A rituálék nagyon fontosak a kiszámíthatóság, a stabilitás, az emberi kapcsolatok és az örömmel összefüggésben lévő agyi folyamatok megerősítésében. Általában mégsem tudatosan űzzük őket, egyszerűen csak érezzük, hogy jók nekünk.
Ha elkezdődött az esti rituálé, tudjuk, hogy mindjárt vége a napnak (Fotó: Pexels)
A kisgyerekes családoknál a legfontosabbak az esti, elalvás előtti rituálék. Mire egy gyerek egyéves lesz, akár egy órányira is nyúlhat az esti rituálék sorozata. Ezeknek a betartása annyira fontos, különösen a kicsik számára, hogy még a legritkább esetben sem lehet eltérni tőlük. Hiába szoktuk este hétkor megkezdeni a fektetést egy átlagos napon, ha valamiért egyszer csak kilenckor érünk haza, akkor is meg kell csinálni. A hazaúton esetleg alvó gyerek kiköveteli a szokásos esti fürdést akkor is, ha mi jól tudjuk, hogy nem lenne semmi baja, ha egy évben egyszer reggel fürdene, vagy esetleg csak másnap este, amikor visszaáll minden a rendes kerékvágásba. Ha megváltoznak vagy elmaradnak a szokásos esti cselekedetek, összedől a kis világa.
Ha apa fürdet – és milyen jól teszi –, akkor mindig apának kell majd fürdetnie. Ő lesz az ugyanis, aki mindig, minden este elmondja majd ugyanazokat a mondatokat, amiket egy idő után a gyerek már vár, sőt maga is mond. Apa fogja tudni, hogy milyen sorrendben kell megmosni a testrészeket, és nem mindegy ám, hogy előbb a bal, vagy a jobb kar lesz szappanos. Ha anya mesél, ő alakítja ki az esti búcsúzós, megnyugtató rituálét. Az ő haja kell a megnyugváshoz, az ő fülcimpája az, amit tapogatni kell pár percig, vagy ő tudja pontosan, hogy mikor jött el a puszik és az ölelések ideje, mikor szabad lekapcsolni a kisvillanyt, és kimenni a szobából. Egy idő után persze azért jó ezeket a rituálékat megmutatni a másik szülőnek is, és csodálkozni azon, hogy anya is tud fürdetni, vagy apa is el tudja olvasni az esti mesét, még ha amúgy ő csak délután szokott is olvasni.
A rituálé megnyugtat, segít ellazulni (Fotó: Pexels)
A szülőknek öröm hallani, amikor a gyerekük arról mesél az óvodában, hogy náluk milyenek a rituálék, vagy amikor a játékmackót ugyanúgy kell elaltatni, mint ahogy az szokásban van a családban. A közös rituálé ugyanis összeköt, erősíti a kapcsolatokat, az összetartozást.
Anna háromgyerekes anya, és csak megerősíteni tudja a rituálék fontosságát. „A gyerekeim között négy-négy év van, úgyhogy a legnagyobb már nyolcéves volt, amikor a legkisebb született, és rengeteg dologban besegített a kisbaba körül. Könnyes szemmel figyeltem, amikor ugyanúgy adott a pici tenyerébe puszit, mint ahogy én tettem nyolc és négy évvel azelőtt. De én is továbbadtam azt, amit édesanyámmal alakítottunk ki magunknak. Ilyen például, hogy minden anyák napi műsor, illetve évzáró vagy bizonyítványosztás után egyenesen a cukrászdába megyünk, ahol mindenki azt eszik, amit csak akar, akár három gombóc fagyit is lehet kérni. Akkor is elmegyünk, ha a bizonyítvány nem lett a legjobb, ez az alkalom ugyanis nem a tanulásról, hanem egymásról szól.
Akkor is szeretem a gyerekem, ha kapott egy hármast, és a szeretetem kifejezésének egyik módja pont az, hogy a kicsit rosszabb napokon is pont úgy kimutatom felé, mint máskor.
A rituálé erősíti a kötődést (Fotó: Pexels)
A rituálék kiszámíthatóságot és bizonyosságot jelentenek a bizonytalanságban. Stresszes, kaotikus, rohanó világunkban megnyugtató hatásuk van, és annak ellenére, hogy a legtöbb rituálé csak pár pillanatig tart, hosszú ideig érezzük a pozitív érzelmi hatásukat. Még ha csak automatikusan végezzük is őket, a megszokás ereje kényelemérzetet és örömet okoz, különösen a gyerekek számára.
Rituáléink ráadásul nemcsak a gyerekekkel vannak nekünk, felnőtteknek, hanem egymással is. A leggyakoribbak nyilván a párok között alakulnak ki, gondoljunk csak az ébredésre és a reggeli elindulásra, amikor egyáltalán nem mindegy, hogy ki főzi a kávét, ki ébred fel előbb, és az hogyan ébreszti a másikat, vagy mondjuk az esti hazaérkezés utáni szokásokra: a konyhában találkozunk össze vacsorakészítés közben, vagy kerítünk öt percet a nappaliban, hogy megbeszéljük, mi történt napközben? De hosszabb ideje együtt dolgozó munkatársaknál is megfigyelhetők a rituálék, még akkor is, ha nem is tudatosulnak bennük: a közös ebéd, a kávézás vagy a reggeli megérkezés mind egy-egy apró csapatépítő tréning, ami az összetartozás érzetét erősíti.
Észre sem vesszük, mennyire a szokásaink rabjai vagyunk (Fotó: Pexels)
A legtöbb embernek emellett megvannak a saját, egyszemélyes rituáléi is, amiket tudtukon kívül nem szívesen változtatnak meg. Ha valaki minden reggel tíz percig kevergeti a teáját, miközben a híreket olvassa, rettenetesen frusztrált lesz attól, ha valamiért tea nélkül, rohanva kell elindulnia otthonról. Ilyenkor mondjuk is magunknak, hogy az egész napunk el lett rontva.
Sigmund Freud szerint a szertartások feladata, hogy távol tartsák tőlünk a félelmet. A rendszertelenség, a kiszámíthatatlanság félelmet kelt, és a rituálék segítenek a megnyugvásban, a félelem leküzdésében. Az ember a saját maga által alkotott apró szertartásokban vagy nagyobb ünnepekben a biztonságérzetet, a védettséget találja meg.