Budapesten már a „szigorú szocialista erkölcsöt” propagáló kádári időkben is működtek melegbárok – még ha féllegálisan, fű alatt is. Akkoriban a legendás Felszabadulás téri (ma Ferenciek tere, D.I.) Egyetem presszóban és a Diófa étteremben találkozhattak egymással a főváros meleg- és leszbikus szubkultúrájának tagjai; ezek a helyek nappal hétköznapi vendéglátóhelyként működtek, este viszont átalakultak félig zárt körű találkahellyé.
A rendszerváltást követő felszabadult légkörben aztán sorra nyíltak az „alternatív szexuális érdeklődésű” vendégeknek és barátiaknak szánt szórakozóhelyek. Eleinte főleg az ébredező melegmozgalom érdekvédelmi szervezetei indítottak ilyen klubokat: a Kertész utcában, a Fészek művészklubbal szemben üzemelő Lokál például 1989-től egy ideig a Magyar Homoszexuálisok HomEros Lambda Országos Egyesületének hivatalos központjaként is működött – de idővel átalakult melegbárrá. A Lokál nagyon népszerű volt, az intézmény hetedik születésnapján Kovács Erzsi és Harangozó Teri is fellépett itt, 1995-ben pedig Madame Kio, a világhírű berlini transzvesztita előadóművész is vendégeskedett itt.
A Lokál megnyitását tiltakozások is kísérték, a környék lakói sem örültek a meleghelynek, a klub ajtaját naponta leköpdösik, »Dögöljetek meg« felirattal éktelenítik, gyerekek akasztófákat rajzolnak, s nem unják meg homokkal temetni el a bejáratot. A »buziverők« mellett a rendőrökkel is meg kellett vívniuk a harcukat
– írta a Beszélő cikkét idézve a kilencvenes évek meleg-szórakozóhelyeit bemutató remek cikkében Nagy Sándor a Tranzitblogon.
Angyal Bár: „Mintha egy Fellini-film díszlete lett volna a mester dekadens korszakából”
A kilencvenes évektől már főleg magánszemélyek nyitottak melegbárokat. Ilyen volt a legendás Angyal bár is, amelynek első inkarnációja 1991 júniusában nyílt meg a VIII. kerületi Szentkirályi utcában. A kétszintes szórakozóhely két bárpultja este tíztől hajnali négyig működött, a belépőkért csütörtöktől vasárnapig száz forintot kértek. Mivel nem tudták kifizetni a magas bérleti díjat a helyiségért, hamarosan költözniük kellett: először a Gerlóczy és a Semmelweis utca sarkán, majd a Rákóczi úti Tungsram udvarban, végül a VII. kerületi Szövetség utcában, a híres Almássy Téri Szabadidőközpont szomszédságában kötöttek ki.
„Az Angyal elképesztő hely volt. Mintha egy Fellini-film díszlete lett volna a mester dekadens korszakából: vibráló fények, színek, felszabadultan bulizó emberek mindenfelé” – emlékszik vissza Zsófi, és hozzáteszi: – Azóta sem nyitottak olyan helyet Pesten, ahol ennyire önfeledten, szabadon, egymást tisztelve és elfogadva szórakozhattak volna meleg és heteró emberek.”
Angyal bár (Fotó: Tranzit Blog)
Az Angyalba számos ismert művész és közéleti szereplő is lejárt, a hely negyedik születésnapján Kulka János és a Padödő is fellépett itt, de a hely igazi sztárjai nem ők voltak, hanem a korszak transzvesztita csillagai:
Zsazsa Tax, Csepi, Irénke és vendégeik.
A bár színpadán a kötelező travishow-k mellett kortárs színházi bemutatókat is rendeztek, ahol többek között Csehov Három nővérének híres-hírhedt paródiáját is előadták. A hely a melegmozgalom szempontjából is fontos központ volt, 1994 áprilisában itt alakult meg a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezet is. Az Angyal igazi különlegessége mégsem ez volt, hanem az ország első „sötét szobája”, ahol kedvükre barátkozhattak egymással a melegek és a nem melegek. Mivel a bár a heteroszexuális vendégek körében is hamar népszerű lett, idővel bevezették a szombat esti melegnapot, nehogy a törzsvendégek úgy érezzék, kiszorítják őket a kedvenc klubjukból.
Az Angyal egészen 2005 áprilisáig működött, akkor kitessékelték őket a Szövetség utcai ingatlanból, mert a tulajdonos társasházat akart építeni a helyén. Egy rövid időre ugyan megint megnyitottak a Dohány utcában, de néhány hónap után ott is kénytelenek voltak bezárni.
Eklektika kávézó: „Azóta se találtunk olyan helyet, ami a közelébe ért volna”
A kétezres évek egyik legkedvesebb, legkellemesebb és legnyitottabb helye a Semmelweis utcai Eklektika kávézó volt. A budapesti leszbikus közösség nemhivatalos törzshelyén – bár voltak szigorúan „lányos napok” is – általában mindenkit szívesen láttak. Az ötletesen és jó ízléssel berendezett kávézóban kedvére ismerkedhetett, barátkozhatott, beszélgethetett bárki, aki hajlandó volt betartani a társadalmi együttélés alapvető szabályait.
