedett és kiegyensúlyozott emberek lesznek. Férjemmel is sokat beszélgetünk ezekről: vajon mik azok az elemi gondolatok, aranyszabályok, tanácsok, amikkel szeretnénk útjára bocsátani két lányunkat és fiunkat, ha eljön az ideje. Messze még a felnőttkor, de szentül hiszem: az efféle tanítást idejekorán el kell kezdeni, hogy aztán legyen ideje beépülni, hogy mindig és mindenkor eszébe jusson gyerekeinknek. Szeretném, ha ezeket az alapvetéseket – összegyúrva saját tapasztalataikkal – sosem felednék, és alkalmaznák akkor is, ha mi már nem foghatjuk olyan szorosan a kezüket. Édesapjuk, egy szakember és én – egymástól függetlenül – összeszedtük, milyen batyut szánunk gyerekeinknek.
Játék ez, nem háború
Anya: Legyetek tisztában az erényeitekkel, és ismerjétek be korlátaitokat! Tágítsátok határaitokat, de a szárnyaló fantázia, a nagyívű álmok szövögetése mellett muszáj reálisan gondolkodnotok. A siker talán a folytonos megújulásban rejlik. Tegyétek meg a tőletek telhető legtöbbet, és akkor már elértétek céljaitokat. Minden máshoz kell egy kis megmagyarázhatatlan szerencse, ami igazán nem rajtatok múlik.
Apa: Srácok, soha ne feledjétek: az élet a tettek műfaja, és a tettekben mindig benne van a hibázás, a bukás, a kudarc lehetősége. Ezzel együtt se morfondírozzatok, elmélkedjetek, beszéljetek időtlen időkig arról, hogy majd megteszitek, megpróbáljátok, hanem csináljátok! És ha reális a cél, ha átgondolt a cselekvés, akkor az élet előbb-utóbb megjutalmazza azt, aki felvállalja magát.
Anya: Mindenkinek lehet rossz napja, bárki kerülhet mély gödörbe, de igyekezzetek minden nap meglátni a jót. Azt most még hiába mondogatom nektek, hogy örüljünk az egészségünknek, adjunk hálát, hogy fedél van a fejünk fölött és vacsora az asztalunkon. Mégis van egy nagyon egyszerű receptem: minden este lefekvés előtt arra kérlek benneteket, meséljétek el, mi volt a legjobb dolog a napotokban. Apával együtt én is mindig elmondom nektek. Beszélgetni jó és kell. Ez észrevétlen arra tanít benneteket, hogy egy átlagos hétköznapban is ott bújik a varázslat.
Apa: „A szülő legfontosabb feladata, hogy győztest faragjon a gyerekéből. Mindent ennek kell alárendelnie” – érvelt hevesen a minap egy kollégám, amikor arról diskuráltunk, ki és hogyan próbálja terelgetni gyermekeit a hétköznapokban. Kemény, egyenes mondat, amitől kellemetlen érzés járt át. Ez volna a legfontosabb cél, egyben mérce? Az élet tényleg nem más, mint csaták, győzelmek és vereségek sorozata, amihez harcedzett és kíméletlen zsoldosokat kell kitermelnünk? Nem hiszem. Sőt, kizárt, hogy titeket arra készítselek fel, hogy vég nélküli küzdelem vár rátok. Mert alapvetően játék ez, nem háború. Négy évvel túl a negyvenedik születésnapomon, úgy érzem: ha most kezdeném, könnyedebben, derűsebben élném meg minden egyes napomat, jóval kevesebbet tépelődnék, izgulnék, semmiért sem emészteném magam. Az életben vannak felhőtlen időszakok, amikor minden passzol, és olyan periódusok is, amikor még a levegővétel sem megy könnyen, de egyik sem tart örökké. Mindkettőre fel kell készülni, mindkettőt meg kell élni: örülni a sikernek, meggyászolni a bánatot, és tudni kell azt, hogy bármikor fordulhat, és általában fordul is a kocka.
Rella és a gyerekek
Nem az a vad jut a legmesszebb, amelyik a leggyorsabban fut!
Anya: Az ember gyarló, és van, hogy megbotlik. Viszont azután törekedni kell arra, hogy megragasszuk, ami eltört, rendbe rakjuk, amit össze-vissza kupiztunk, megjavítsuk, amit elrontottunk. Az őszinteség és ezzel együtt a tisztesség járjon mindig kéz a kézben. Hiszen minden reggel illik tükörbe nézni! És ha már a külsőre kanyarodtunk: tiszta udvar, rendes ház – az összhang és a harmónia is fontos saját magunk és mások elfogadásához. Ne legyen zűrzavar a lelketekben, és ne legyen káosz a külsőtökben!
Apa: Talán az egyik legfontosabb a lelki stabilitás, lelki ütésállóság. Ez az a képesség, ami továbblendít bennünket akkor, amikor oltári nagy pofonokat kapunk: elárul a szerelmünk, nem sikerül a középiskolai, egyetemi felvételink, megalázva kirúg a főnök a munkahelyünkről. És ez tartja meg ép eszünket, amikor minden labda, amit kapura rúgunk, gólt eredményez: mondjuk új szerelem talál ránk, elnyerjük az álommelót, szépek, sikeresek, népszerűek vagyunk.
„Ha a felnőtt érzékenyen odafigyel és reagál gyermeke szükségleteire, akkor biztos, hogy kellő munícióval indítja útnak.”
Anya: Mindenről legyen véleményetek, de sose ítélkezzetek! Sziklaszilárdan ragaszkodjatok a saját magatok által megformált elveitekhez, de mindig hallgattassék meg a másik fél is.
