“A szülők nem azzal követik
el a hibát, hogy időnként nemkívánatos szavakat használnak, inkább azzal, ha
nem tanítják meg a gyereket
a helyes énközlésre.
Sosem felejtem el, amikor a kisfiam előtt először csúszott ki a számon az a bizonyos “k” betűs szó. Éppen akkoriban kezdett el beszélni. Szörnyen elszégyelltem magam, és azonnal fogadkozni kezdtem, hogy soha többé nem káromkodom, csak ezt ússzuk meg. Szerencsére a kifejezés nem épült be a szókincsébe – azóta sem. Viszont azon a napon a férjemmel eldöntöttük, hogy gyerekbaráttá alakítjuk az otthoni káromkodásokat. Mert persze hiába fogadkoztam akkor, hogy soha többé csúnya szavak, most őszintén, melyik szülő tudja megállni, hogy amikor mezítláb belelép az elöl felejtett legóba, vagy mikor a gyerek a fogzása kellős közepén belé harap, el ne káromkodja magát? Én sajnos nem. Így költöztek be hozzánk a “kutyafáját!-ok” és az “irgum-burgumok”. Ha ezt át is veszi a gyerek, nem fogják megszólni érte. Persze mi még csak az út elején járunk, hiszen az oviban jön az igazi kísértés.
Óvodáskorban – jól hallottam?
“Egész más okból káromkodik egy hároméves, mint egy hétéves. Eleinte csak úgy játékból ismételget valamit, ami érdekes számára, az indulat később kapcsolódik hozzá – mondja Somogyiné Zsédöly Katalin óvodapedagógus, aki egy katolikus óvodában egyengeti a gyerkőcök útját. – Egy könnyebb természetű kicsinél elég lehet, ha egy helytelenítő pillantást vetek rá, amikor csúnyán beszél, esetleg megjegyzem, hogy »ugye rosszul hallottam?«. De az is segít, ha kizökkentem, mondjuk azzal, hogy új feladatot adok neki, így már más kerül a figyelme középpontjába.”
Katalin oviskorban azt is célravezetőnek tartja, ha a csúnya szó kimondása után egy tükör elé kíséri a “ludast”. “Megkérem, hogy nézze meg jól magát. Aztán megdicsérem, hogy milyen szép szája van, és kedvesen hozzáteszem, hogy a csúnya beszéddel elcsúfítja azt.” Sajnos azonban az öt-hat-hét éveseknél már az is előfordulhat, hogy egymást heccelik, és viccből ismételgetik a csúnya szavakat. “Ebben a korosztályban az érzelemvezérelt magatartás a jellemző. Kedvesen, de határozottan beszélek a gyerekkel a történtekről, megkérdezem, mit szólna hozzá, ha esetleg neki mondana valamelyik társa hasonlót. Megbeszélhetjük, hogy mit gondol, vajon mi, felnőttek, itt az óvodában miért nem használunk soha ilyen szavakat. Elmondom neki azt is, hogy rosszulesik, amiért ilyet kellett hallanom tőle.”
Az óvoda természetesen kevés ahhoz, hogy a kicsi leszokjon a szitkozódásról. Az anya és az apa hozzáállása is döntő. “Ha a gyermek látja, hogy milyen összhangban van a szülő és a pedagógus, az bizalmat és megnyugvást jelent számára, hiszen mindenhol ugyanazt várják tőle. Ezért fontos, hogy az óvónő és a szülő napi szinten tájékoztassák egymást a témáról, és erről a gyerek is tudjon.”
