Kinga háromgyerekes édesanya, ezért végképp nem tudtam elképzelni, hogy volt ideje és ereje
mindarra, amit a negyvenhat éve alatt véghezvitt, főleg úgy, hogy akkor már megszülettek a gyerekei. Igaz, korán, 22 évesen szülte az elsőt, 28 évesen pedig már megvolt a harmadik is.
A szülések után rajta maradt tizenöt kiló, ami nagyon zavarta, ezért fogyókúrázni és tornázni kezdett. Olyan sportot keresett, amihez nem kellett külön edzőterembe eljárni, és kötetlen időbeosztással is végezhető, ezért amikor a legkisebb gyereke négyéves lett, elkezdett futni. Három hét után már benevezett egy 10 kilométeres futóversenyre, amit ugyan 75 perc alatt teljesített, de “majdnem belehalt”. Viszont a verseny hangulata annyira magával ragadta, hogy eldöntötte, a következő évben maratont fog futni.
Egy év múlva, 2001-ben először a budapesti maratonon indult, ami életre szóló élményt adott, olyannyira, hogy két hónap múlva ugyanabban az évben elutazott egy csapattal Monacóba. Maratont futni természetesen. Az út részben a Formula–1-es pályán halad, a cél St. Louis Stadionban volt. Még abban az évben sprinttávon kipróbálta a triatlont, és egy négyfős csapatban teljesítette az ironman szintet. 2002-ben egy barátnőjével páros váltóban indult, és sikeresen célba is ért.
Eddig nyolcszor futotta le a maratont, közülük az egyik legemlékezetesebbnek a 2003-as római versenyt tartja. Busszal utaztak ki a helyszínre, ahol egy lepukkant, tízágyas youth hostelben szállásolták el őket, ennek ellenére a római túrát hatalmas buliként élte meg. Ebben az évben először teljesítette egyéniben az ironmant, de mint mondja, korai volt még. “Az izom hamarabb idomul a terheléshez, mint a keringés, és ez az eredményemen is látszott” – meséli. “Végigcsináltam, én érkeztem meg utolsó befutóként, de mégsem voltam csalódott, mert a verseny szervezői olyan nagy szeretettel vártak a célegyenesben, mintha a saját gyerekük lennék. El is sírtam magam a célban…” Az azt követő években különdíjat ajánlott fel az utolsóként befutóknak, hogy azt a kedvességet, amit akkor kapott, viszonozhassa. Kinga az ironman távon eddig hatszor vett részt, ötször a hazai szervezésű, családias légkörben zajló versenyeken, és egyszer pedig Klagenfurtban.
A gyerekeit is megfertőzte a sport szeretetével, a legtöbb versenyre családostól mentek. Amíg kicsik voltak, addig a pálya széléről szurkoltak, később elindultak ők is. “Arra szoktattuk őket, hogy folyton jövünk-megyünk, nemcsak otthon ülünk” – meséli Kinga.
Részt vettek amatőr bicikliversenyeken, körbebiciklizték a Magas-Tátrát, Fertő tavat, Balatont, tízszer egyhuzamban a Velencei-tavat, és voltak a Dolomitokban, Ausztriában, egyszóval fantasztikus élményeket éltek át.
2011-ben a válás, szakítás, költözés után úgy érezte, el kell mennie valahova, jó messzire innen. Ezért vágott bele 2011 decemberében egy Afrika-túrába. Akklimatizációs mászásként a csapattal feljutott a 4985 méter magasan lévő Mount Kenya csúcsára, majd Tanzániában megmászták az 5895 méteres Kilimandzsáró Uhuru csúcsát is.
Pár hónap pihenő után Nepálba indult, de csak a katmandui kórházig jutott: fertőzést kapott.
“Ekkor tudatosodott bennem, hogy a szervezetemet nem lehet a végtelenségig kizsigerelni, folyamatos pörgésben tartani, mert szellemileg és lelkileg is annyi, de annyi benyomás ér, hogy nem tudom az élményeket feldolgozni. Kell az idő a megélt események “helyrerakására” is.”
A fiatal nő tavaly egy izlandi túrára vállalkozott, ahol meglehetősen puritán körülmények között sátoroztak.
Eközben Kinga azt mondja, kimondottan kockázatkerülő ember, mindig a komfortzónáján belül vállalta a kihívásokat. “Minden versenynél a saját tempómat diktálom, mert nem a győzelem a célom, hanem a a sikerélmény. Abból merítek erőt, hogy nincs kényszer, és nincs muszáj. A hétköznapokban ér annyi kihívás, hogy a versenyeken már csak magammal versenyzek. Oda feltöltődni járok.”
A hétköznapi kihívást Kingának a negyedik generációs családi vállalkozás működtetése jelenti. 2006-ban vette át édesapjától a gombgyártással foglalkozó céget, amelyet nagyapja 1931-ben alapított.
Mivel korábban bölcsészkarra járt és újságíróként dolgozott, a cégvezetés teljesen idegen, ismeretlen területet jelentett számára. Több nehéz időszakon túljutottak azóta, és rengeteg munkával, gondolkodással, ötleteléssel és szisztematikus lépésekkel sikerült rendbe szedniük a családi vállalkozást. Sokat tett ezért a legnagyobb lánya, aki Bécsben egyetemista, de hazajött segíteni, és a kisebbek is beszálltak a munkába, ha kellett.
Két éve az apai ház pincéjéből, ahonnan a gombgyártás is indult, gombmúzeumot alakított ki.
Ehhez majd fél éven át járt a Fővárosi Levéltárba, hogy kinyomozza a család és a gombgyártás
történetét. A kutatómunkát is nagyon élvezte, ahogy a múzeum kialakítását, megszervezését és a megnyitóját is.
Azóta egy gombkeresős – szabadulós játékot is kitalált.
Massányi Kinga 2013 decemberében egy TEDxWomanSomlói konferencián tartott beszédet, ahol egy másik, ADHD-t kutató előadó hívta fel a figyelmét arra, hogy neki valószínűleg figyelemzavarral párosult hiperaktivitása van.
“Ekkor értettem meg, miért könyveltek el az iskolában “rossz gyereknek”, és miért volt az, hogy csak a saját tempómban tudtam tanulni is, a figyelmem gyakran elkalandozott. A mai napig szükségem van állandó stimulációra. Ezt a sok energiát sporttal vagy valamilyen kreatív tevékenységgel tudom csak levezetni.”
Jelenleg szellemi kihívásként belevágott egy kutatómunkába, amelyben a családi vállalkozások életét, túlélését vizsgálja. Bár egy két évvel ezelőtti sísérülés miatt mostanában nem indult triatlonversenyen, idén ősszel azért egy hegyi túrát tervez.
Kíváncsi voltam, melyik eredményére a legbüszkébb, hiszen annyi mindent elért már, mire
Kinga azt válaszolta: “a gyerekeimre”.