Szabadidő

Egy nő kezében van a világ műkincspiaca

Egy 30 éves katari sejknő vezeti a művészeti világ legbefolyásosabb szereplőinek toplistáját.

Forrás: pinchukfund.org
Forrás: pinchukfund.org

A nemzetközi művészeti szféra legbefolyásosabb emberének al-Majassza bint Hamad bin Kalifa asz-Száni sejknőt, a katari uralkodó testvérét választotta 2013-ban az ArtReview művészeti magazin. A 30 éves al-Majassza a kis közel-keleti ország múzeumait tömörítő szervezet vezetőjeként évente mintegy egymilliárd dollárról dönt, amelyet galériákra, filmfesztiválokra és művészeti programokra fordítanak

Munkájának köszönhetően Katar egyre inkább a nemzetközi művészeti világ egyik központjává válik. Szakértők becslései szerint az emír testvére egy évben akár egymilliárd dollárt is invesztálhat a világ leghíresebb művészeinek munkáiba. Ilyen összegről a New York-i Modern Művészetek Múzeuma vagy a londoni Tate Modern csak álmodozhat.

Al-Majassza 2012-ben például 250 millió dollárért szerezte meg Paul Cézanne Kártyajátékosok című festményét, így ez lett a világ legdrágábban eladott képe. Több mint 70 millió dollárt adott az amerikai Mark Rothko egy alkotásáért, és 20 millió dollárért vásárolta meg a brit Damien Hirst Pill Cabinet című művét. Katarban az elmúlt években több nagy múzeum is nyílt, például az Iszlám Művészet Múzeuma. Az új katari nemzeti múzeum megnyitását 2014 decemberére tervezik.

Második helyre egyébként a Németországból származó David Zwirner galériatulajdonos került a listán. A műkincspiac száz legbefolyásosabb emberének listáját minden évben nemzetközi zsűri állítja össze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top