Fegyelmezetlenség
A kiskamaszok szitkozódásának már egészen más üzenete lehet. Szeredás Lőrinc, aki maga is édesapa, az Eötvös József Gimnáziumban 12–14 éveseket tanít. Számára a lényeges kérdés minden káromkodáskor az, hogy a diákok miért használják ezeket a szavakat, illetve hogy mennyire képesek felismerni, hogy egy adott szituációban elfér-e egy vaskosabb kifejezés, vagy nem. “Az iskolában bizonyos szavak mindenképpen tabunak számítanak, mert bármikor ott teremhet egy tanár, és ezzel számolni kell. A pedagógus füle hallatára való káromkodás azonban nem a büntetés kockázata miatt kerülendő. Egyértelmű, hogy nyelvileg nem lazulunk el mértéktelenül. A gyerekeket körülvevő világban elharapódzott a káromkodás, aminek hátterében a fegyelmezetlenség, igénytelenség áll, nem pedig menőzés, provokáció vagy burkolt vészjelzés. Tanárként nem az a dolgom, hogy valamilyen büntetéssel elhallgattassam a csúnyán beszélőt, hanem az, hogy megtanítsam a választékos kifejezésmódra.”
“A jóérzésükre hatok”
Abban senki nem kételkedik, hogy a családi minta a legfőbb mérvadó. Egyetlen gyerektől sem várható el, hogy ne beszéljen csúnyán, mikor a szűkebb környezetében valaki rendszeresen él ilyen kifejezésekkel. Csekéné Ludányi Brigitta és férje három gyereket nevelnek Érden. Anna most lesz 14 éves, Attila 8, Balázs 5. A fiúk még nem trágárkodnak, és ebben nagy szerepe van annak, hogy a főállású anyuka minden, a gyerekek által is hallható káromkodást igyekszik azonnal a helyére tenni.
“Mindig elmagyarázom nekik a szituációt, és hogy miért nem szabad olyankor csúnyán beszélni. Tisztázom velük, hogy ezzel megbánthatnak másokat. Ha az utcán vagy a környezetünkben hallanak valakit káromkodni, arról beszélek, hogy ők egy másik család, más szokásokkal, de mi ettől elhatárolódunk, nem okozunk fájdalmat egymásnak szavakkal sem. Ha a tévében hangzik el csúnya kifejezés, akkor azzal magyarázom, hogy azt nem gondolták komolyan.”
Brigi már az első gyerekük születése után megállapodott a férjével, hogy ha valamelyikük nem tudja elharapni a káromkodást, akkor a “b” betűs szó helyett azt mondják, hogy “battya, battya”. “Először spontán csúszott ki a férjem száján, aztán praktikusnak tűnt, és meg is maradt a családunkban. Ha pedig mégis valami durva szót hallanak tőlünk a gyerekek, akkor nem szégyellünk mi is bocsánatot kérni, hogy ez véletlenül kicsúszott, azonban nem akartunk bántani vele senkit.” A pedagógusok abban egyetértenek, hogy a szülők nem azzal követik el a hibát, hogy időnként nemkívánatos szavakat használnak, inkább azzal, ha nem tanítják meg a gyereket a helyes énközlésre. Amikor nem szapulva minősítünk, a gyereknek sem a másik pocskondiázása lesz az egyetlen megoldási vázlata. Kezdjük így a mondatainkat: “Úgy érzem…” “Rám ez ilyen hatással van…” “Nekem ez így esik…” Ehhez szorosan kapcsolódik a hangsúly, mert legtöbbször nem az a bántó, amit mondunk, hanem ahogy mondjuk.
Mit mond a pszichológus?“A rendszeres káromkodás mindig jelez valamit a szülőnek. Hogy mit, az életkortól is függ” – állítja Frank Zsuzsanna gyermekpszichológus. Amikor egy gyerek először hallja a felnőttektől a csúnya szavakat, és rádöbben, hogy hatása van annak, ha megismétli, akkor a határait feszegeti, a reakciókat teszteli. Tetszik neki, hogy szörnyülködnek vagy elmosolyodnak a felnőttek rajta. |
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- “A kapcsolatunk nemes küzdelem” – Afrikai férj európai feleséggel
- Vereségek nélkül nincs győzelem – Interjú Litkey Farkas olimpikon vitorlázóval
- “Erényt faragtam a munkamániámból” – Önpusztító munkafüggőség
- Nincs mitől félnünk – Interjú Ole Nydahl lámával
- Azt a kutyafáját! – Ha káromkodik a gyerek
- Pornót néz a gyerekem
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!