Emlékszem, egyszer betévedt pár hungarista, biztos a közeli Magyarok Házából bóklászhattak át. Látszott rajtuk, hogy fogalmuk sincs róla, hova tévedtek, csak lestek, hogy mennyi szép lány van ezen a helyen. Aztán, amikor végre leesett nekik, hogy hol vannak, a forma kedvéért hőzöngtek egy sort, de aztán gyorsan ki is iszkoltak a helyről
– idézi fel Béla. Az Eklektikában remek italokkal és szűk, de nagyon jól összerakott étlappal várták a vendégeket. A kiszolgálás álomszerű volt, a pult mögött és a pályán kedves, nyitott és barátságos emberek pörögtek. Nem csoda, hogy reggeltől késő éjszakáig mindig ücsörgött valaki a piros műbőr fotelekben, a kényelmes kanapékon és a nyikorgó tonettszékeken. „A haverokkal képesek voltunk délután kettőtől hajnali négyig dumálni a teraszon. Sörözgettünk, hülyéskedtünk, jól éreztük magunkat. Emlékszem, egyszer olyan meleg volt, hogy beleolvadtak a széklábak a betonba, de mi maradtunk, mert olyan jó volt a hangulat. Azóta se találtunk olyan helyet, ami a közelébe ért volna. Emlékszem, megbeszéltük, hogy ha eljön az ideje, a fekete-fehér kőlapokkal kirakott padló alá temetkezünk” – meséli Tamás.
Sajnos, mint megannyi másik hely, az Eklektika is a budapesti ingatlansvindli áldozatául esett. 2006-ban egy befektető felvásárolta és elbontatta a kávézónak otthont adó épületet, azóta is csak egy szomorú foghíjtelek éktelenkedik a helyén. Gotti, a tulajdonos-üzletvezető nem adta fel: először a Nagymező utcában nyitotta újra a kávézót, ahol remek kis gasztrobárt üzemeltetett, aztán, amikor onnan is kitették őket, a Kazinczy utcában, a 400 mellett nyitott egy kis leszbikus kocsmát Szociális helyiség néven. Sajnos idén áprilisban az is bezárt: „Búcsúzunk! Mi így együtt Bogival, A Szociális Tőletek! 5 éve már, hogy ideköltöztünk és az ingatlanpiaci helyzet tengerén elsüllyedve most abbahagyjuk a vendéglátást. Nagyon köszönjük Nektek a sok látogatást, mosolyt, kedvességet, partnerséget, koccintást, megértést! Mindannyian elindulunk a saját utunkon, Bogi lediplomázik, a Szociális beleolvad a 400 Bárba, én pedig – Ágota – nagyon sok év után nem fogom majd többet a tálcát” – írta a Facebookon a mindig mosolygós tulajdonos.
Capella Café: „Az ember szinte várta, hogy egyszer csak szembejön vele Liza Minelli harisnyatartóban és keménykalapban”
„A szex vajon mi? Ugyanaz, mint margarinon!” – a Pain egyetlen igazi slágerét kajánul kifigurázó beszólást a magyar transzvesztita szubkultúra egyik legeredetibb figurája, a 2016-ban elhunyt Marlon Xtravaganza eresztette el a Capella Café színpadán. Az Angyal mellett a Capella volt a leghíresebb meleg-szórakozóhely Budapesten; a Belgrád rakparti bárt 1995 augusztusában nyitotta meg a hazai melegvilág egyik legvitatottabb figurája, Birta László, az Első Magyar Meleg Alapítvány alapítója.
A Capella a kilencvenes-kétezres évek talán legnagyobb hatású budapesti melegbárja volt, amit szívesen látogattak a világ minden tájáról odasereglő meleg és nem meleg vendégek. „Olyan volt, mint egy hatalmas budoár, mint egy dekadens, minden ízében-szegletében lüktető »úri kupleráj«, mint a Kabaré Kit Kat Clubja; az ember szinte várta, hogy egyszer csak szembe jön vele Liza Minelli harisnyatartóban és keménykalapban – meséli Gábor. – Vonzó és veszedelmes helynek tűnt, ahol bármikor előfordulhat, hogy egy óvatlan pillanatban szex lesz a vécében.”
