Hallottam már történetet olyan nőről, aki vállalkozást akart indítani, de bátorításként mindössze megsimogatták a buksiját, mondván, “milyen édes”. Vagy a tárgyalóterembe lépve megkérték, hozzon egy kávét. Gyanítom, az sem sok férfi ügyvéddel esett meg, hogy a diplomáján még meg sem szárad a tinta, de a professzor félrevonja, hogy megosszon vele egy jó tanácsot, nevezetesen: jobban teszi, ha férfiként viselkedik. Nehogy amiatt sérüljenek az ügyfél érdekei, mert ő nő, és emiatt hátrányba kerül a férfiakkal szemben. Úgyhogy az ismerősöm évekig szürke vagy fekete, formátlan kosztümökbe rejtőzött, nem hordott ékszert, igyekezett “nem nő lenni”. Ki tudja, rajta kívül milyen sok nő igyekszik megfelelni egy kimondott vagy kimondatlan elvárásnak, ami azt diktálja: ne tűnjön ki férfi kollégák közül, maradjon észrevétlen, szótlan – úgysem veszik komolyan.
Nem volt ez mindig így: mindig is voltak nők, akik remekül elvezettek egyedül szatócsboltot, birtokot, gyárat, irányítottak nagycsaládokat. Nyilván nem ez volt az általános, de az erős nő nem valami “új találmány”, inkább mi lettünk feledékenyek. És akkor még ott vannak az akadályok… de nevezzük őket inkább kihívásnak!
1. kihívás: “A nőket nem erre találták ki”
Már az óvodai homokozóban másképp ítélik meg a fiúkat és lányokat: a lányoknak alkalmazkodónak, csendesnek, szófogadónak, simulékonynak kell lenniük, a fiúk lehetnek hangosak, ők a kis alkotók, a bátrak, kreatívak. A nők később esélyt is kevesebbet kapnak, hogy bizonyítsanak: nem jutnak olyan gyakran és gyorsan előre a ranglétrán, mint a férfiak. A férfinak meg kell mutatnia, hogy benne rejlik a potenciál. A nő viszont idomuljon szépen az adott pozícióhoz.
Annak a nőnek, aki saját erejének, képességének köszönhetően mégis karriert csinál, vezető lesz, erős társadalmi előítéletekkel kell megküzdenie, és állandó teljesítménykényszer alatt áll. Duplán kell bizonyítania, hogy képes megbirkózni a feladataival – sokszor még saját családja előtt is.
2. kihívás: Tényleg, mi lesz a családdal?
Ki kérdezi a sikeres férfi menedzsert arról, hogy van a családja, hogyan képes összeegyeztetni az otthoni teendőket a munkával? És ki nem kérdezi meg ugyanezt a sikeres üzletasszonytól? Könnyen elfogadjuk, hogy a férfi életében a munka központi szerepet játszik – hát persze, építsen hidakat, gyógyítson, hasson, alkosson, gyarapítson, ki bánja, ha ennek rendelődik alá a családi élet? Ha egy nő ugyanezt meg meri tenni, azt minimum önző karrieristának bélyegzik, de biztosan pocsék anyának számít. A helyzet az, hogy még a támogató családi háttér sem jelent akkora előnyt munkavállaláskor, mint az, ha valaki férfinak születik. A munkaadó számára a nő alkalmazott rizikó – hol terhes, hol beteg a gyereke (aki egyébként egy férfi gyereke is, természetesen), hol a családja gondját kell viselnie. Hát kinek hiányzik, hogy emiatt fájjon a feje?
Az amúgy sokszor emlegetett “nők évezrede” (amelyben a nőies tulajdonságok felértékelődnek) szlogen sem minden nőnek tetszik. A nőkkel kapcsolatos pozitív sztereotípiákkal – kooperatívak, odafigyelők, jobban kommunikálnak – szemben nekik az a fenntartásuk, hogy e felfogás szerint létezik eredendően nőies vagy férfias tulajdonság, miközben – mint állítják sokan – férfi és nő között képességek és adottságok tekintetében sokkal több a hasonlóság, mint a különbség. Nos, erről kellene többek között a férfi vezetőket is meggyőzni.
Nehéz lesz, mert ma Magyarországon 30 százalékuk nem hiszi, hogy a nő vezetők pozitív képességeikkel hozzájárulnak a munkahelyi teljesítményhez, 60 százalékuk szerint pedig az anyaság és a karrier nem összeegyeztethető. (Erre a két kérdésre például az Egyesült Királyságban pozitív, a nőket egyértelműen támogató válaszok születtek.)
Nem is gondolnánk, de nálunk a nyolcvanas évek elején sokkal inkább támogató volt a társadalmi, gazdasági és munkaadói környezet ebben a témában, mint napjainkban. A szocialista ideológia szerint ugyanis elfogadott, ha a nő dolgozik, és mellette családja van. A kilencvenes évektől viszont a dolog már erősen vagy-vagy kérdés lett. Pedig ma már sokszor nem is a csúcsra jutás a tét, hanem az, hogy olyan megfizetett munkát végezhessen egy nő, amely mellett a családjára is jut ideje (és lehetőleg még szereti is).
