A 29 éves M. Gabriella tavaly áprilisban egy patakparton megszülte a gyerekét, majd magára hagyta. A gyerek szerencsére életben marad, de közel volt a kihűléshez. A gödöllői nőt minősített emberölés kísérletével vádolják. Az ügyészség a keddi előkészítő ülésen infantilis gondolkodással és kötődési problémákkal jellemezte őt – számolt be a 444.
Az ügyész az elmeorvosi szakvélemény alapján megállapította, hogy a nő „nem szenvedett olyan kóros elmeállapotban”, ami miatt nem tudta volna felmérni, milyen következményekkel jár, ha magára hagyja az újszülöttet.
A vallomásából viszont az is kiderült, hogy a terhességről alig voltak ismeretei, sosem járt nőgyógyásznál, senkitől sem kapott segítséget, és teljesen magára maradt a problémájával. Saját bevallása szerint benne is csak az utolsó héten tudatosult, hogy gyereket vár.
A tárgyalás egy pontján a nő annyira elbizonytalanodott a 444 tudósítása szerint, hogy a bírónő egy időre abbahagyta a kérdezgetést, és spontán felvilágosító előadásba kezdett. Úgy érezte, Gabriellának talán még senki sem beszélt arról, miért kell nőgyógyászhoz járni, miben segíthet a védőnő, valamint milyen lehetőségei vannak, ha nem akarja megtartani a gyereket.
A nő azzal tisztában volt a szülés után, hogy a patakparton hagyott gyerek meg is halhat. Mint mondta, pánikba esett, vissza akart menni, bár ennek ellentmond, hogy elindult kutyát sétáltatni. Az ítélet viszont nyomatékos enyhítő körülményként kezelte, hogy a szülés után sokkos, zavaros tudatállapot alakulhatott ki. Emellett sem a szüleitől, sem a gyerek apjától nem kapott segítséget. De leginkább azt vették figyelembe az enyhítésnél, hogy a gyerek életben maradt.
Mivel bevallotta a bűncselekményt, az ügyészség által kért 5 év fegyház helyett végül csak két év felfüggesztett börtönt kapott, de a szülői felügyeleti jogokat teljesen megvonták tőle. Gabriella az ítéletet elfogadta, viszont az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. Az ülés végén a bírónő megjegyezte, ha esetleg újra terhes lenne, akár őt is felhívhatja, ha kell, elmondja, mit tehet ilyenkor.
Kapcsolódó cikkek:
- Magára hagyta kétnapos gyerekét a hevesi anya – emberöléssel gyanúsítják
- Vissza akarja kapni a másfél éve az erdőben hagyott kisfiát