„A nevelőszülők a rendszer kulcsszereplői”

Mióta van a pályán?

Tizenhét éven át a rendőrségen dolgoztam pszichológusként, hat éve pedig az SOS Gyermekfalvak pszichológusa vagyok. Eddig egyéni és – ritkábban – csoportos foglalkozásokat tartottam gyerekek számára, a nevelt gyermekekkel kapcsolatos, mentálhigiénés, önismereti konzultációkat a nevelőszülőknek; és nevelőszülői alkalmassági vizsgálatokat végeztem. Jelenleg a Pest megyét, illetve Heves és Nógrád megye egyes részeit érintő nevelőszülői hálózat kiépítésén dolgozom, emellett a rendszeren belüli gyermekbántalmazásos esetek megelőzésében, feltárásában is közreműködöm.

Az alkalmassági vizsgálaton egészen pontosan mit vizsgálnak?

Több pszichológiai szempontot nézünk. Az egyik legfontosabb, hogy mennyire egészséges az illető személyisége, felmerül-e olyan klinikai szintű probléma, ami alapból kizárja a nevelőszülőséget. Ezek egy-két alkalmas, alkalmanként 3 órás vizsgálatok, mélyinterjúk, amik segítségével feltárjuk az egyén élettörténeti előzményeit, gyermekneveléssel kapcsolatos alapvető elveit, a nevelőszülőséggel kapcsolatos motivációit, erőforrásait. Megtudjuk például, hogy korábban milyen jellegű traumái voltak, azokból hogyan sikerült felállnia. Megvizsgáljuk, hogy mennyire kiegyensúlyozott és stabil az érzelmi állapota, ami persze nem azt jelenti, hogy az illetőnek ne lehetne egy rosszabb periódusa, de fontos ,hogy kezelni tudja a nehezebb érzelmi töltetű helyzeteket, a konfliktusokat. Egy nevelt gyermek kapcsán ugyanis sok minden próbára teszi a lelki egyensúlyt, esélyes például, hogy a gyermek érdekében konfrontálódni kell. Például egy új intézményben, iskolában vagy az óvodában nem mindig tudják befogadni őket, gyakran találkoznak előítélettel.

Gyakran a környezetnek meg kell tanulnia, hogy hogyan kell egy nevelt gyermeket kezelni – még akkor is előfordulhat ez, ha mondjuk egy pedagógusról van szó. A környezet hozzáállása rendkívül fontos, hiszen olyan gyerekekről beszélünk, akik traumatizáltan érkeznek meg a rendszerbe. Ha mástól nem is, attól biztosan sérülnek, hogy kiemelték őket a vérszerinti családjukból, de az esetek nagy részében egyéb traumák is társulnak ehhez, hiszen a saját családból való kiemelésnek oka van. Ennek nemcsak érzelmi, de viselkedésbeli következményei is vannak, ami nemcsak a nevelőszülőnél, de az iskolában és az óvodában is lecsapódhat. 

Ezeket a traumákat fel lehet oldani?

Nehéz kérdés, ugyanis a nevelt gyermekeknél a traumák egy korábbi élethelyzetben, más környezetben keletkeztek. Mivel nem tudunk ezzel a környezettel dolgozni, eredményeket is nehezebben érünk el. Míg egy gyermekpszichológus alapesetben az egész családot bevonja a terápiás folyamatba, addig mi a vér szerinti családdal nem, csak a nevelőcsaláddal tudunk dolgozni – de ez is csak akkor működik, ha a család a közelben él. A fizikai távolság legtöbbször megfoszt bennünket ennek lehetőségétől. Ezért is olyan rendkívül fontosak a nevelőszülők, akik a rendszer kulcsszereplői. Rengeteg múlik rajtuk: ők töltenek napi 24 órát a gyermekkel, ők élik át legjobban a velük kapcsolatos örömöket, de nehézségeket is. Fontos, hogyan fogadják, kezelik és támogatják a gyermeket, hogyan tudják megoldani a problémás helyzeteket. Az SOS Gyermekfalvaknál minden erőnkkel azon vagyunk, hogy lehetőség szerint támogassuk a nevelőszülőket.

