Mégsem fontos három évig otthon maradni a babával?

Az az állítás, hogy a gyerek egy életre megsínyli, ha nem maradhat otthon pontosan a harmadik születésnapjáig, egyértelműen téves. Ahogy felnőttből sem csak egyféle uniformizált ember van, úgy bizony gyerekből sem. Az emberi kapcsolatok ennél sokszínűbbek, és összetettebb kérdésekkel kell(ene) hogy szembesítsék a szülőket, amikor a gyermekük vagy gyermekeik közösségbe adásának idejéről gondolkoznak.

Felicitasz blogján még évekkel ezelőtt olvastunk egy nagyon érdekes cikket. A közel hetven különálló kutatás több mint ötven év alatt összegyűlt eredményeit összefoglaló tanulmány az anyák korai munkába állásának és a gyerekeik későbbi tanulmányi eredményének, viselkedésproblémáinak és érzelmi kiegyensúlyozottságának összefüggéseit vizsgálta. Ennél alaposabb összefoglaló munkát valószínűleg nehéz lenne találni. (Az ezt összefoglaló cikket itt találjátok.)

A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy önmagában az anya munkába állása nem növeli a gyerekeinél se a későbbi tanulási, se a viselkedési problémák előfordulásának valószínűségét.

Nem egy tényező számít!

Az anya végzettsége, az anya munkájával kapcsolatos hozzáállása, a gyerek neme, a család anyagi helyzete, az anyát helyettesítő személy(ek) iskolai végzettsége, a család etnikai hovatartozása, a családban beszélt nyelv, a családszerkezet és a gyereket gondozó-nevelő intézmény minősége mind-mind szerepet játszanak abban, kinek mi lehet a legmegfelelőbb választás.

Hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni, ha a magyar közgondolkodásnak megfelelően a gyerek érzelmi fejlődésének biztonságát tartjuk a legfontosabbnak?

A cikk folytatásában elolvashatjátok ITT.