Fotó: Budapest for adults
A Belgrád rakparton működő bárban rendszeresen felléptek a korszak legismertebb transzvesztita előadóművészei: Marlon mellett Giselle, Zsazsa Tax, Lady Dömper, Nicole, Sophie B. és a Csodálatos mandarinok is gyakori vendégek voltak itt. A háziasszony a fantasztikus Angela Diva – azaz Novák Angéla – volt. „Egyszer az egyik legjobb haverommal és pár kollégájával lementünk a Capellába – meséli Iván. – Tipikus nagyszájú, magukat vérmacsónak tartó arcok voltak, akik folyamatosan megjegyzéseket tettek a bárban bulizó emberekre. Angéla show-ját viszont szájtátva bámulták, »Ő tutira nem fiú«, bizonygatta egyikük. Gondoltuk, megtréfáljuk őket. Angie-t régóta ismertem, a szünetben lementem hozzá, és megkértem, előadás után jöjjön fel hozzánk a karzatra egy pohár pezsgőre. Amint megérkezett, rögtön levágta, mi a szitu, és elkezdett incselkedni az alfa-hímekkel. A srác, akinek az ölébe ült, annyira zavarba jött, hogy majdnem elsírta magát.”
A Capellában a transzvesztita show-k mellett születésnapi bulikat és férfiszépségversenyeket is rendeztek. „Egyszer részegen rávettük Kálmánt, hogy induljon. Százharminc kiló volt, szőrös, palackvállú, pocakos és kopasz, de a társaság nagy derültségére megnyerte a közönségdíjat” – meséli Antónia.
A bár a Lokálhoz, az Angyalhoz és az Eklektikához hasonlóan az LMBTQ-közösség ikonikus helyei közé tartozott, 1997. Szeptember 6-án délután innen indult az első Budapest Pride is. A tulajdonos a Capella sikerén felbuzdulva terjeszkedni akart: több Belgrád rakparti épületet is megvásárolt, mert szeretett volna egy meleg vigalmi negyedet felépíteni a környéken. Hiába, a környékbeli lakók tiltakozásai és az önkormányzat merevsége miatt végül kénytelen volt feladni ezt a tervét.
Marlon Xtravaganza
Marlon Xtravaganza a budapesti melegvilág egyik legismertebb és legérdekesebb figurája volt. Mindig tudta, hogy színpadra termett: nem véletlenül, hiszen cirkuszoscsaládba született, hatévesen lépett először porondra. Transzszexuális társaihoz hasonlóan már tinédzserkorában tudta, hogy más, mint a többiek, de csak hosszú évtizedek alatt jött rá, hogy férfitestben, de nőként szeretné leélni az életét.
Miután szakított a cirkuszos „cigányélet” ellenére is meglehetősen konzervatív szemléletű családjával, maga is vándorútra indult. Négy évtizedes pályafutása alatt bejárta Európa és Amerika legfontosabb szórakozóhelyeit, miközben rengeteg férfit és nőt fogyasztott el – egyszer még meg is nősült. Amerikában komoly karriert csinált, de sajnos a pénzzel és a sikerrel együtt a drogokba is belekóstolt. Vagyona jelentős részét elverte, míg végül számtalan sikeres fellépés és vad buli után hazaköltözött Magyarországra. Sajnos már későn: súlyos betegsége és drogfüggősége végül legyőzte őt, 2016 májusában, ötvenöt évesen, rövid kórházi ápolás után halt meg.
Életéről könyvet is írtak, László Erika Transziregény című kötetét 2016-ban adta ki az Európa Könyvkiadó.
Action Bar: „Amíg a pulttól a vécéig elértem, hárman tettek félreérthetetlen ajánlatot”
A Magyar utcai Action bár Budapest egyik „legkeményebb” és legrosszabb hírű melegbárja volt. „Amikor először levitt egy ismerősöm, elállt a lélegzetem – idézi fel Tibor. – A sarokban, hatalmas kivetítőkön »szolid« homopornó ment, a pultnál tisztes családapáknak kinéző, bajszos-pocakos-kopaszodó férfiak smároltak a Romániából átruccant fiatal bojokkal. Szürreális volt az egész. Amíg a pulttól a vécéig elértem, hárman tettek félreérthetetlen ajánlatot, amikor végre bejutottam, még ketten. Nem is mertem lemenni még egyszer.”
Fotó: Myristica Fragrans/Flickr
Az Action az elsők között, 1994 októberében nyitott egy öreg pincében, amelynek falait stílusosan a szadomazo szubkultúra kedvenc kellékeinek számító láncok és kötelek díszítették. A bárt kizárólag férfiak látogathatták, és a többi hasonló szórakozóhelyhez képest visszafogott árakkal működött, ráadásul belépőt sem kellett fizetniük a vendégeknek – így rövid idő alatt nagyon népszerű lett a budapesti melegek körében. Népszerűségéhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy volt sötét szoba is – igaz, ez volt az oka annak is, hogy 1999 őszén feljelentették az üzemeltetőket. A helyen az ÁNTSZ és a rendőrség is rendszeres razziákat tartott, de akkor még csak ideiglenesen tudták bezáratni a helyet. Azóta viszont megszűnt – megannyi olyan kocsmával, bárral, kávézóval egyetemben, ahol biztonságosan és vidáman ismerkedhettek egymással a melegek Budapesten.