Apa: A 21. században az adu ász a pakliban az alkalmazkodókészség. Életünk 90 százaléka erről szól: miként tudunk olyan helyzeteket kialakítani, amelyekben önmagunk feladása nélkül tudunk kölcsönösen előnyös, komfortosan megélhető helyzeteket kialakítani a családban, a baráti körben, a munkahelyen, a villamoson, a játszótéren, egy koncerten. Magyarországon ez kiváltképp fontos „tudás”, nélküle élhetetlen ez a hely…
Anya: A lexikális tudás, a széles látókörűség és a nyitottság az új befogadására igen fontos kellékek ahhoz, hogy boldogulni tudjatok. A sokféle ismeret folytonos megszerzése ma már követelmény egy kamasz vagy egy fiatal felnőtt számára. Még nekünk, „öregeknek” is. Legyen valami a kezetekben: akár egy doktori cím, akár egy keresett szakmunka, bármi, amit fel tudtok mutatni, amiben (valamennyire legalább) örömötöket lelitek, és igen: amivel pénzt tudtok keresni. De mindezek mellett ott húzódnak érzelmeink is. A szeretet és a békesség sok mindenre megoldás. A humor és a nevetés gyógyír lehet.
Apa: Meghatározó életünkben a stratégiai gondolkodás. Ez egy különleges képesség, amelynek segítségével egyszerre látjuk életünk alap- és részcéljait, az elérésükhöz vezető lépéseket, és nem kavarodunk össze ebben a rengeteg információt, szereplőt és körülményt tartalmazó katyvaszban. Nem az a vad jut a legmesszebb, amelyik a leggyorsabban fut, hanem amelyik rutinosan felméri a verseny meghatározó körülményeit, a riválisokat, a terepet, az időjárást, aztán folyamatosan figyel, és elemez, majd ennek alapján dönt arról, milyen tempóban startol, mikor indít részhajrát, mikor és kivel vállal konfliktust, köt fegyverszünetet.
„Nem az a vad jut a legmesszebb, amelyik a leggyorsabban fut.”
Lesznek intelmek, amik csak 20 év után nyerik el értelmüket
Deliága Éva, gyermekpszichológus: Anya és apa. Egy szülőpár. Elvek, kompromisszumok, csaták, mindennapok. A gyerekek ott vannak, figyelnek, tapasztalnak, szivacs módjára szívják magukba a tudást, amit sokszor nem szavakkal, hanem tettekkel közvetítenek nekik. Akkor is ott vannak, mikor a szülők feszültek, türelmetlenek, kialvatlanok, vagy mikor ők maguk gondokkal küzdenek.
Nem lehet mindig a topon lenni. A szülő is ember. Érdemes azonban időről időre megállni, és hátrébb lépni egyet. Feltenni a kérdést: hogy élünk mi? Milyen mintát mutatunk gyermekeinknek? Mit láthatnak tőlünk? A gyerekek ugyanis elsősorban utánzás és modellkövetés útján tanulnak. Nem számít a hegyi beszéd, ha a tettek nem tükrözik az elveket. Lehet papolni a rendrakásról, ha apa maga is a földön hagyja levetett ruháit. Lehet mondogatni, hogy nem számítanak a jegyek, ha fancsali vigyor jelenik meg anya arcán, amikor négyest hoz haza a csemete az iskolából. Kár is a spórolásról magyarázni, ha a szülők gondolkodás és mérlegelés nélkül megvesznek mindent. Jó, ha a szavak ugyanazt kommunikálják, mint a tettek. Különben a felnőtt hitelét veszti, nem fog rá hallgatni a gyermek.
Deliága Éva gyermekpszichológus
Sosem késő változtatni, de ehhez szükséges a szülő önvizsgálata. Nem az a lényeg, hogy ki hibázott, hanem, hogy hogyan lehetne helyrehozni a dolgokat. A lényeg felismerni ezeket a helyzeteket – beazonosítani, hogy ez nem az a minta, amit a gyerekeknek meg kéne tanulniuk. Ez az első ahhoz, hogy változtatni lehessen a kialakult rossz dinamikán vagy kommunikáción. Azt is fontos tudni azonban, hogy bármekkora is a szülők igyekezete, hogy értékrendjüket, mintáikat, tapasztalataikat átadják gyermeküknek, nem tudják mindentől megóvni őt. Lesz olyan, amit majd saját bőrén tapasztal meg, ám ez így van rendjén. Lesznek szülői intelmek, mondatok, amik majd 20 év után nyerik el értelmüket. Nem baj. Ha a felnőtt érzékenyen odafigyel és reagál gyermeke szükségleteire, akkor biztos, hogy kellő munícióval indítja útnak. Szerencsések és védettek azok a gyerekek, akinek ott van a biztos szülői háttér, még akkor is, ha eszük ágában sincs anya és apa összes jótanácsát megfogadni.
Anya: Három kis ebihalam! Bármit tesztek, akárhogyan is alakítjátok életeteket, én és apátok mindig itt leszünk nektek. Ha pedig ezer év múlva búcsúznunk kell, akkor még szorosabban fogjátok meg egymás kezét. És minden vasárnap délben tessék hazajönni anyátokhoz, mert a családi asztalon nektek gőzölög a húsleves!
Apa: Srácok, zárásként jöjjön apa jelmondata, amit erre a hatvan-hetven évre megalkotott magának: Az élet nem zéró összegű játszma. Virágozhat minden virág, csak akarni kell, drága kicsikéim!