Ahogy arról mi is beszámoltunk, idén Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök huszonöt éves séfje nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét, így ő képviselheti hazánkat a világhírű szakácsverseny június 11-én rendezett európai döntőjében, Torinóban. Pohner segítőjével, Csillag Richárddal már két éve kőkeményen készül a versenyre, naponta átlagosan nyolc órát töltenek felkészüléssel.
Az Index a Bocuse d’Or tankonyhájában készített interjút a séffel, aki a lapnak nyilatkozva elmondta: nagyon szeret versenyezni, és nem jelent neki terhet az edzés, hiszen előre tudta, hogy mire vállalkozik. Már csak azért is, mert Pohner nagyon fiatalon bekerült a Bocuse-versenyek világába: alig végezte el a szakácsiskolát, amikor az egyik korábbi induló, Molnár Gábor már ki is választotta maga mellé segítőnek.
Pohner a maga huszonöt évével valószínűleg a torinói verseny legfiatalabb indulója lesz. Viszonylag későn, a gimnáziumban döntötte el, hogy szakácsnak fog tanulni – a családjában egyetlen vendéglátós sem volt. Mint mondta, a nyári szünetekben sokáig mirelit kaján élt, de aztán „megcsömörlött a fagyasztott pizzától”, és elkezdett magára főzni.
A szakács úgy látja, nagy lehetőség és siker a vidéki konyhának, hogy a Michelin-csillagos fine dining szentélyek mellett egy balatoni étterem is képviseltetheti magát egy ilyen színvonalas versenyen. A Balaton egyébként is nagyon fontos a számára: ezért is tett közzé egy felhívást a magyar verseny előtt, hogy keressék meg minél több regionális alapanyaggal. Igaz, ezeket sajnos csak a budapesti döntőn tudta használni, hiszen Olaszországban természetesen olasz alapanyagokból kell majd főznie.