Pszichológusként hogyan tud a családjuktól elszakított gyerekeknek segíteni?

Elsősorban a nevelőszülőkön keresztül: ha tudunk konzultálni egymással a nevelt gyermekekről, illetve ha a nevelőszülő saját maga is dolgozik – akár pszichológus közreműködésével – az önismeretén. Amennyiben egy nevelt gyermek eljut a pszichológushoz terápiába, úgy azon kezdünk el dolgozni, hogy feldolgozzuk az őt ért traumákat, ez például egy kisebb gyermekeknél a traumának a játékban való megjelenítésével történik. A gyermekek nagyon jók az öngyógyításban, és úgymond nagyon meg tudják könnyíteni a dolgunkat – csak rá kell csatlakoznunk arra, amit felkínálnak nekünk, részévé kell válnunk a gyermek játékának, vagy kívülállóként figyelemmel kell kísérnünk őt.

Eszembe jut egy kislány, akit az édesanyja elhagyott. Eleinte volt kapcsolattartás, ám az anyuka, akit a férj durván bántalmazott, külföldre ment. A kislány a terápián mindig azt játszotta, hogy temeti az anyukáját. Egy ilyen traumatartalmú játékot otthon nehéz elviselni, a nevelőszülő nem biztos, hogy meg tud engedni egy ilyen játékot, ám a pszichológus számára siker, ha a gyermek meg tudja jeleníteni ezeket a nehéz érzéseket, és ki tudja játszani magából. Nem biztos, hogy a viselkedése sokat változik ettől, nem biztos, hogy az iskolában jobban tud majd figyelni, ám a gyógyulásához ettől még nagyon is hozzájárul.

Fontos volna, hogy a gyermek által átélt trauma és a pszichológusi segítségnyújtás között minél kevesebb idő teljen el. A nagyobb gyermekeknél például fennáll annak a lehetősége, hogy az évek során olyan mélyre temetik a traumákat, hogy már nem is emlékeznek rájuk. Találkozunk olyan fiatalokkal, akik egyszerűen nem tudják felidézni a gyermekkorukat. Valószínű, hogy olyan elviselhetetlen élményekben volt részük, amikkel csak úgy tudott megbirkózni a lelkiviláguk, hogy az átélt élmények a tudattalanba kerültek. Sokszor fontos, hogy az ember felejteni tudjon, ezen akár a túlélés is múlhat, viszont amit elnyomunk, annak hatása valamilyen probléma formájában megjelenik, magára a probléma okára viszont csak akkor derül fény, ha mélyre ásunk. A mélyből előkerült trauma veszélyes lehet a lelki egyensúlyra nézve, ezért rendkívül fontos, hogy képzett pszichológus segítsen.

A nevelőszülők is kapnak pszichológiai támogatást?

A nevelőszülőknek lehetőségük van arra az SOS-ben, hogy a nevelt vagy akár a saját gyermekeikkel kapcsolatosan, emellett önismereti vagy támogató céllal, akár egyéni problémáik megoldása érdekében, pszichológushoz forduljanak. Ezt a munkánkat a pszichológusi titoktartás betartásával végezzük.

Ezen kívül minden nevelőszülőnek van egy SOS nevelőszülői tanácsadója, aki szorosan tartja vele a kapcsolatot, és aki sokrétű támogató munkája mellett mentálhigiénés megsegítést is végez, vagy gyermekneveléssel kapcsolatos tanácsokat ad. Ők hivatalosan háromhetente látogatják a nevelőszülőket, ám a gyakorlatban sokkal gyakoribb és élőbb ez a kapcsolat – pláne akkor ha egy új gyerek kerül be a rendszerbe, vagy újdonsült nevelőszülőkről van szó.

Milyen problémákkal szembesülnek a nevelőszülők?

Viszonylag gyakori, hogy a nevelőszülő tévesen úgy hiszi, valamit rosszul csinál – például ezért vannak gondok a gyermek viselkedésével az iskolában. Ésszel könnyű belátni, hogy igenis jól végzi a dolgát, mégis dolgozik benne egy rossz érzés, hogy amit tesz, az nem elegendő. Pszichológusként mindig abban próbálom erősíteni őket, hogy bízzanak önmagukban, és adott esetben fogadják el, hogy nem lehet teljesen megváltoztatni azt a helyzetet, amiben a gyermek van.

