Tettestárs a szomszédból: „Hetek óta hallgatom a gyerekek ordítását”

Jakab Rozi | 2018. November 12.
Mit tehet szomszédként az ember, ha hallja, hogy pár fallal arrébb egy gyermek félelmében ordít? A hallgatás a létező leggyávább választás.

Másfél éve már, hogy új lakók költöztek “fölém”: két negyvenes szülő, és három szőke, puttó-szerű, törékeny apróságuk, és bár személyesen nem mutatkoztak be, a plafonon keresztül is hallom őket: Dávid, Dani, Domonkos. Hol az egyik hol a másik nevet ordítja hangosan apu. A műsor reggel indul, óvoda után folytatódik, a lakás pedig csak éjfél körül csendesedik el. Mindegy, milyen probléma van terítéken (Apa rálépett egy építőkockára, Dávid nem szereti a borsófőzeléket, Domi nem fogad szót, Dani túl hangosan tolja a dömpert vagy túl hangosan örül, futkos, kergetőzik), ugyanúgy izomból, teljes hangerővel, elszakadt cérnával indul a dermesztő ordítás. Nem lehet kiszámítani, mikor csap le a férfi, legtöbbször váratlanul, a semmiből érkezik a szitok. 

Rendre kiráz a hideg, amikor meghallom az öblös hangot: ordít, káromkodik, gyermekei k*va anyját szidja, fenyeget, csapkod. Őrjöngését az oldalborda visítása váltja: nem ismer se Istent, se embert, egyre hangosabban üvölt, védekezik, vádaskodik, zokog. A forgatókönyvet már betéve ismerem, pár percen belül a gyerekeknél is elszakad a cérna: sírnak, fuldokolnak, visítanak, hiszen beszélni is nemrég tanultak csak meg, nem tudják a társasház visszhangos falai közé ordítani, hogy: Hagyjátok már abba! Nem látjátok, hogy rég bevizeltünk a félelemtől? Mi történik? Hogyan kerültünk mi ide? Mi nem kértük ezt az életet!

A hangerő egyre csak fokozódik, a jelenethez velem együtt a fél ház asszisztál. Lassan egy hónapja hallgatom a műsort, ám a folytatásra rég nem vagyok kíváncsi. Nem akarom hallani három apróság kálváriáját, akik segélykiáltásába minden nap beleremeg a ház. Szégyellem magam, mert nem teszek semmit, mert nincs vér a pucámban, hogy becsöngessek, hogy ugyanolyan állathangon fenyegetőzzem, ahogy ő. Szégyellem magam, mert félek, mert tudom, hogy nem tudnék visszaütni, karmolni, marni. Szégyellem magam, hogy a hatóságok számát sem tárcsázom, mert tudom, feleslegesen jönnének ki, egy napra lenne csak csönd, holnap ugyanitt folytatódna minden. 

Majd ha folyik a vér, törnek a csontok, kihuny egy élet: talán majd akkor beavatkozik a társadalom, hogy megmentsen három apróságot, akikből segítség nélkül ugyanolyan elvetemült, szerencsétlen felnőtt cseperedik, mint tulajdon apjukból. A minta folytatódik, mert a szomszéd hallgat. 

Tettestárs vagyok. 

A gyermekvédelmi rendszer működtetése állami és önkormányzati feladat, melyben részt vesznek civil szervezetek is. A fenti szervezeteken túlmenően számos más szervezetnek is feladata a gyermekek védelme, melyek veszélyeztetettség észlelése esetén kötelesek jelezni ezt a kerületi gyermekjóléti szolgálatnak. E szervek közé tartozik többek között a gyermekegészségügyi szolgálat; a különböző közoktatási intézmények; a családsegítő szolgálatok; a rendőrség; az áldozatsegítő szolgálat; a gyerekekkel kapcsolatba kerülő civil szervezetek; de bármely állampolgár is tehet, sőt köteles is bejelentést tenni, ha gyerekbántalmazást vagy más módon történő veszélyeztetést tapasztal. 
A nap 24 órájában ingyenesen hívható +36 80 630 155 gyermekvédő hívószámot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság működteti, de a Kék Vonal segélyvonala a bántalmazott gyermekekért, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársai is segítenek, ha valaki bejelentést kíván tenni.  A nap 24 órájában ingyenesen hívható +36 80 630 155 gyermekvédő hívószámot a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság működteti, de a Kék Vonal segélyvonala a bántalmazott gyermekekért, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársai is segítenek, ha valaki bejelentést kíván tenni.

Exit mobile version