Amióta az eszemet tudom, szorongok. Az ovihoz köthető első emlékem, hogy a vécén gubbasztok, a gyomromat szorítom, és érzem, ha felállok, elhányom magam. Beugrik egy olyan kép is, ahogy a nagymamám szoknyáját tépem, és könyörgöm, ne hagyjon ott. A helyzet általános iskolában sem lett jobb, az émelygés mellé beparkolt a reggeli hasmenés, és már alsó tagozatban kiválóan megtanultam elkerülni azokat az élethelyzeteket, amik stresszel jártak. Ez az állapot aztán elkísért egészen a gimnáziumig – csak ekkor jöttem rá, hogy ha normális életet szeretnék élni, valamit tennem kell. Édesanyám javaslatára előbb beiratkoztam agykontrollra, majd megtanultam meditálni, kétszer annyit sportoltam, mint előtte, bevállaltam a hipnoterápiát, az akupunktúrát, szedtem gyógyszert, voltam családállításon, felmondtam, hosszú szabadságra mentem, szakítottam, és alaposan megtervezett órarend szerint éltem. Húsz év próbálkozás után nem mondanám, hogy rátaláltam a tökéletes ellenszerre, inkább csak kiégtem: semmi nem érdekel már annyira, hogy szorongjak miatta. Nem mondom, hogy ez a létező legjobb út, de a szorongás a múlté.
Pontosabban csak ezt hittem. Merthogy másfél éve barátnőm tizenegy éves kisfiának legfőbb bizalmasa lettem, miután megtudta, hogy gyerekként pont úgy szorongtam, ahogy ő. Testtartása, arcának színkódja, ajkának remegése már messziről elárulja, ő is a súlyosan szorongó emberkék közé tartozik, akik segítségre szorulnak. És hát persze, hogy segítek! Hátha neki már gyerekként sikerül megszabadulnia a szorongás lemezjátszójától.
Képünk illusztráció – Fotó: Profimedia
Szorongó gyerekek
Bár nehéz elhinni, a szorongásra minden embernek szüksége van, ez teszi lehetővé, hogy veszélyhelyzetben reagálni tudjunk. Például ha ránk ront egy kutya, ez a képességünk késztet arra, hogy reagáljunk, meneküljünk – az életünkért küzdjünk. A baj az, hogy manapság annyi a téves riasztás, hogy akkor is veszélyt észlelünk, ha az nincs is jelen, a stressz pedig akkor is elönti a fejünket, ha nem kellene. Sajnos ez a jelenség nemcsak a felnőtteket érinti, egyre több kisgyerek szenved krónikus szorongástól. Nem túlzás, ha azt mondjuk, súlyos népbetegséggel van dolgunk.
Honnan tudhatjuk, hogy egy gyermek szorong?
Gyanakodjunk, ha
- gyermekünk elkerüli azokat a dolgokat, amik korábban örömöt okoztak neki,
- nem akar iskolába menni, fej- és gyomorfájásra panaszkodik,
- gyakori az érzelmi kitörés, a dráma, az összeomlás,
- nem tud koncentrálni, aludni,
- nincs energiája, étvágya, jókedve,
- rágja a körmét, az ujjait, a száját,
- gyakran beteges, szapora szívdobogásra, refluxra, émelygésre panaszkodik.
Miért szoronganak a gyerekek?
Amennyiben a családban van szorongó felnőtt, a gyermekben, bár nem törvényszerűen, de kialakulhat a hajlam. Ám ami talán ennél is fontosabb, az a környezet: a folyamatosan és hosszan fennálló traumatikus élethelyzetek – például a fájdalmas válás, az iskolai bántalmazás, a tanulási nehézségek, a félelmetes, bűnözéssel sújtott lakókörnyezet, egy haláleset, a szeretetlenség, a törődés hiánya, a szegény életkörülmények – krónikus szorongást válthatnak ki a gyerekben.
Hogyan segíthetünk gyermekünkön, ha szorong?
- Segítsük gyermekünket, hogy a szorongást ne az elkerülés eszközével küzdje le!
- Tanítsunk neki pozitív belső mantrákat!
- Segítsünk neki kitalálni egy képzeletbeli helyet, ahol nyugalom, béke és biztonság veszi körül.
- Tanítsuk meg egyszerű relaxációs technikákra!
- Legyünk példaképek! Ha érezzük a szorongást önmagunkban, tegyünk meg mindent, hogy gyermekünk azt ne „tanulja el” tőlünk!
- Legyünk türelemmel iránta!
- Tanítsuk meg neki, hogy apró lépésekkel tud haladni a szorongás, a félelmek legyőzésében!
- Vegyük észre minden apró próbálkozását!
- Söpörjük ki otthonunkból a stresszt!
- Tegyünk meg mindent, hogy megszüntessük a stresszforrást! (Ha kell, kérjük ki szakember, az osztályfőnök, az igazgató segítségét! Ha kell, váltsunk oktatási intézményt! Ha kell, vállaljuk vele a terápiát!)
- Biztosítsuk gyermekünk számára, hogy jól táplálkozzon, hogy kialudhassa magát, hogy rendszeresen sportoljon!
- Mindennap szakítsunk időt a mókára és a kacagásra!
- Relaxáljunk együtt a gyermekünkkel!
Ezt ne tegyük!
- Ne várjuk el gyermekünktől, hogy maga küzdjön meg a szorongással!
- Ne ignoráljuk a problémát!
- Ne támogassuk az elkerülő magatartásban!
- Ne csináljunk viccet a szorongásból!
- Ne várjunk el tőle többet, mint amire képes!
- Ne legyenek irreális elvárásaink!
Jó hír, hogy a szorongás orvosolható, a megfelelő terápiával gyermekünk nemcsak a stresszt tudja legyőzni, de olyan megküzdési stratégiákat sajátít el, amik felnőttkorban is hasznára lehetnek.
forrás: Psychologie Today