Ami a nevelt gyerekeket illeti, gyakoriak a viselkedésbeli problémák, például a figyelemhiányos hiperaktivitás, az ADHD diagnózisa, ami nem mindig fedi a valóságot. Több olyan esettel találkoztunk már, amikor kiderült, hogy szó sincs ADHD-ról, a gyermek traumatizált, ennek pedig lehetnek olyan következményei, amik átfedésben vannak az ADHD tüneteivel. Míg utóbbinál a gyógyszeres megsegítés hatásos lehet, addig a traumatizált, de valójában nem hiperaktív gyermeknél a gyógyszer mit sem ér. Gyakoriak a szorongásos zavarok, amik következménye lehet például, hogy a gyermek annyira szorong, hogy bár jó képességű, az iskolában mégsem tud helytállni. Ami azonban ennél is nehezebb, ha olyan komoly indulatkezelési problémával küzd, hogy egy idő után a családi környezet sem tudja őt megtartani.

Az örökbeadás folyamata is törékeny pillanat mind a gyermek, mind a nevelőszülő számára. Ebben hogyan tudnak hatékonyan segíteni?

Ez egy nagyon nehéz momentum, ráadásul sok a rendszerhiba. Sokszor éveket csúszik az örökbefogadás, így az elválás így egyre nehezebb tud lenni. Volt például olyan eset, amikor egy gyermek újszülött kora óta nevelőszülőnél nevelkedett, majd tizenkét évesen külföldre adták örökbe, a kapcsolattartást pedig megtiltották. Sajnos arra is volt példa, hogy testvéreket választottak el egymástól. Természetesen a végső cél, vagyis az örökbefogadással a gyermek végleges sorsrendezése, nagyon fontos, de ha az örökbefogadás évek elteltével történik, az traumát jelent a gyermek számára.

Az örökbefogadásra nemcsak a gyermeket, de a nevelőszülőket is fel kell készíteni, mindkettejük számára nehéz folyamat ez. Előfordulhat, hogy az örökbefogadás ugyanazt a traumát váltja ki a gyermekben, mintha a vérszerinti szüleitől választanák el, hiszen a nevelőszülő és a nevelt gyermek között nagyon szoros kapocs tud kialakulni. Ezért mondjuk el gyakran a nevelőszülőknek, hogy igyekezzenek szem előtt tartani, hogy a nevelőszülőség egy átmeneti állapot. Ezzel persze lehetetlent kérünk, hiszen ő az, aki éjjel-nappal ott van a gyermekkel, szereti és gondozza őt. Ez még a sokat próbált nevelőszülőknek is komoly kihívás.

A gyermekvédelmi rendszerben pszichológusnak lenni nehéz feladatkör. Hogyan tud nap mint nap helytállni?

Számomra nagyon fontos, hogy a gyermekvédelemben dolgozzak, de való igaz, hogy bennünket is komolyan fenyeget a kiégés. Ezért fontos, hogy szupervízióba vagy önismereti terápiába járjunk, ahol kibeszélhetjük a problémáinkat, a nehéz eseteket, de a kiégés megelőzésében segítség lehet az is, ha átmenetileg más feladatkört végzünk.

Esetemben komoly segítség az a sok évnyi tapasztalat, amit magam mögött tudhatok. A pályám kezdetén én is úgy képzeltem, hogy megváltom majd a világot, hittem benne, hogy mindenkinek tudok majd segíteni. Az idő azonban az elfogadásra nevelt. Megtanultam és elfogadtam, ez nem mindig lehetséges.

Olvasson tovább a témába!

• „Anya, te nem egy eszköz vagy!” – egyedülálló nevelőszülő 6 gyerekkel
• „Apa, szeretlek téged örökkön-örökké!” – Szabolcs egyedülálló férfiként lett nevelőszülő
• „Karácsonyra kérünk mindig képet, lássuk, hogyan változnak” – ilyen az élet nevelőszülőként