Grammra árulják a cipőt

nlc | 2013. Augusztus 30.
A súlyától függ a lábbeli ára.

Egy svéd terveződuó, Alexis Holm és Anna Stenvi egyedülálló módszerrel árazza be a cipőit: grammra mérik, vagyis a lábbeli súlyától függ, hogy mennyit kell érte fizetni. Minden egyes modell oldalán feltüntetik a súlyát, ami a stílszerűen Gram névre keresztelt márka védjegyének is számít.

„A súlyalapú koncepció és a márkanév külön-külön született meg, és sokkal inkább a skandináv minimalizmus  és termékközpontúság szimbóluma, mint bármi más” – magyarázta egy sajtónyilatkozatában Holm.

A súly mellett persze a kidogozottságot és az anyagokat is meg kell fizetni, ezért a súly alapján való árazás arányos módon csak a hasonló anyagból, illetve dizájnnal készült cipők esetében érvényesül, a bonyolultabb modellek – mint például képen balra, feljebb látható fatalpú lábbeli – akkor is többe kerülnek, ha a súlyuk kisebb. Az ötlet mindenesetre eredeti.

Exit mobile version