Többet költünk nyaralásra, mint eddig

Magyarországkúl | 2018. Július 16.
Egy friss felmérés szerint szerencsére tudatosabban is bánunk a pénzünkkel.

Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada számára fontos, hogy az utazásra szánt kiadásait ne hitelből vagy kölcsönből finanszírozza –  írja az Intrum legfrissebb európai fogyasztói fizetési jelentését idézve a 24.hu.
 
A 2017 őszén készült reprezentatív kutatásban 24 európai ország 24 401 állampolgárát kérdezték meg a nyaralási szokásairól – köztük 1006 magyart. Mint kiderült, hazánk fiai tavaly az előző évhez képest 8,2 százalékkal többet, mintegy 619,9 milliárd forintot költöttek a külföldi turisztikai célú utazásokra. Belföldi utazásokra is több jutott: erre 6,4 százalékkal többet, közel 330 milliárd forintot áldoztunk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

Fotó: MTI Fotó / Varga György

Az MTI-hez eljuttatott kutatás eredményei azt mutatják, hogy a rendszeresen sportoló magyarok negyede tesz félre nyaralásra, ami valamivel alacsonyabb, mint az európai átlag. Mint írják, ennek hátterében az áll, hogy honfitársaink számára fontosabb az utazgatásnál az, hogy felkészüljenek a váratlan kiadásokra.
 
A legtöbbet a 18–24 évesek tesznek félre utazásra: a rendszeresen takarékoskodó fiatalok közel 40 százaléka spórol emiatt. Az üdülési kiadások kézben tartásában a 25–34 évesek a legjobbak, négyötödük nem kockáztatja meg, hogy hitelből vagy ismerősöktől kölcsönkért pénzből utazzon.  

Exit mobile version