Meglepően sokan vannak, akik hatékonyabb munkaerőnek érzik magukat home office-ban, és 2020-2021 fordulóján egy felmérésben több cégvezető találta termelékenynek az otthoni munkát, mint fél évvel korábban, amikor az otthoni munkarend hirtelen tömegessé vált – írja a Qubit.
A Conversationben megjelent cikkében Stephen Bevan, a Lancasteri Egyetem foglalkoztatástudományi intézetének HR kutatás-fejlesztési vezetője azt vizsgálta, miért hat egyesekre ösztönzőleg a távmunka, másokra meg épp ellenkezőleg.
Bevan közreműködött egy brit nemzeti felmérésben, amelyben 1085 válaszadót kérdeztek ki teljesítményükről a home office-ban. A Work After Lockdown projekt keretében elvégzett felmérésben a közgazdászok által használt mércével mérték a produktivitást, azaz az egy óra alatt megtermelt termék vagy szolgáltatás értékét vették figyelembe, tehát nem csak azt, hogy milyen hosszú ideig dolgoztak a nyilatkozók. A résztvevőket arról is megkérdezték, hogy mennyire érezték magukat termelékenynek a szokásos, lezárások előtti munkahelyi teljesítményükhöz képest. A válaszadók 54 százaléka úgy látta, hogy „kicsivel” vagy „sokkal” több munkát tudott elvégezni egy óra alatt, mint korábban.
Hasonló eredményre jutott a Cardiffi Egyetem és a Southamptoni Egyetem nyári elemzése, amely a koronavírus évében elvégzett brit társadalmi felmérés hat-hét ezer ember megkérdezésével szerzett reprezentatív adatait használta. Az otthoni munka gyakorisága a járvány előtti 6 százalékról 2020 áprilisára 43 százalékra nőtt az Egyesült Királyságában.
Általánosságban elmondható, hogy tízből csak egy-három ember érezte úgy, hogy a lezárások és otthoni munka idején kevesebb munkát végzett volna. Mi lehet az oka annak, hogy ők másképp élik meg az otthoni munkát, mint a többség? – merülhet fel a kérdés.
Bevan és kollégái a felmérésben a résztvevők mentális állapotát is vizsgálták a WHO ötfokozatú indexét használva. Az eredmények nagyon egyértelmű összefüggést mutattak a jobb mentális egészség és a nagyobb otthoni termelékenység között. A magukat legproduktívabbak érző dolgozók mentális egészség pontszámai kétszer olyan magasak voltak, mint azoké, akik a legkevésbé érezték magukat hatékonynak.
A felmérés alapján öt tényező segíti elő, hogy a dolgozó a WHO skálája szerint jó mentális egészségnek örvendjen távmunka közben:
- ha nem kínozzák fizikai tünetek,
- ha annyi ideig dolgozik, amennyit a szerződése előír,
- ha gyakrabban kapcsolatba lép a főnökével,
- ha elégedett a munka-magánélet egyensúllyal az életében,
- ha extrovertáltnak tartja magát (némileg ellentmondva egy másik kutatásnak, amely szerint a járványban az introvertáltaknak áll a pálya).
Mentális egészség és a járvány
- Élet a koronavírus után – így nyissunk
- Dr. Balázs Judit a pszichopandémiáról: Már most egyre többen fordulnak hozzánk pszichés panaszokkal