3. kihívás: A férjek nem díjazzák
Aki szerencsés, megkapja otthon a szükséges támogatást ahhoz, hogy munkájában kiteljesedjen. Aki nem, annak a társa nem bírja elviselni, ha felesége netán sikeresebb, vagy több pénzt keres. A magasan képzett, ambiciózus, jól kereső nő riaszthatja a hagyományos gondolkodású férfit – míg egy menő férfi menedzser csak úgy vonzza a nőket. Egy angol vizsgálat kimutatta, hogy az egyensúlyt a nők úgy állítják vissza, hogy gyakran visszafogják karrierjüket, lemondanak az anyagi vagy státusbeli előrelépésről.
4. kihívás: A nők sem akarják igazán a sikert?
Előfordulhat, hogy nem az előítéletek, a diszkrimináció miatt akad meg egy pálya, hanem mert mi magunk adjuk fel. Mentegetjük magunkat: “majd amikor a gyerekek nagyobbak lesznek”, “majd ha több pénzem/időm lesz”. Jó példának ott van a Mannaszappan alapítója, Varga-Darabos Andrea, aki gyes mellett vágott bele a vállalkozásba. Az otthon töltött évek alatt kiderülhet – akár szükségből vagy véletlenül –, hogy milyen területen tudjuk megvalósítani magunkat.
5. kihívás: Helytelen kép alakul ki bennünk a sikerről
Ha sikeres nőket kell felmutatni, a média előszeretettel választja a fiatal generáció tagjait, mintha a siker korosztályos műfaj vagy legalábbis korlátozott szavatosságú lenne. Miért is kell életünk nagy művét, projektjét még a harmincötödik születésnapunk előtt létrehoznunk? Főleg, ha mellette még büfiztetni kell és esetleg inget vasalni? Számos kutatás foglalkozik azzal, hová tűnik az a képzett női tömeg, amely kiáramlik az egyetemekről, és esetleg még doktorit is szerez. Például a játszótéren látni őket, vagy olyan állásban, ami ugyan szakmailag nem visz előre, de megélhetést jelent. Így nehéz lépést tartani a férfiakkal – amúgy pedig miért is kellene? Nem érünk rá negyven évesen befutni, ha az felel meg inkább?
6. kihívás: Nem hiszünk a nőknek
Ha belegondolunk, alig ismerünk női “megmondóembert”, mert nehezebben fogadjuk el, ha egy nő alkot markáns véleményt – és még a nők többsége is szívesebben hallgat egy férfira. A rossz berögződések, előítéletek tesznek róla, hogy kevés a politikusnő, politológus vagy gazdasági szakértő, és nem csak itthon.
A nők műsorvezető-riporterként és a hírek szereplőiként is alulreprezentáltak a hagyományos és online médiában. Valóban szenzáció volt, hogy a tekintélyes New York Timesnak nő főszerkesztője volt Jill Abramson személyében, mert világszerte kevesen vannak a médiában vezető pozícióban véleményformáló nők. A hazai főszerkesztő nők vagy médiavezetők aránya körülbelül 4 százalék, noha több nő dolgozik a médiában, mint férfi. Ahogyan a tudományok terén szétválik, hogy a reáltudományokat a férfiak territóriumához sorolják, úgy a médiában is szinte előre meghatározott, mely témákkal foglalkoznak nők. Az életmód, a család, az egészségügy, az oktatás hagyományosan a nőké, míg a közélet, politika, gazdaság, sport, rendőrségi vagy botrányos hírek a férfiak terepe, s ha nő odatéved, megkérdőjelezhetik a felkészültségét. Isten ments, hogy egy újságírónő ne az új körömlakktrendről beszéljen, nem igaz?
7. kihívás: Nincsenek női vezetők
Lehet, hogy Az ördög Pradát viselben vagy a Dolgozó lányban szemünk sem rebbent a főnöknők láttán, a valóságban csak lassan változik a kép a fejünkben: a hatékony menedzser sztereotípiája változatlanul hímnemű. A férfiközpontú társadalmi normákhoz továbbra is nehezen illeszkedik, ha nők töltenek be csúcspozíció. (És hát ugyebár a felső vezetőket is döntéshozók választják.)
A világ legnagyobb vállalatainak mindössze 4 százalékában találunk nő vezetőt. Vagyis a cégek 96 százalékát még mindig férfiak irányítják, főként férfi tanácsadókkal körülvéve. Ahhoz képest, hogy a világ lakosságának – így fogyasztóinak – felét nők alkotják, elkeserítő arány. Már csak üzleti szempontból is tanácsos lenne több helyet adni a nőknek, elvégre ők tudják, “mi a jó” nekik. Az Európai Unióban a tőzsdén jegyzett cégek felügyelőbizottságaiban átlagban 13,5 százalékos a nők aránya, Magyarországon csupán 5,3 százalék – viszont középvezetői szinten magas az arányuk mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában.
Persze nem mindenki akar vezérigazgató lenni, de a nők már fizetéskor is hátrányba kerülnek. Még a legfejlettebb országokban is a férfiak fizetésének 80-85 százalékát kapják, akkor is, ha ugyanolyan a végzettségük, és ugyanabban a pozícióban ülnek. Idővel ez fokozatosan romlik: egy húszéves nő a férfi fizetésének 90 százalékát viszi haza, egy 50 éves már csak a 75 százalékát.
A nőknek hiába vannak meg a képességeik, akaratuk, egy bizonyos ponton beleütköznek az üvegplafonba, és nem tudnak betörni a fiúklubba. Igen ám, csakhogy minden probléma ellenére mindig voltak a történelemben nők, akik rácáfoltak mind a hét tételre, és megfeleltek a kihívásoknak. Ha elhiszed, hogy sikerülhet, te lehetsz a következő!
