A brit kormány díját kapta a magyar radiológusok emlőszűrést segítő módszere

T.CS. | 2020. Október 21.
Magyar radiológusok és mesterségesintelligencia-szakemberek is dolgoznak abban a csapatban, amely ez év szeptemberében elnyerte a brit nemzeti egészségügyi szolgálat, az NHS most első alkalommal átadott Mesterséges Intelligencia az Egészségügyi Gondozásban díját.

A Dr. Kecskeméthy Péter vezetésével működő londoni csapat, a Kheiron 15 brit egészségügyi intézményben vezetheti be az új eljárást, ami egy mesterséges intelligencián alapuló emlődiagnosztikai mammográfiai szoftver, a Mia™. A Mia™ a hazai emlőszűrésben kötelező radiológiai munkamenetbe is jól illeszkedhet, ezért az alapítók célja, hogy a módszer minél hamarabb elérhetővé váljon az itthoni egészségügyi ellátórendszerben is. A hírnek még nagyobb aktualitást kölcsönöz, hogy október a mellrák elleni küzdelem hónapja.

Dr. Kecskeméthy Péter és Dr. Kárpáti Edit (Fotó: Kheiron)

Nyolcból egy nő küzd a mellrák kialakulásával élete során, miközben Európában is egyre súlyosbodó hiány van a mammográfiai képek kiértékeléséhez szükséges speciális tudással rendelkező radiológusokból. A Mia™ a betegség pontosabb és gyorsabb megtalálásában támogatja az egészségügyi szakembereket és pácienseket, adott esetben csökkentve ezzel a műtéti beavatkozás, kemoterápia és a sugárkezelés szükségességét. Az emlőrák korai diagnózisa csak az egyik előnye az új eljárásnak, a másik az, hogy az emlőszűrés során kiküszöbölhetőek a hamis pozitív diagnózisok. A Mia™ több millió páciens mammográfiai képi adatait modellezi matematikailag, és ezekből folyamatosan tanulva (deep learning) képes észrevenni a rák-gyanús elváltozást. Az emberi befogadóképességet meghaladó mennyiségű adatot képes átlátni, valamint olyan vizuális eltérést is észrevehet, amiben az emberi szem gyengébben teljesít. A rendszer a közeljövőben akár pótolni is tudna egy hiányzó radiológus munkatársat. A felszabaduló időben a szakemberek a szakmájuk lényegére, a valódi orvosi problémamegoldásra tudnak fókuszálni. A Mia™-t fejlesztő csapat számára óriási előrelépés a brit kormányzat elismerése. A pályázat eredményeként a szoftvert az Egyesült Királyságban 3 év alatt 15 emlőszűrő állomáson fogják telepíteni és további fejlesztésekre is lehetőség nyílik. A Mia™-t egy nemzetközi csapat részeként hozták létre, amelyben kulcsszerepet játszottak a projektben résztvevő magyar szakemberek.

Mellrákosok történetei az nlc-n:

Exit mobile version