Öltözködjünk

Elkapkodták a vásárlók a 3 forintos cipőt

A szemfüles vevők ezúttal még a postaköltséget is megspórolhatták…

Úgy tűnik, új trendet indított el az OMG márka, amikor a múlt hónapban 99 pennybe, azaz alig 350 forintba kerülő ünnepi ruhát dobott piacra. Egy másik brit divatcég nem sokkal később előrukkolt az 1 pennys, vagyis 3 és fél forintos öltözékkel, a hétvégén pedig egy újabb márka csatlakozott az irányzathoz a szintén 1 pennybe kerülő alkalmi cipőkkel.

Elkapkodták a vásárlók a 3 forintos cipőt

 

A feketében és natúr színben kapható, strasszokkal díszített tűsarkúból mindössze 500 párat hoztak forgalomba az Internacionale internetes áruházában és egy vevő csak egyetlen párat vásárolhatott, amit – Nagy-Britannián belül legalábbis – postaköltség nélkül szállítanak házhoz a számára.

Amit az ajánlat életbe lépett, a cég weboldalát megrohamozták az internetezők, és míg a leggyorsabbak vígan vásároltak, a többiek már csak a hibaüzenettel találták szembe magukat, miszerint a nagy forgalom miatt nem lehet belépni. Alig fél óra kellett ahhoz, hogy a modellből a teljes rendelkezésre álló készletet elkapkodják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top