Bruce Willis alázását Joseph Gordon-Levitt vezeti majd

nlc | 2018. Június 23.
Végre kiderült, mikor tűzi műsorra a Comedy Central Bruce Willis égetését.

Amerikában évek óta nagy sikerrel fut a Roast című műsor, ahol hírességek vállalják jó pár millióért, hogy barátaik nyilvánosan megalázzák őket a színpadon. A Comedy Centralnak ezúttal Bruce Willist sikerült rávennie, hogy mosolyogva tűrje a szurkálódó megjegyzéseket és azt, hogy rajta élcelődjenek.

Bruce Willis égetésének felvétele július 14-én lesz a Los Angeles-i Hollywood Palladiumban, az ebből készülő műsort pedig július 29-én, vasárnap tűzi majd műsorra a Comedy Central. A Roast Magyarországon is látható lesz majd magyar felirattal. Íme, az előzetes:

A nyilvános “alázást” egyébként Joseph Gordon-Levitt vezeti majd, aki elárulta, nagyon örömmel mondott igent a felkérésre, annál is inkább, mert egész életében felnézett Bruce Willisre. “Valahányszor együtt dolgoztunk, mindig megtisztelve éreztem magam” – mondta, majd hozzátette, Bruce rendszerint kedves és barátságos volt vele, épp ezért nagyon várja már, hogy könyörtelenül viccet csináljon majd belőle a Roast keretében.

Exit mobile version